Gyerekkel elmenni pénteken a piacra, amikor a fülemen is szatyor lóg, hát kösz, nem. Türelmesen mutogatni neki ezt-azt, miközben kerülgetem a gurulós táskás néniket és a magunkfajta málhás anyákat. Közben meg de jó lenne egyszer elmenni vele, hogy lássa, a csirke nem csak egy panírozott húsáru, a halak sem rudacskában jönnek a világra, a gomba sem pfuj, hanem illatos.

Van erre lehetőség, mert vannak óvodák, amelyek már a sokadik csoportjukkal látogatnak ki a veszprémi piacra az üzemeltető meghívására. Ők mérhetnek igazi súlyokkal, ehető gombákkal ismerkednek, egzotikus gyümölcsökkel vagy éppen a hétköznapiakkal. Megmosolyogjuk, amikor a póréhagymára azt mondják, ez a „nagy hagyma”, rájönnek, hogy a halak teste csúszós, ragacsos, a malacfarokra azt mondják, „fonnyadt elefántormány” – édesek, kíváncsiak.

Ők még formálhatók, talán szimpatikusabb lesz nekik is, ha mindig az ismerős árustól veszik a zöldséget, látják, hogy a piac nemcsak a cipekedésről szól, hanem a friss árukról, olykor az emberi kapcsolatokról. Mert ahogy kedvenc kereskedőinktől ajándékba kerül a szatyorba egy-egy ráadás paprika, kóstolóként egy csípős is, úgy az ovis látogatások alkalmával a gyerekek is állandó vendégei a sajtosnak. Aztán hol egy rekesz gyümölcs, hol egy-egy tálca málna az ajándék, de a piacról még sosem távoztak üres kézzel. Ugyanis a kereskedők is bekapcsolódtak a „játékba”, és tesznek azért, hogy a piacozás ne csak huzavona legyen, meg cuccolás.

Mert lehet úgy is, hogy nem lökdösődünk, meg taszigálunk, hanem örülünk a fonnyadt elefántormánynak is.

Bonyhádi Szilvia

Hozzászólások

hozzászólás