Egy csók és más semmi, Hárman a padon, Mozart!, A tanítónő, Ugyanaz hátulról – ezek a darabok a Veszprémi Petőfi Színház 2020/2021-es évadának nagyszínpadi bemutatói – jelentették be a színház vezetői mai sajtótájékoztatójukon.

Indul a művészeti munka, és bizakodunk – mondta Oberfrank Pál, a színház igazgatója. – Köszönöm a társulatnak az elmúlt két hónap munkáját, és készülünk az újraindulásra. Legfontosabb partnerünk a közönségünk, kérjük, jöjjenek az előadásainkra!

Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy lüktető élet folyt a színházon belül és kívül is az elmúlt időszakban: ma lesz az ötvenedik előadása annak a sorozatnak, amelynek keretében Veszprém és a kistérség lakóihoz viszik a rövid műsorokat. Az ilyen jellegű felkéréseknek továbbra is eleget fognak tenni, attól függetlenül, hogy elindul a színházban a szakmai munka.

A járványhelyzet a közösségünket is próbára tette – vette át a szót Porga Gyula polgármester –, és a veszprémiek immunrendszere jelesre vizsgázott. A közösségerősítés egyik zászlóvivője a Veszprémi Petőfi Színház volt.

A képen balról jobbra: Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula polgármester, Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese

A képen balról jobbra: Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula polgármester, Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese

Oberfrank Pál megjegyezte: a színház nem zárta le a 2019/2020-as évadot: gondolkodnak azon, hogyan tudják pótolni az elmaradt előadásokat és fesztiválokat.

Ezek után az igazgató és az igazgatóhelyettes a következő évad bemutatóit ismertették.

Az első nagyszínházi produkció Eisemann Mihály, Éri-Halász Imre és Békeffi István Egy csók és más semmi című operettje lesz, amelyet Lendvai István rendez, és amelyben a társulat szinte minden tagja részt vesz. Aldo Nicolai Hárman a padon című vígjátékában három Kossuth-díjas színészt láthat a Veszprémi Petőfi Színház közönsége: Oszvald Marikát, Bálint Andrást és Szilágyi Tibort. A darab hősei egyszerű nyugdíjasok, akiket eleinte semmi más nem köt össze, csak az öregedés nyűge és a magány. Találkozásaik egy városi padon idővel azonban célt és értelmet adnak életüknek. A nézők elé pedig pontos képet tárnak a társadalom perifériájára szorult idős emberek bölcsességéről, humoráról és szeretetéhségéről. A rendező Deák Krisztina. Ezt követően Lévay Szilveszter és Michael Kunze Mozart! című musicaljének tapsolhat a közönség Somogyi Szilárd rendezésében. Bródy Sándor klasszikusát, A tanítónőt Oberfrank Pál állítja színpadra Bori Réka és Szalay Bence főszereplésével. Az utolsó nagyszínpadi bemutató az Ugyanaz hátulról, Michael Frayn darabja, amelyben szintén az egész társulat szerepet kapott. A rendező Funtek Frigyes lesz.

Nagy Károly apátkanonok (a képen jobbról) áldást mondott

Nagy Károly apátkanonok (a képen jobbról) áldást mondott

A játékszínben három bemutatót terveznek. Gyökössy Zsolt írta és rendezi A második terítéket. Csehov és Olga Knipper színésznő szerelméről szól a Kezed örökre szorítom, amelyet Oberfrank Pál rendez. Pásztor Márk önálló estje Cseh Tamásnak állít emléket. Az Abigél titkai –Töredékek az írónő életéből Piros Ildikó önálló estjének a címe, amelyet Szabó Magda emlékére állított össze. Az évad utolsó játékszíni bemutatója Lengyel Nagy Anna két „embermeséje”, A mi Józsink és az Erzsike Epres Attila, illetve Lázár Kati előadásában.

A gyerekeknek készül Hedry Mária és Radványi Balázs Kukameséje (a rendező Tóth Géza), Csukás István Diótörőcskéje (a rendező Kerkay Réka), valamint a Kabóca Bábszínházzal közösen Buda Ferenc, Szokoly Dongó Balázs és Bolya Mátyás Csillaglépő csodaszarvasa, amelyet Rumi László rendez. Az ifjúsági színház bemutatói: a Keménykalap és krumpliorr, Csukás István, Janis László és Varga Bálint zenés mesejátéka a színház igazgatójának rendezésében és a Dvorák–Patka Színház két darabja, Örkény egypercesei, illetve egy József Attila-est.

A sajtótájékoztatón bemutatták a színház hivatalos pezsgőjét, a Varga Pincészet friss Irsai Olivérjét.

Mi is, ahogy mindenki más, kerestük az új utakat, és meg is találtuk – mondta Varga Péter tulajdonos. – Az elmúlt két hónapban ugyan tíz százalékkal csökkent a forgalmunk, de a májust már 15 százalékos növekedéssel fogjuk befejezni, és valószínűleg ez lesz az eddigi legjobb évünk. Ezt kívánom a Veszprémi Petőfi Színháznak is!

Az elkövetkező napokban ezzel a busszal járják a várost a színház tagjai, és tájékoztatják a veszprémieket a következő évad bemutatóiról

Az elkövetkező napokban ezzel a busszal járják a várost a színház tagjai, és tájékoztatják a veszprémieket a következő évad bemutatóiról

Hozzászólások

hozzászólás