Tizennegyedik alkalommal rendezik meg Veszprémben november 17-én, szombaton a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót, ahol ismét hazai és határon túli alkotók rövidfilmjeit nézheti meg a közönség, és beszélgethet is a látottakról a zsűrivel, valamint a filmesekkel.

Továbbra is népszerű a független filmesek körében a 2005 óta évente megrendezett rövidfilmes szemle és verseny. Ezt bizonyítja, hogy 2018-ban is rengeteg nevezés érkezett. Dósay Norbert és Németh Csaba, a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó szervezői elmondták, hogy felhívásukra közel ötven nevezés érkezett, a filmek összesített hossza mintegy kilenc óra. Az előzsűrizés után végül 21 rövidfilm került a versenyprogramba, amelyeket a november 17-én délelőtt 10 órától egészen estig tartó fesztiválon láthat a közönség.

Idén is változatos műfajú alkotások jellemzik a Pannonfílinget a kisjátékfilmtől az animációs, kísérleti és portréfilmen át a videóklipig. A találkozó erőssége továbbra is a sok beszélgetés a látottakról a szakmai zsűrivel, a nézőkkel és a filmek alkotóival. Így a filmesek közvetlen visszacsatolást kapnak munkájukról, és a közönség is bepillanthat a filmkészítés kulisszái mögé.

A 14. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó zsűrijének tagjai: Baranyi Gábor Benő, a tavalyi győztes film, a Bújócska rendezője, Vranik Roland filmrendező, forgatókönyvíró és dr. András Ferenc egyetemi docens.

Idén, a hagyományokhoz híven ismét újabb különdíjjal készülnek a szervezők. Az első három helyezett és a közönségdíj mellett a PannonPortré nevű különdíjat is kiosztják, amelyet egy különleges, fontos, vagy érdekes személyről szóló, életét a szakmai zsűri szerint a legjobban bemutató rövidfilm nyerne el.

A 14. Pannonfíling Mozgóképes Találkozót a VeszprémFest Veszprémi Kultúráért Alapítvány és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja.

A rendezvény ingyenes.

Pannonfíling

A Pannonfíling Mozgóképes Találkozó egy rövidfilmes szemle és verseny, amely a veszprémi ősz egyik különleges kulturális programja. A fesztiválon a hazai és határon túli amatőr és független filmesek bizonyítják, hogy egy jó történetet nem csak sok millió dolláros robbanásokkal, autósüldözéssel és szilikon domborulatokkal lehet elmesélni. Az elmúlt években alacsony költségvetésből, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással készült roadmovie-t, háborús drámát, sci-fit, szerelmi történetet, videóklipet és animációs filmet is láthattak a nézők. Avagy, a filmszalagra álmodott pannon életérzést.
Az elmúlt években itt debütált alkotók közül több ma már megbecsült tagja a hazai mozgóképes szakmának, és a Pannonfílingen bemutatott filmjeik más, hazai és nemzetközi fesztiválokon is sikerrel szerepeltek.

A legelső Pannonfílingen a zsűri tagjai Felhősi István (festőművész), Fenyvesi Ottó (költő, író, képzőművész) és Sára Sándor (operatőr, filmrendező) voltak. Az eltelt években rajtuk kívül is rengeteg neves szakember fordult meg a zsűriben, például M. Tóth Géza (animációs rendező, producer), Áfrány Gábor (médiaművész), Szajki Péter (forgatókönyvíró, rendező), Trócsányi Gergely (zenész), Vadócz Péter (filmes), Réz András (filmesztéta, forgatókönyvíró), Buvári Tamás (rendező, forgatókönyvíró), Farkas Franciska (színésznő), Krámer György (koreográfus), Pálfi György (filmrendező), Ujj Mészáros Károly (filmrendező).

Hozzászólások

hozzászólás