Sem a politika, sem a szakma nem teszi meg, hogy őszintén szembenézzen az egészségügy valós problémáival – fogalmazott határozottan dr. Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgató főorvosa, amikor feltettem a kérdést: ha tehetné, mit oldana meg legelsőként a betegellátás számos gondja közül.

– Miközben ma az országban 110 kórház működik, valós szükséglet 80-ra van, finanszírozási fedezet 70-re, a rendelkezésre álló humán erőforrás pedig mindössze 60 intézményben lenne képes magas színvonalú, zavartalan ellátást nyújtani – magyarázta dr. Rácz Jenő, mit is ért ez alatt.

– Kórházakat zárna be? Ebbe csak belebukni lehet, hiszen a lakossági ellenállás előre borítékolható. Nem csoda, ha sem a politika, sem a szakma nem vállalkozik rá.

– Pedig higgye el, nincs annál szörnyűbb, mint amikor valaki bemegy egy intézménybe, azt remélve, hogy ott majd el fogják látni és nem. Könnyen gyilkossá válhat, aki alaptalanul ígér vagy tart fenn megtévesztő látszatot. Ha az embereknek elmagyaráznák, hogy ott is 40–45 állandó státusú munkatárs kell (nővérek, orvosok) például egy szülészet fenntartásához, ahol még a napi egy szülés sem „jön össze”, talán könnyebben megértenék, mire, miért van szükség.

– De például sürgősségi esetben mindenkinek csak egy dolog fontos: a lehető leggyorsabban kórházba juttatni a családtagot, barátot, munkatársat…

– Szerencsére a megyében több új mentőállomás létesült a kétezres évek közepén, így az úgynevezett „arany óra” nálunk megvalósul, vagyis például egy baleset sérültjét hatvan percen belül a megye legtávolabbi pontjáról is a végleges ellátóhelyre juttatjuk. Vagy egy másik példa: a veszprémi sürgősségi központba Várpalotáról 30 perc alatt behozza a stroke-os beteget a rohamkocsi. Azt ma már a laikusok többsége is tudja, mennyire fontos az agyi katasztrófák kimenetele szempontjából az időtényező. Veszprém megyében nincs ilyen jellegű probléma.

– Ha minden a tervek szerint halad, az év végén megnyílhat egy régóta várt új centrum is. A 4,8 milliárd forintból megvalósuló onkológiai központban 62 ágy, két sugárterápiás készülék és egy vadonatúj CT szolgálja majd a körzet 500 ezres népességének gyógyulását. Az eddig használt komputertomográfra sok volt a panasz, gyakori volt a meghibásodás…

– A régi és a darabonként közel 300 millióba kerülő új készülékek össze sem hasonlíthatók! A képalkotó diagnosztikánk lényegesen javulni fog, hiszen míg a régi berendezés nyolcszeletes felvételeket készített, az új gépeknél ez 128-ra nő.

– Az új feladathoz lesz elegendő orvos, nővér, asszisztencia?

– A daganatos betegek kezelésének 50 százalékát teszik ki a sebészi beavatkozások, 40-et a sugár- és 10-et a gyógyszeres, vagy közismertebben kemoterápia. Az idegsebészet kivételével szerencsére minden egyéb sebészeti szakterületen jól állunk. Ugyanez elmondható a képalkotó diagnosztika és az aneszteziológia vonatkozásában is. A patológusaink, akiknek a pontos diagnózis felállításában van fontos szerepük, kiválóak, ám nincsenek elegen. Leginkább azonban az ápolószemélyzet hiányzik, és ami igazán riasztó: nincs utánpótlás. A Ratkó-korszak generációja kifutóban, a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatása nehézkes, a fiatalok körében pedig rengeteg a pályaelhagyó. A betegellátó rendszerből országosan 26 ezer szakdolgozó hiányzik, ez a szükséges létszám egynegyede! A bérezés – azon túl, hogy messze nincs arányban a rendkívüli igénybevétellel, a különleges felelősséggel és a munkából eredő veszélyekkel – magát az ápolói munkát a társadalmi elismertség alsó szegmensébe helyezi. Az így kialakult a „hiánygazdálkodás” sajnos az egész rendszer hatékonyságát lerontja.

– A betegek részéről gyakran hallani panaszt a várólisták miatt. Veszprém esetében a leghosszabb várakozási időt a csípőprotézis beültetésénél találtam. Vajon miért?

– A kényszerű várakozás időtartamát a finanszírozás szűkössége, a szakszemélyzet szűkössége és a műtéti háttér szűkössége nyújthatja meg. A traumatológiai műtéteknél jellemzően a finanszírozással és a műtéti háttérrel van a gond.

– Nemrégiben célul tűzte ki a kormányzat, hogy a daganatgyanús betegeket két héten belül ki kell vizsgálni és meg kell állapítani a gyógykezelést megalapozó korrekt diagnózist. Ezzel kapcsolatban szinte azonnal megfogalmazódtak a szkeptikus vélemények, mondván, a rendszer nem képes egy ilyen elvárást teljesíteni.

– Ez a vita egy félreértésen alapul, a kéthetes időszak ugyanis csupán arra vonatkozik, hogy ha valaki effektív daganatgyanúval a háziorvosához fordul, akkor őt két héten belül el kell juttatni abba az intézménybe, ahol a kivizsgálása megtörténhet.

– Vagyis egyszerűen arról van szó, hogy megkezdődjön a kivizsgálása?

– Igen.

– De ebben mi az újdonság? Eddig ez nem így volt természetes és magától értetődő?

– Nem volt ennyire célzott a folyamat. A diagnózis két héten belüli felállítása már csak azért sem tartható, mert ahányféle rákos elváltozás, annyiféle diagnosztikai módszer, vagy épp több módszer együttese, amivel finomítani, pontosítani lehet az eredményt. Ezek időigényes eljárások, és a célzott, hatékony terápia megválasztásához elengedhetetlenek.

 – A megye kórházát mennyire nyomasztják a lejárt határidejű tartozások?

– Ez az összeg nálunk egymilliárd forint, de épp most írtuk alá azokat a szállítói megállapodásokat, amelyek alapján 830 millióval rendelkezhetünk. Kötelezően június végéig kell a tartozásokat kiegyenlíteni, de ha rajtunk múlik, ez már előbb megtörténik.

– A ki nem fizetett 170 milliót ki nyeli le?

– Az sajnos bent marad a rendszerben, és havi 50 millióval ismét növekedni fog.

S. Bonnyai Eszter

Hozzászólások

hozzászólás