Újra itthon, Magyarországon, tizenkét év távollét után! Sokan hülyén néznek rám, nem értik a döntésünket, én mégis boldog vagyok. Megtaláltuk álmaink otthonát, beköltöztünk, már csak internet kellene, de az nagyon! Hivatalos ügyeket intézni, leadni a beígért írásokat, körülnézni az online katalógusokban, mert hiányzik még néhány kisebb bútor, háztartási felszerelés. Ha az ember hozzászokik a világháló kényelméhez, ráadásul a munkájához sem nélkülözheti, megáll az élet nélküle.

Irány a UPC veszprémi irodája! Sima ügy lesz, hiszen a mennyezetből jól láthatóan lóg kifelé az előző tulajdonos két kábele. Az ügyintézés gyors, fél óra sem telik bele, már vadonatúj előfizetőként, táskámban a tőlük kapott modemmel sietek hazafelé. Összedugja, rátekeri, működni fog – mondta a kedves fiatalember.

Összedugom, rátekerem…, semmi. Na, majd a másik kábel, még jó, hogy kettő van belőle. Összedugom, rátekerem…, semmi. Közben persze rám esteledik. Hívom a UPC ügyfélszolgálatát, sajnos, ma már nem tudnak szerelőt küldeni, de holnap igen. Nem gond, az az egy nap igazán nem számít. Április 29-ét írunk.

Másnap érkezik is a mester, megvizsgálja a két gonosz kábelt, mindkettő élettelen. Hívjuk a korábbi tulajdonost, konzultálunk az alattunk lakókkal, így gyorsan kiderül, hogy bár a lakásban volt működő UPC-kábel, azt az eggyel lejjebb költöző ügyfél kérésére átvezették hozzá. A szerelő régi motoros, rögvest felméri a helyzetet, ami nem túl szívderítő. Hozzánk most teljesen új légkábelt kell kihúzni, legalább nyolcvan méter hosszan. (A történelmi lakókörnyezetnek vannak ugyebár hátrányai, de semmi baj, nincs megoldhatatlan feladat.) Mindent pontosan feljegyez, leírja, mi a teendő. Sok jót nem ígér, mert holnap május elseje, négynapos hosszú hétvége kezdődik, ráadásul a cég alvállalkozókkal végezteti az ilyen típusú munkákat, és ők meglehetősen elfoglaltak. Legszívesebben csókot lehelnék a homlokára, amikor egy óra múlva csak úgy jófejségből rám csörög: sikerült bent mindent megbeszélnie és már kedden (halleluja!!!) jönnek a fiúk.

Május 5-én délutánra már fogyatkozóban a türelmem, és amikor megjelenik egy (azaz egy) szerelő, vibrálni kezd bennem a gyomorideg. Légkábelt kellene ugyanis kihúznia, oszlopra, tetőre mászni – ez laikus becsléssel is kétemberes meló. És mivel csodák csak a mesékben vannak, nekem marad a lesújtó valóság: internetem nem lesz ma sem. Hogy miért? A munkalapon, amit reggel a UPC-től megkapott, szó sem esik oszlopról és légkábelről, csak egy új vételi hely kialakításáról, mintha mondjuk egy második tévének kellene lakáson belül bekábelezni a csatlakozást. Ahogy jött, úgy el is megy, de előtte még kiokosít: vezetékjogi nyilatkozatot (!!!) kell beszereznem mindazon szomszédoktól, akiknek a padlásán, tetőkonzolán keresztül fogják a kábelt hozzánk elvezetni.

Másnap a UPC veszprémi irodájában kezdem a napot. A múltkori, kedves mosolyú ügyintéző most is nagyon segítőkész. Kapok tőle vezetékjogi nyilatkozat formanyomtatványokat, ki kell csak tölteni, aláíratni, tanúkkal igazoltatni. Tulajdonosonként három példányban. Rögzíti a panaszomat a tegnapi, trehányul kiadott munkalap miatt, valami jóváírást is emleget az előfizetői díjból. Kedvesen mosolyogva megköszönöm. Az élet megtanított arra, hogy harcoljak, hát harcolok. Kár, hogy az ügyben érintett három ingatlantulajdonos egyike sem lakja épp az ingatlanát, de mindegy, a kihívások teszik izgalmassá az életet.

Aláírások vasárnap estére begyűjtve, az összes szomszéd ezerrel segít. Már semmi nem jöhet közbe, mindenki tudja a dolgát. A legújabb, tuti biztos időpont május 11., hétfő, déltől négyig valamikor. Minden egyebet lemondok, virágba öltöztetem a szívemet. Igaz, ez már a harmadik délutánom, amit a UPC-re áldozok (plusz a két irodai ügyintézés), de sajnos nincs más választásom, a környéken ők az egyedüli internetszolgáltatók. Fél három körül kezdek nyugtalankodni. Szerencsére megvan a múltkori szerelő száma, jólnevelten rácsörgök, hogy ugye ugye???? Mire ő: én ma biztos nem megyek, mert szabadságon vagyok, de szerintem a kollégám sem, mert egy órája beszéltem vele, és azt mondta, a mai munkalap még a múltkorinál is trehányabb, egyszerűen annyi van ráírva, hogy ismeretlen munka. Ha mi ennek alapján kihúznánk nyolcvan méter légkábelt, azt a UPC valószínűleg nem fizetné ki nekünk.

Mivaaaaan???? Ezt nem hiszem el!!! Őrjöngve hívom a UPC ügyfélszolgálatát, kiosztom az udvarias Zoltánt, aki máris intézkedik, kéri, tartsam a vonalat, majd megnyugtat: három után jönnek a szerelők. Tíz perc múlva hív Georgina: ma már mégsem jönnek, csak holnap, valamikor déltől négyig. Ja, és jóváír nekem a cég kárpótlásul kétezer forintot. Csakhogy az én négyszer négy órám nem kétezer forintot ér. Az elvesztegetett időm, a közben el nem végzett feladatok, elhalasztott találkozók… Érti ő, de sajnos, mást nem tehet. Félek, hogy menten megüt a guta, de próbálok kultúrember maradni. Mi lesz, ha holnap sem jönnek? – kérdezem végül reményvesztve. Jönni fognak – ígéri udvariasan. Ebben maradunk, mindenesetre kényelmetlen érzés, hogy ilyen szinten ki vagyok szolgáltatva nekik.

Most május 12-e van, délután egy óra, várom a szerelőket és fogalmazom a kérdéseket, amelyekre talán válaszol valaki.  Vagyis: hogyan lehet, hogy a 21. században, Európában, egy megyei jogú város kellős közepén

– az ország valószínűleg legnagyobb internetszolgáltatója ne legyen felkészülve rá, hogy maximum 24 órán belül internetet biztosítson a hozzá forduló ügyfeleknek?

– a konkurens szolgáltató ne használja ki a versenytárs tevékenységének fogyatékosságait?

– csaknem két hétig tartson egy internetbekötés?

– a terület sajátosságai (ide légkábel kell, asszonyom, legalább nyolcvan méter, meg a szomszédok hozzájárulása) ne derüljenek ki mindjárt a szolgáltatás megrendelésekor?

– a nevezett cégnél olyan emberek dolgozzanak, akik másodszori nekifutásra sem képesek egy munkalapot pontos feladatleírással kiadni?

– a cég alvállalkozója azért ne végezzen el egy munkát, mert aggódnia kell, hogy megkapja-e érte a pénzét?

– egy SZOLGÁLTATÓ keserítse meg az ember életét ahelyett, hogy gyors, pontos és magas színvonalú szolgáltatást nyújtana?! Olyat, ami a 21. században, Európában, egy megyei jogú város kellős közepén elvárható.

Május 12., délután fél három. Félve hívom az ügyfélszolgálatot, ezúttal Enikő közli sajnálkozva, hogy a nyilvántartásuk szerint a munka holnapra (!?) van beütemezve. Furcsa, de meg sem lepődöm. Pedig mennyire ígérte tegnap Georgina, hogy ma biztosan jönni fognak! Nekem este Budapestre kell utaznom, csak vasárnap jövök haza. Ezt a háromnapos hivatalos ügyemet nem hagyhatom veszni a UPC miatt. Legközelebb május 18-án leszek Veszprémben.  Kezdem érteni, mit nem értenek az emberek, ha lelkendezve újságolom: hazajöttünk!

Happy end: fél négy körül újabb hívás a UPC-től. Nagyon-nagyon sajnálják és elnézést kérnek a sok kellemetlenség miatt – mondja Szandra (?  nem tudom, jól jegyeztem-e meg a nevét) –, igazán ritkán fordul elő náluk ilyesmi. Négy és nyolc között megjönnek a szerelők, még ma lesz internetem – állítja teljes biztonsággal. És valóban, nincs még négy óra, amikor befut a felmentő sereg. Kár, hogy így, de azért köszönöm!

S. Bonnyai Eszter

Hozzászólások

hozzászólás