Nemrég kaptam kézhez egy határozatot, amelyben a veszprémi rendőrkapitányság 30 ezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelez. A bírság kiszabását igazságtalannak tartom, ezért kötelességemnek érzem leírni, mi történt valójában.


2016. január 17-én rendezték meg az eplényi Síarénában a Snow dayt, a téli sportok nemzetközi ünnepét.  Engem kértek fel, hogy mutassam be a sífutás alaplépéseit, és segítsek azoknak, akik ki akarják próbálni a léceket. A sífutás helyszínéül a négyüléses felvonó alsó állomása és a négyes pálya alsó része közötti, frissen ratrakolt szakaszt jelölték ki. A szervezők megengedték, hogy a felszereléseket – tíz pár sí, ugyanennyi bot és a cipők – kipakoljam, és kérték, ha ezzel végzek, álljak ki a parkolóba. Leparkoltam az út mellett, pakolom ki a cuccot. Körülbelül egy perc múlva szemből egy erdészeti autó közeledett. Az autót vezető erdészeti dolgozó minősíthetetlen hangnemben megkérdezte, hogy mit keresek itt és mindenképpen föl fog jelenteni. Elmondtam, mi járatban vagyok, és hogy a kipakolás után kiállok a parkolóba. Ekkor odajött a Síaréna marketingvezetője, mindezt ő is megerősítette. Ám ez nem hatotta meg, továbbra is a feljelentéssel fenyegetőzött, majd néhány perc múlva elhajtott a helyszínről.

A Snow Dayen több ezer ember vett részt, a ratrakok rendszeresen végezték a pályák karbantartását, egész nap nagy volt a forgalom. A nap végén kellemesen elfáradva szedtem össze a felszereléseket. Emlékezve a reggeli balhéra a Verga Zrt. alkalmazottjával, megkérdeztem a rendőröktől, bejöhetek-e a kocsimmal a cuccokért. Persze, nyugodtan jöjjek be, nincs ezzel semmi gond.

Néhány nap múlva beidéztek a veszprémi rendőrségre, hogy meghallgassanak a Verga Zrt. zirci erdészete által tett feljelentéssel kapcsolatban. Ott az ügyintézőnek elmondtam a fent leírtakat és a jogsértést nem ismertem el, mondtam, hogy meghívott vendégként voltam a helyszínen. Az ügyintéző azt válaszolta, jó lenne, ha erről igazolást is tudnék hozni. Néhány nap múlva bevittem az igazolást, de az ügyintéző nem vette át, közölte, hogy a 30 ezer forintos bírságot már kipostázták. Nem akartam hinni a fülemnek.

Nem tudom megérteni, miért ingerel és dühít a mások öröme egyeseket, például ezt a feljelentő erdészeti dolgozót. Mi motiválja az ilyen embert, és miért gondolja azt, hogy az erdő a saját személyes tulajdona, ahonnan megpróbálja a „közönséges” állampolgárokat kizárni, akiknek egyébként eszük ágában sincs a természet károsítása, csak jól akarják érezni magukat a szabad levegőn.

Mészáros Ferenc

Hozzászólások

hozzászólás