Hallgatom, csak hallgatom a hírt, és nem hiszek a fülemnek. A közszolgálati média, de nem csak az, egyfolytában visszhangozza a miniszterelnök „biztató” szavait, hogy lesz az a 0,9 százalékosra ígért jövő évi nyugdíjemelés még magasabb is, ha meglódul az infláció. Magasabb infláció, magasabb nyugdíjemelés. Emberek! Gondolkozzunk már!

Mitől lenne jó a nagyobb infláció miatt nagyobb mértékben emelt nyugdíj? Infláció annyit jelent, mint elértéktelenedés. Ha nagyobb lesz az infláció, nagyobb lesz az elértéktelenedés, a nyugdíjak reálértéke, vásárlóértéke nemhogy nőne, hanem csökkenne, vagy legfeljebb követné a pénz elértéktelenedését, azaz őrizné az értékét, amennyiben inflációarányosan növelnék a nyugdíjakat.

Sajnos az a helyzet, hogy Magyarországon egy idő óta az inflációhoz kötik a nyugdíjemelést. A korábbi svájci indexálás figyelembe vette a keresetek alakulását is, nem csak az inflációét. Emlékeznek a szlogenre: „Együtt sírunk, együtt nevetünk!” Na, most már a nyugdíjasok egyedül sírnak, ha az aktív korúak fizetései legalább 20–30 százalékkal emelkednek, ami persze még mindig messze lesz az EU-átlagtól. Hiszen Európa boldogabbik felén háromszor, négyszer annyit keresnek az emberek ugyanazzal a munkával, mint Magyarországon.

Vissza kellene térni a nyugdíjak svájci indexálásához! – kapnak észbe az érdekvédők, ami nyilván nem fog menni, mert tudjuk, sok a nyugdíjas és szűkös az állami pénzalap. Pedig ha most valóban jelentősen megemelik a fizetéseket, ahogy pedzegetik a kormány általi javaslatokban, akkor a nyugdíjasoknak még rosszabbul esik, hogy nekik továbbra is 50–60–80 ezer forintból kell megélniük, ami szinte lehetetlen, ha figyelembe vesszük, hogy a havi gyógyszerkiadás alaphangon számítva is 10 ezer forint, és hol van akkor még a többi, a rezsi, az élelem, az ápolási költség például. Emberhez méltó nyugdíjasotthoni ellátásról szó sem lehet az átlagmagyar esetében.

Európai uniós viszonylatban nagyon le vagyunk maradva a nyugdíjak átlagát tekintve. Dániában például az egy főre eső éves nyugdíj összege 18 ezer euró. Nálunk 4000 euró. És akkor még boldog lehet, aki ezt eléri és megkapja.

A nyugdíjprobléma ennél is összetettebb, a fejlett országok előtt is megoldandó problémaként tornyosul, ugyanis elöregedik a társadalom, egyre kevesebb az aktív kereső, miközben egyre több az eltartott. (Bocsánat a kifejezésért, tudom, hogy ilyenkor úgy kezdenek el csúnyán nézni az érintettek, mintha a jó édesmamájukat szidnám. Hiszen ők megdolgoztak az öregkori járadékért, évtizedeken keresztül fizették a hozzájárulást.) A társadalom elöregedéséről riasztó képet nyújt az úgynevezett „öregedési index”. Ez a szám a 65 év felettiek gyermekekhez (0–14 éves) viszonyított arányának segítségével mutatja be az ország demográfiai válságát. 1990-ben az öregedési index 65 volt, vagyis 65 időskorú jutott 100 gyermekre. Ez a szám 2005-ben 100, 2013-ban pedig már 119 volt. A helyzetet súlyosbítja a munkavállalók körében jelentőssé váló nemzetközi migráció, hiszen aki külföldön dolgozik, az nem Magyarországon fizet nyugdíjjárulékot. Egy reménységünk lehet, hogy a külföldön dolgozó gyerekünk majd támogat bennünket, ha öregkorunkban megszorulunk?

Hozzászólások

hozzászólás