„Felettébb rossz lenne, ha minden életmű-kiállítás esetében először az ügynöklistát kellene tanulmányozni!” – válaszolta kérdésünkre S. dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója a Kutasi Kovács Lajos-kiállítás hirtelen bezárása kapcsán. Miután a Pesti Srácok internetes portálon Mező Gábor kutató tényfeltáró írásában nyilvánosságra hozta a veszprémi születésű emigráns újságíró, író sötét múltját, leszedték a kiállítás anyagát.

Felmerül a kérdés, hogyhogy nem tűnt fel sem a kurátornak, sem a szakértőknek, tehát az életmű tanulmányozóinak Kutasi Kovácsnak sem a nyilas, sem a Kádár-korszakhoz kötődő fizetett ügynök múltja? – amiről részletesen kitálalt az említett internetes portál, felzaklatva a veszprémi kedélyeket. Egyfajta nimbusz övezte korábban ugyanis az emigráns írót szülővárosában.

kutasi3

Az idén március 20-án megnyílt kiállításon itt volt a fia és a veje, többen is méltatták életútját. Rendszeresen jelentek meg könyvei, tanulmányai 1972 óta Magyarországon, sokat publikált a veszprémi Új Horizont folyóiratban, de más helyi lapok is szívesen közölték.

A Pesti Srácok tényfeltáró írása szerint Kutasi Kovács a nyilas Összetartás című lap újságírója volt 1944-ben, és a magyar zsidóság ellen uszított. Majd Brazíliába emigrált, azután Londonba költözött. 1972-től 1988-ig pedig a kádári hírszerzés fizetett ügynöke lett, Denoix fedőnéven jelentett többek között Mindszentyről, Cs. Szabó Lászlóról, Sárközi Mátyásról és Konrád Györgyről. Az internetes portál tudni véli, hogy Kutasi Kovácsot nem kellett megzsarolni, pénzért, havi járandóságért jelentkezett.

A Kutasi Kovács Lajos-esettel kapcsolatban megkerestük S. dr. Perémi Ágotát, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatóját, aki kérdéseinkre az alábbi válaszokat küldte.

kutasi5– Valóban a Pesti Srácok internetes portálon közzétett tényfeltáró írás hatására zárták be a kiállítást, mert kiderült, hogy nyilas újságíró, majd a kádári államhatalom fizetett ügynöke volt Kutasi Kovács? Létezik, hogy az életmű-kiállítás előkészítése, Kutasi Kovács munkásságának tanulmányozása során a kurátoroknak, tanácsadóknak egyetlen gyanús momentum sem tűnt fel, ami arra ösztönözte volna őket, hogy alaposabban utánanézzenek?

Megdöbbenve olvastuk a Kutasi Kovács Lajos múltjával kapcsolatban megjelent cikket. Amennyiben ezek az információk rendelkezésünkre álltak volna, a kiállítást nem készítjük el. A korszakkal foglalkozó történészek feladata lesz, hogy a megjelent adatokat értelmezzék, értékeljék, amikor ezek teljeskörűen rendelkezésre fognak állni. Ugyanakkor a múzeum semmilyen vonatkozásban nem lehet sem nyilasgyanús, sem besúgógyanús személyek bemutatóhelye. Ettől az intézmény teljes mértékben elzárkózik, elhatárolódik. A kiállítást azzal a céllal hoztuk létre, hogy az emigrációban, diaszpórában élő magyarság sorsát bemutassuk: hogyan őrizték meg a magyar nyelvet, kultúrát. Kutasi a Brazíliában élő magyarság egyik képviselője volt. Íróként, szerkesztőként tevékenykedett, szervezte az ott élő magyarság kulturális életét. Kutatta az indiánok életét, több expedícióban vett részt, gyűjtötte a tárgyi emlékeket. A kutatóutakról a könyveiben számolt be. Angliába költözése után is elsősorban irodalmi, szerkesztői tevékenységet folytatott. Hagyatékának egy részét (elsősorban írói, kisebb számban indián tárgyak) múzeumunk is őrzi. Ez adta a kiállítás ötletét, amely rendezvénnyel csatlakoztunk a Pannon Egyetem által kezdeményezett Diaszpóra napok rendezvénysorozathoz. Ugyanakkor sem a magyar emigráció irodalmi és társadalmi élete, sem az indián tematika nem tartozik intézményünk kutatási és gyűjteményfejlesztési irányai közé, ezen területeknek egyik munkatársunk sem szakértője. A múzeum a „Veszprém – Amerika – indiánok” tematika bemutatását vállalta, a gyűjteményünkben levő dokumentumok, tárgyak és a kölcsönzött műtárgyak alapján. Sajnálatosnak érezzük, hogy Kutasi életének ez a „sötét oldala” csak most, 25 évvel a rendszerváltás és 20 évvel a halála után derült ki. A város szülötte ez idáig megbecsült személy volt. 1992-ben Veszprém Város Emlékéremmel tüntették ki, 1995-ben a Magyar Földrajzi Társaság az útirajz-irodalomban kifejtett kimagasló munkásságáért neki ítélte a Teleki Sámuel-érmet. 2006-ban hasonló kiállítás mutatta be életútját, cikkei, könyvei jelentek meg még a rendszerváltás után is. Több életrajzi lexikonban, a nyugati magyar emigráció visszaemlékezéseiben semmilyen rá nézve terhelő kijelentés nem olvasható. Kutasival személyes kapcsolatban, barátságban levő, többek közt nagynevű kutatók, kizárólag pozitívan nyilatkoztak róla, az időszak, az adott terület emigrációban élő magyarságának tudományos kutatói sem találtak rá nézve negatív adatokat… és még hosszan lehetne sorolni. Ezek fényében valóban nagy megdöbbenéssel olvastuk a cikket!

kutasi2

– Lehet, hogy ezek után minden életmű-kiállítás megszervezésének első lépése az ügynöklista alapos áttanulmányozása lesz?

Felettébb rossz lenne, ha minden életmű-kiállítás esetében először az ügynöklistát kellene tanulmányozni! Ugyanakkor már a kérdés is azt sugallja, hogy sajnos a történelmünkben számtalan olyan évtized van, amely a mai napig sincs alaposan feldolgozva, nem ismertek a titkos akták. Alaposan felkészült történészekre, politológusokra lenne szükség, akik részrehajlás nélkül, reálisan tudják értékelni az adatokat. Ez nem a felkészületlen, szenzációhajhász újságírók feladata! Ha viccesen szeretnék válaszolni: talán a jövőben áttérünk a régészeti korok kizárólagos bemutatására.

– Mi lesz a sorsa Kutasi Kovács Lajos kéziratainak, a relikviáknak, amelyeket a Laczkó Dezső Múzeumban őriznek?

A nálunk őrzött hagyaték sorsáról még nem gondolkoztunk. Nem hiszem, hogy egy indián tollas fejdísznek köze lenne bármilyen „kis magyar valósághoz”.

Hozzászólások

hozzászólás