Dicséri termékét, saját fejlesztés, hangsúlyozza. Fotóalbumot vesz elő, hogy lássam, milyen előkelő helyeken használják a zuhanyozóajtóit. A képeken szállodák, új kollégiumok fürdőszobái. Magabiztosan beszél. Mintha üzlettársak lennének, még a Jóistent is szóba hozza, s a vallást, az egyházat. Hogy megtalálta az igazit. Földhözragadtan hallgatok. Egyedül a zuhanyozóajtó érdekel. Már több hónapja járom a fürdőszobaszalonokat. Csak az igénytelen és a luxuskivitel között lehet választani.

Fogom a mérőszalag végét, segítek felvenni a méreteket. Az árajánlatot szó nélkül elfogadom.

Ha nem kérek esetleg számlát, az is megoldható – jelzi nyitottságát.

A legyártott terméket élete párjával jön beépíteni. Miután felhurcolkodnak a tetőtérbe, nekem szegezi a kérdést: csavarokkal vagy ragasztással rögzítse a keretet? Olyan ragasztója van, nem azért mondja, hogy befolyásoljon, de le sem lehet tépni a falról, amit azzal megragaszt. Már-már hajlok a ragasztásra (tisztább is, nem okoz kárt a vezetékekben), amikor eszembe jut, hogy nincs az a ragasztó, ami el ne engedne egyszer. „Na, akkor le kell menni a fúrógépért” – mondja bánatosan a párjának.

Alaposan megkínlódik a fémkeret négyszeri átfúrásával. Kihúzza fehér sziloplaszttal a keretet. A tökéletes száradáshoz huszonnégy óra kell, köti lelkemre, addig hozzá ne érjek semmihez. Megfogadom. Így csak másnap derül ki, hogy az ajtó, ha nem fogom vissza időben, kilyukasztja a gipszkartont.

Tárják ki így majd a mennyek kapuját előtte!

Domján Gábor

Hozzászólások

hozzászólás