Tizennegyedik alkalommal jött el hozzánk Joulupukki Veszprém testvérvárosából, a lappföldi Rovaniemiből. Itteni programjait a Magyar– Finn Egyesület szervezte a Kukkantó Baráti Kör segítségével.

Már pénteken városunkba érkezett a finn Mikulás, meglátogatta a Kozmutza Flóra és a Bárczi Gusztáv speciális iskolákat, majd a megyei kórház gyermekosztályán fekvő gyermekeket lepte meg.

Szombaton délelőtt 9 órakor az összegyűlt gyereksereg nagy örömére a Színházkertben felállított színpadhoz érkezett – hó híján „motorizált” rénszarvasszánján –, ahol Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere fogadta.

Joulupukki köszöntőjében elmondta, hogy mindig szívesen látogat el városunkba, mert itt mindig nagy szeretettel fogadják a gyerekek. Ezután köszöntötte a színpadon a veszprémi Rózsa úti iskola taekwondo egyesületének ifjú sportolóit, akik az idei rovaniemi lépcsőfutást megnyerve szereztek jogot a személyes üdvözlésre és a közeli találkozóra, amit edzőjük, Papirovnyik Mónika szervezésének köszönhettek.

DSC09777

A manók cukrot osztogattak a gyerekeknek, amiért cserébe ők egy kis műsorral kedveskedtek a Mikulásnak.  Először a Kis-Bakony Táncegyüttes előadásában néptáncokat láthatott a közönség (művészeti vezető Vargáné Földházi Ildikó és Varga István), majd a Simonyi Zsigmond Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola diákjainak, a Kicsinyek Kórusának előadását (művészeti vezető Baráth Péterné) láthatták, végezetül pedig a Csermák Antal Zeneiskola rézfúvós együttesének (felkészítő Kocsis Attila)  színvonalas műsorát tekinthette meg Joulupukki és a több száz egybegyűlt.

Hozzászólások

hozzászólás