Ki a költő? Aki kiáll a pódiumra és elszavalja saját lélektani drámáját? Lázadó, aki szembefordul saját sorsával, vagy ő az örök gúnyolódó, aki keserűen kineveti a világot? Mit tehet az újságíró, mint hogy arra kapacitálja a friss Sziveri-díjas költőt, Áfra Jánost, mondja el, miért ír. A debreceni fiatalember nem tért ki a válasz elől, pedig erre a kérdésre tapasztalatból tudom, nem szívesen felelnek.

Fotó: Nagy Lajos

Fotó: Nagy Lajos

– Minden alkotási folyamat egyfajta önértelmezés. A verseimben megpróbálom más emberek tekintetén keresztül felépíteni magamat. Érdekes játék az így létrejött mozaikos képen keresztül újragondolni magamban a közös múltat. Megtalálni a kulcsmozzanatokat. Konkrétan például elvesztett apám helyzetébe képzeltem magam, aki kórházban, a harmadik nagy műtétje után két könyvet adott nekem, egyet a csillagászatról és A kis herceget. Egy hat-hét éves gyerek ezekkel viszonylag keveset tud kezdeni, mégis nagyon meghatározó volt. Vagy próbáltam belehelyezkedni súlyosan beteg édesanyám helyzetébe, aki kis tinédzser koromban hirtelen elengedte a kezem, nem gondoskodott többé rólam, ezért nekem kellett átvennem az irányítást a saját sorsom felett. Próbáltam megélni azt a tehetetlenséget, amit ő érezhetett.

Tehát verseid élményanyaga életrajzi? Nem szerepet játszol, amikor írsz? 

– Szerepjáték ez olyan szempontból, hogy az ő szemszögükből próbálom megérteni az életet. Egy szűrőn, valamiféle hártyán, torzító keresztmetszeten keresztül. Nyilván ezért is adtam a Glaukóma címet az első kötetemnek. Tudom, hogy soha nem lehet tökéletes ez a megértés. Éppen ennek a metafizikája érdekes a számomra: itt vagyunk egymás mellett, mégis elválasztva egymástól, ugyanakkor érzünk valami közösséget, összeköt valami hálózat bennünket. Részben a nyelven keresztül kapcsolódunk össze, részben sokkal mélyebb, nehezen megfogható kötelékkel. Határmezsgyéken mozgunk egymás mellett, és néha valami átvillan akár a szövegekben, a nyelvben, akár a tekintetekben, a testek között. Szerintem ez a lényeg, a művészetnek is ezt kell keresnie, hogy ezeket a hirtelen villanásokat elindítsa. Ez addig csak terápia, amíg az ember belső folyamatként önmagának csinálja, onnantól művészet, amikor másoknak is revelációt tud okozni, nem pusztán a leírással, hanem a szöveg mélyebb rétegeivel. Egy újraértés át tudja kontextualizálni a helyzetet.

Mikor folyamodsz költészeti és mikor képzőművészeti formához? Életrajzodból tudni, hogy képzőművészettel is foglalkozol.

– Ahogy a díjátadón is mondtam, nem érzem magam annyira jónak a képzőművészetben, hogy az legyen a meghatározó. Most pont újra elkezdtem festeni, de nincs annyi időm rá, hogy elérjem azt, amit a festészettől várnék. Nekem ugyanis a festészet meditáció, valamilyen szétáradó dolog. Nagyon hosszú időn keresztül kell csinálni, hogy el tudjak mélyedni. A verssel más a helyzet, írni lehet éjszakánként a napi munka, a szervezés, levelezés, szerkesztés után. Szorosabb a kapcsolatom a képzőművészettel kritikaírás, illetve leírás szintjén. A második kötetemben több olyan szöveg van, amely kifejezetten műalkotásokhoz kapcsolódik.

Milyen irodalmi elődökkel és kortársakkal érzel rokonságot? Kik a mestereid?

– Sokan vannak. Hosszan sorolhatnám a neveket. Nyilván debreceni kapcsolódásom miatt Borbély Szilárd az, akit alaposabban megismertem először a munkáin keresztül, azután mint embert is. Ő biztatott például arra, küldözgessek szövegeket. Oravecz Imre, Marno János különösen kedvesek számomra. Gál Ferenc kevésbé ismert költőt is nagyon szeretem.

Az egyik veled készült interjúban arról beszélsz, szerinted menő verset írni és tévedés, hogy nem olvasnak a fiatalok. Tehát te nem érzed úgy, hogy az a fiatal, aki művészettel kíván foglalkozni itt Magyarországon, szegénységi fogadalmat tehet? 

– Az ember nyilván tudja, mit vállal. Miközben mínuszból indulok, a saját helyzetemet tekintve, pláne súlya van az ilyen döntésnek. De mit tehetek? Nincs más választásom. Próbálok szerkesztésből, szervezésből, megnyitószövegekből megélni, de jórészt ezeket a munkákat sem a pénz miatt csinálom. Sokan olvasnak verset. Egy konkrét példa: a Nő a tükörben című Facebook-oldalon megosztották egy versemet, amit két nap alatt 2800-an lájkoltak, 700-an pedig meg is osztották. Ez azt jelenti, százezer emberhez el kellett jutnia, akiknek ha tizede el is olvasta, az már olyan nyilvánosság, amire korábban nem volt példa. Vannak ilyen jellegű közösségi oldalak, amelyeket kifejezetten fiatalok olvasnak és nagyon sok verset, idézetet megosztanak. A Rájátszást is több százan hallgatták. Elindult egy sorozatunk az Esti Kornél zenekar dalszerzőjével, Lázár Domonkossal, akivel több külön estünk is volt, amire belépőt is szedtünk. Kifejezetten divat slammelni, divat a slam poetry. Én nem vagyok slammer, bennem nincs meg ez az előadói készség, de támogatom. Nyilván a slammereket hozza elsősorban helyzetbe, de motiváció a nem slammer költőknek is, hogy próbálják láthatóvá tenni magukat. Ez a mai világban megkerülhetetlen. Meg kell találni a csatornákat, ehhez be kell szállnunk a mai médiumokba, ami a könyveladásban is segít.

 

Kifáradás

Urs Fischer You című dekonstrukciójához

 

Mint szemből az éjszaka,

úgy szakítja ki belőlünk a fényt,

hogy itt vagyunk. A vagyunk

legnyomasztóbb értelmében.

Elmetélve mindattól, ami azelőtt

egyben volt. Hitünk szerint.

 

Saját szagod hamar elillan

a születés után, csak vágy marad,

hogy közelebb kerülj minden

tőled különálló ismerősséghez.

Ezért mozdulnak görcsösen

a térdhajlatok. Ezért remeg

hideg kézfej és görbül gerinc

a hátrafordulások zavarában,

miután lyukat mélyesztett

köréd a gyermekkor.

 

Aztán a gödör alján

szitálod a törmelékeket.

Keresésre kényszerít az akarat,

a legvastagabb könyv,

amit még nem írtak meg.

 

Háború a hatalom térképén,

a bőrön. A kifáradás esztétikája,

amint a víz párologni kezd

belőled. És egyszer csak

hirtelen, tágra nyílt

szemekkel halsz meg,

mintha még soha.

 

Életrajz

Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, jelenleg Debrecenben él. Makói Medáliák- és Gérecz Attila-díjas, Móricz Zsigmond- és Horváth Péter-ösztöndíjas költő, műkritikus. A KULTer.hu alapító főszerkesztője, az Alföld és a prae.hu szerkesztője. A József Attila Kör elnökségi tagja, továbbá a Szépírók Társaságának, a Hajdúsági Kertész László Irodalmi Körnek és a Petri György-díj felterjesztő bizottságának tagja. A Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom alapszakján, valamint filozófia minorján, majd ugyanitt irodalom és kultúratudomány mesterképzésen végzett, jelenleg az irodalomtudományok doktori iskola PhD-sa, de festő szakképesítést is szerzett. Eddig két egyéni tárlata volt (Nekem is ezer arcom van; Aethna), első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címmel, a második Két akarat címmel 2015-ben a Kalligram Kiadónál.

(Tudósításunk a Sziveri-díj átadásáról itt olvasható.)

Hozzászólások

hozzászólás