Az LMP tavaszi kampánykörútjának első állomásán, Veszprémben tartott utcafórumot Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje. A találkozó témájául a családtámogatást, azon belül is kiemelten az egyszülős családok helyzetének javítását választotta. 

Bevezetőjében elmondta, régóta szorgalmazzák, hogy az egyszülős családok érdekei a politika érdeklődésének előterébe kerüljenek, de a Fidesz–KDNP ebben – finoman szólva is – korlátozottan volt csak partner. Jelenleg minden ötödik magyar család egyszülős, ahol egy vagy több gyereket az édesanya vagy az édesapa nevel. Zömében nők vannak ilyen helyzetben, és jellemzően nem maguk választották ezt az életformát. Ismertette azt a tízpontos tervezetet, amit kormányra kerülésük esetén megvalósítanának.

Minden gyermeket megilletnének az azonos esélyek – mondta a politikus –, de az egyszülős gyerekek lehetőségei korlátozottak. Ezekben a családokban nőtt a szegénységi ráta, az elszegényedés kockázatát tekintve pedig a nagycsaládosokéval azonos a helyzetük.

A politikának többet kell segítenie, mint azt ma teszi. Az LMP civil szervezetekkel konzultálva összeállított erre egy tízpontos javaslatot, ami a Nem vagy egyedül! elnevezést kapta. Megpróbálták keresztülvinni a parlamenten, de a Fidesz–KDNP nem támogatta az elképzeléseiket. Szél Bernadett megígérte a veszprémieknek, hogy kormányra kerülve a családok életfeltételeinek javításával, segítésükkel és támogatásukkal fognak kezdeni.

Az első intézkedésük a családi pótlék összegének megemelése lesz.

Ezek a családok jelenleg 13 700 forintot kapnak – mondta –, amit 20 ezer forintra tudnánk megemelni. Ezzel semmilyen adósságba nem taszítanánk a magyar költségvetést.

A tartásdíjak rendszeréről is beszélt, szomorú tényként említve, hogy Magyarországon sok minden nincs rendben ezzel kapcsolatban. Nagyon sokszor nem a valós jövedelem alapján állapítják meg a tartásdíj összegét, és nagyon sokszor késve érkezik, ha egyáltalán folyósítják. Főleg édesanyák, de nyilván édesapák is, rendkívül kiszolgáltatottak emiatt. Az LMP azt szeretné, hogy ha sikertelen a behajtás, akkor két hónap után egy egyszerűsített módon az állam fizesse meg a tartásdíjat. Jelenleg nagyon szimbolikus összeget tud csak ilyenkor az állam adni, 14 250 forintot. A párt tervezetében ez az összeg 60 000 forint, és hosszabb távon is adható.

Ismét a nagycsaládosokkal vonva párhuzamot, fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ha a nagycsaládosoknak alanyi jogon járnak bizonyos kedvezmények, akkor járjanak az egyszülős családoknak is. Így lenne méltányos és igazságos.

A bölcsődék – folytatta a sort – rendkívül sokat jelentenek az egyszülős családok esetében, hiszen az egyszülősöknél a munka, a magánélet és a családi kötelezettségek összeegyeztethetősége nagyon kemény kihívás. Az LMP annyit el tudott érni, hogy a bölcsődébe való bekerüléskor az egyszülős családok a várólista legelejére kerüljenek. Igaz úgy, hogy a javaslatról lekerült az LMP neve és KDNP-s javaslatként fogadta el a parlament. Ettől függetlenül az eredményt a saját sikerünkként könyveljük el.

Az egyszülős családok számára nagy segítség volna az is, ha a szülők egyszerűbben élhetnének a munkaidő-kedvezménnyel. A munkáltatókat ezért arra szeretnék ösztönözni – akár járulékkedvezménnyel is –, hogy kötetlen vagy rövidített munkaidőben foglalkoztassák a gyermeküket, gyermekeiket egyedül nevelő szülőket.

A javaslatcsomag következő pontja a szociális bérlakás-programról szól.

Ez egy olyan ígéretünk – mondta Szél Bernadett –, aminek kormányra kerülve minden körülmények között érvényt fogunk szerezni, mert napnál világosabb, hogy Budapesten és a vidéki nagyvárosokban egyaránt nagy szükség lenne szociális bérlakásokra. Erre jelentős költségvetési forrásokat szándékozunk átcsoportosítani. Nagyon fontos cél, hogy aki valóban rászorul, az tisztán és korrupciómentesen kapjon segítséget lakhatási gondjainak megoldásához.

Mindezeken túl olyan családközpontokat hoznának létre szerte az országban, ahol az egyedülálló szülők jogi, életvezetési, de akár bébiszittelési segítséget is igénybe vehetnének, hiszen a gyermekeiket egyedül nevelő édesanyák és édesapák számos olyan speciális élethelyzettel találkoznak, amivel a kétszülős családok nem. Minden megyében lennie kell egy stabil pontnak, ahová fordulhatnak – érvelt a politikus.

A korszakváltást követően senki nem fogja úgy érezni ebben az országban, hogy a család nem számít. Minden család számára lehetővé tesszük, hogy boldogulni tudjon. Nem kevés családnak szeretnénk sokat adni, hanem mindenkinek eleget ahhoz, hogy méltó körülmények között tudjon élni. A családpolitika olyan terület, amelyben a szakértők között meglehetős konszenzus volt és van az utóbbi évtizedekben, de a politika sokszor „keresztbe feküdt” a józan észnek. Nem indokolt például, hogy miközben az országban még mindig a második gyermekek megszületéséért küzdünk, miért csak a harmadik gyereknél kezdődnek el a jelentős támogatások. Az LMP megőrizné a családi adókedvezmény rendszerét, sőt kiteljesítenénk azt, és már egy gyermek után megdupláznánk, hiszen tudjuk, hogy a termékenységi ráta egy és kettő között mozog. Mindazt, ami az LMP programjában le van írva, kormányra kerülve meg fogjuk valósítani – ígérte Veszprémben Szél Bernadett.

Hozzászólások

hozzászólás