A belgrádi sajtó hozta a helyszínen készült videóval megspékelt hírt: szombaton gyilkosságot követett el a szerb fővárosban egy vajdasági magyar férfi, Dér Csaba. A harmincas évei végén járó bűnözőt szabadkai illetőségűnek mondják, valójában csantavéri születésű.

A bűncselekményt világos nappal követte el, több lövéssel végzett a Pink Panter nevű gengsztercsoport egyik tagjának rokonával. Az áldozat a házuk előtt parkoló autójába éppen betett egy babakocsit, amikor megállt mellette az a jármű, amelyből a tettes kilépett, és a táskájából elővett pisztollyal többször rálőtt. Az esetet a biztonsági kamera rögzítette. Az elkövetőt nagy erővel keresi a rendőrség. Videó itt.

Rózsaszínű párducok akcióban

Pink Panter a neve annak a bűnbandának, amelyik az egykori jugoszláv tagállamok alvilágából szerveződött, de nem csak az utódállamokban követnek el bűncselekményeket, hanem külföldön is. Főleg ékszerrablásaikról híresültek el. A Pink Panter nevet az Interpol ragasztotta rájuk azután, hogy kiderült, az egyik rablásból származó, 657 ezer dollár értékű gyémántot egy krém dobozában rejtették el, ugyanúgy, mint a Peter Sellers főszereplésével készült filmben, amelyben a Rózsaszín párduc nevű gyémántnak veszett nyoma.

Dollármilliós zsákmányok

A betörőbrigád már jó néhány országban felbukkant. Velencében egy magángyűjteményt dézsmáltak meg, a Szent Márk téri Dózse-palotában kiállított gyémántkollekcióból – amely a katari Hamada bin Abdul al-Tanij sejk tulajdona volt — kétmillió dollár értékű ékszert loptak el. Az év rablásaként emlegetett bűncselekmény után a banda hat tagja közül ötöt letartóztattak. Egy szerb, három horvát és egy horvát-bosnyák állampolgárságú volt köztük, a hatodik elkövetőt nem sikerült kézre keríteni.

Rablás a Dózse-palotában

Rablás a Dózse-palotában

Las Vegas, London, Dubaj, Honolulu…

A velencei ékszerrablás értelmi szerzője a 60 éves horvát Vinko Tomić volt, aki ellen nem csak Olaszországban adtak ki elfogatóparancsot, Svájcban is körözték. Bűncselekményeket követett el Londonban, Las Vegas-ban, Honoluluban is. A ’90-es években részt vett a délszláv háborúban is, ahol megsebesült. A Rózsaszín párducok egyik vezére, a 34 éves Borko Iličić 2007-ben Dubaj egyik bevásárlóközpontjában rabolt ki egy üzletet, és 11 millió euró értékű ékszert zsákmányolt. El is kapták, és életfogytiglani börtönre ítélték, az ítéletet azonban később 10 év letöltendő börtönre változtatták.

Betörés, rablás, börtön

Zágrábban is követtek el bűncselekményt a banda tagjai. Ott a City Center One West bevásárlóközpont Krona nevű óra-szaküzletét rabolták ki ketten, majd motorkerékpárral elmenekültek a helyszínről. Bécs központjában az Edmund Arnold nevű ékszerüzletet fosztották ki, Bosznia-Hercegovinában pedig a csoport ottani tagjai sorozatos lakásbetöréseket követtek el több településen is. Montenegróban (Cetinjében) 2017 szeptemberében keveredtek lövöldözésbe a Pink panter tagjai, egyikük megsérült. Egy másik bűnözőt az arab emirátusban tartóztattak le, ott 10 év börtönre ítélték.

A szerb lapok szerint bérgyilkos Dér Csaba a szabadkai kék szökőkút előtt

A szerb lapok szerint bérgyilkos Dér Csaba a szabadkai kék szökőkút előtt

A szabadkai szál

Dér Csabának nem ez volt az első bűncselekménye, sőt ült is már börtönben emberölésért. 2004-ben egy étteremben négy lövéssel végzett Branislav Jelačićtyal, akivel az újvidéki drogkereskedelem kapcsán keveredett vitába. Odasétált az asztalához, egy műanyag zacskóból elővette a fegyverét, lőtt, majd kiment az ajtón és kerékpáron távozott a helyszínről. Tettéért 15 év börtönre ítélte a bíróság. Tizenhárom év után szabadult, majd 2017-ben ismét hallatott magáról. Akkor Boszniában bukkant fel. A szarajevói rendőrség őrizetbe vette a montenegrói Marko Gojčevićtyal egyetemben. Fegyvereket találtak náluk, és a kihallgatás során beismerték: azért érkeztek a bosnyák fővárosba, hogy megöljenek valakit.

Szabó Angéla (forrás: Telegraf.rs, Pink.rs, Facebook)

Hozzászólások

hozzászólás