Sűrűn ingázva és huzamosabb távollétekkel megszakítva, de mégiscsak tizenkét éve élek már Belgiumban. Jó hosszú idő, mégsem volt elég arra, hogy kiismerjem a belga lélek rejtelmeit és megszokjam a furcsaságaikat. A körülményeskedő ügyintézést, a humor és a könnyedség hiányát, azt, hogy tízből nyolcszor a férfiak nem engednek maguk elé, hogy Brüsszelben alig látni virágos balkont, ablakot… De mindez semmi a kutyagumihoz való viszonyulásukhoz képest!

Belgium és egyben az unió fővárosa azt gondolom, méltán pályázhat a legpiszkosabb és egyben legkutyasz…rosabb európai nagyváros címére. Természetesen itt is vannak jobb és rosszabb városrészek, de a tapasztalat nagy általánosságban mégis ezt igazolja. A kosz nem csak az igénytelenség és neveletlenség következménye, az áldatlan állapotokhoz Brüsszel sajátos hulladékgyűjtési szisztémája is nagyban hozzájárul. A városban nem használnak kukát, a szelektíven gyűjtött konyhai szemetet, papírt és műanyagot különböző színű nejlonzsákokban, az épületek pinceszintjén rakják le a belgák. A kukásautó érkezése előtti este a háztulajdonosok vagy a házak takarításával megbízott emberek felviszik a zsákokat az utcára és lerakják az épület elé. Mivel a fehér, a kék és a sárga zsákokért más-más napokon jönnek a szemetesek, a belga járdák szinte folyamatosan tele vannak zsákolt hulladékkal. A zsákok persze néha kiszakadnak, néha kutyák tépik szét, néha otthagyják a kukások, mert úgy ítélik meg, hogy nem az előírásnak megfelelő szemét van bennük. És ez még tényleg semmi…

CAM01530A szanaszét hagyott kutyagumi látványa mindig is zavart. Fel nem foghatom ugyanis, miért gondolják a kutyások, hogy a kutyakaka nem pont ugyanolyan, mint az emberi ürülék. Pedig hát igen, és ugye mi sem sz…runk senkinek a háza elé, sem a parkba, sem a járda közepére. Amióta magam is megkutyásodtam, még érzékenyebb vagyok a problémára. Otthon, Veszprémben, a Séd partján nyugodtan elengedem a jószágot, mert bár előfordul itt-ott potyadék, a gazdák nagy többsége számára evidencia, hogy összeszedi a kutyapiszkot még a fűből is. Budapesten már kicsit neccesebb a dolog, de például a közeli Horváth-kertben aggodalom nélkül szabadjára engedem Sütit. Otthon, Magyarországon, az általam ismert városokban a járdákon gyalogolva sem kell folyton a lábam alá nézni, nem úgy Brüsszelben! Amerre a szem ellát, kutyagumi van mindenütt: járdán, járda mellett, fa tövében, bokor alatt, lépcsőn, templom körül, villamosmegállóban. Egészben vagy széttaposva, keményre száradva vagy jó hígan, ahogy a kutyából kijött. És a belga kutyatartókat mindez nem zavarja, furán néznek rám, ahogy zacskóba szedem a „sajátunkat”. Sütit napok óta nem merem elengedni, mert kettőt ugrik, már belelép valamibe, én meg persze ugyanúgy. És ha még csak lépne, de sajnos kóstolgatja is, nem győzöm mosdatni, amikor a lakásba érünk.

Tudom, otthon is sok panasz van a kutyásokra, otthon sem mindenki gondolkodik normálisan. De mégis: a belgáknál sokkal jobbak és kulturáltabbak vagyunk!

Hozzászólások

hozzászólás