Több ezer család fogott össze ma hazánkban azért, hogy biztosítsa gyermeke jövőjét és saját szülői szabadságát. Amíg az őket képviselő szakemberek éjjel-nappal folyamatosan dolgoznak azon, hogy a kormány meghallja a hangjukat, mindeközben a háttérben a szülők sem tétlenkednek. Miért is akar egy többezres hálózat a kormány képviselőivel tárgyalni? Miért is erősödik ez az összefogás? A ReSuli hálózatban működő tanulócsoportok vezetői kimerítő szakmai dokumentációt készítettek és adtak át az EMMI-nek.

A dokumentumcsomag teljes és részletes kritériumlistát tartalmaz, amely leírja, hogyan lehetne az új köznevelési törvényt úgy bevezetni, hogy abban minden kormányzati cél teljesüljön és közben a magántanulók és családjaik se sérüljenek, sőt kifejezetten jól járna mindenki. Várhatóan az anyag feldolgozása több hetet vesz igénybe, addig marad a bizonytalanság. Látszólag nem sürgős, hogy hiszen még el sem fogadták a törvényt. Ennek ellenére a magyarországi magántanulók, alternatív iskolák és tanulóközösségek képviselői naponta több órában dolgoznak azért, hogy a kormány végre hajlandó legyen tárgyalni azokkal a szakemberekkel, akik pontosan tudják név szerint, kik azok a gyerekek, akik vissza fognak menni az állami iskolákba, ha a köznevelési törvény módosításait elfogadják. Ismerik ezen gyerekek igényeit, nehézségeit és milyen kihívások előtt állnak. Ők azok, akik képesek lennének felkészíteni az állami iskolákban tanító pedagógusokat arra, hogyan tudják hatékonyan kezelni az újonnan érkező nebulókat.

Hadtáp

Hadtáp

Miközben az alternatív oktatás pedagógusai és szakemberei dolgoznak, szerveződött egy segítő szolgálat köréjük. Több szülő összefogott és főz a több száz oldalas szakértői dokumentációkat gyártó, gép előtt online hálózatban összedolgozó tankörök vezetőinek és családjaiknak. A ReSuli közösség egyik tagja azt írta erről az összefogásról, hogy ez a hadtáp munkacsoport az egész NKT-őrület legnagyobb vívmánya.

Ezt írta az egyik édesanya: A „hadtáp munkacsoport” nevében jelentkezem. Kérném szépen azokat az önkénteseket, akik más munkacsoportban dolgoznak, és problémát jelent nekik a család ellátása, írják meg nekem privát üzenetben a következőket: hány főre kéne főzni, van-e valamilyen különleges igény, ételérzékenység stb., lakcím, telefonszám. Ígérni egyelőre nem tudok semmit, de próbálkozunk! Megnyitom továbbá a jelentkezést a munkacsoportba: akinek van kedve főzni akár eseti, akár állandó jelleggel, kérem, szintén privát üzenetben jelentkezzen nálam, írja meg mely nap(ok)on érne rá, illetve hol lakik, van-e autója/milyen körzetben tudja vállalni a házhoz szállítást. Köszönöm előre is! #egypróbátmegér #háromezerbőlcsakmegoldjukvalahogy

Pillanatok alatt ellepték a bejegyzést a szívecskék és a segítő, biztató és elismerő megjegyzések. Ez mutatja, hogy van Magyarországon tisztesség, emberség – és igenis van kritikus tömeg, amely ki mer állni a szabadságáért, vannak emberek, akik hajlandóak dolgozni önkéntesként azért, hogy másoknak is jobb lehessen.

Hozzászólások

hozzászólás