Próbák, koncertek, utazással töltött sok ezer kilométer. Néha csalódások, olykor kudarcok is, ám annál több siker, elismerés, öröm. Viták, sértődések, könnyek, de még inkább nagy bolondozások és sok nevetés. Szerelmek, esküvők, születések és elmúlás. Arcok, amelyek épp csak felvillantak rövidebb-hosszabb időre, arcok, amelyeket örökre megtart az emlékezet, arcok a reflektorfényben ma is. Emberek, ő, te, én. Sokan és sokfélék, de közös úton járnak, és újra meg újra együtt hozzák létre a csodát. Éppen ma hatvan éve, hogy elkezdődött Veszprém Város Vegyeskarának muzsikáló története. A kórus alapító okiratát 1956. szeptember 25-én írták alá, az alapítók egyike és az ’57 tavaszán adott első koncert egyik résztvevője ma is aktív tagként énekel.

Erdélyi Ágnes, a vegyes kar karnagya ’89 januárjában érkezett Veszprémbe, hogy a művelődési központ által kiírt pályázat nyerteseként – a szakmai zsűri egyöntetű támogatásával és a kórustagok titkos szavazásán is bizalmat nyerve – átvegye a kórus vezetését. Három évvel azelőtt diplomázott a Zeneakadémián, így szakmai múltja nem nagyon volt, de hite és elszántsága igen. Az énekkart korábban sokszor hallotta már és jól ismerte Zámbó Istvánt is, az alapító karnagyot, aki az akadémián tanára volt. Kezdetben hátizsákkal, vonaton ingázott Budapest és Veszprém között, mindig más-más kórustagnál volt lakhatása. Életének erről a másfél éves időszakáról sok vidám emléket őriz, ugyanakkor az ide tartozását is ez alapozta meg.

Zámbó István, az alapító karnagy és Erdélyi Ágnes a kórus ötvenedik évfordulóját ünneplő hangversenyen

Zámbó István, az alapító karnagy és Erdélyi Ágnes tíz esztendeje, a kórus ötvenedik évfordulóját ünneplő hangversenyen

A veszprémi dalosok nagy szeretettel és várakozással fogadták, mivel az érkezése előtti években feloszlással fenyegető, válságos időszakot élt át a kórus, és már mindenki nagyon vágyott a megnyugvásra. A lényéből sugárzó elhivatottság, derű és türelem hamar lecsillapította a forrongást, pedagógiai rátermettsége és szakmai igényessége pedig meggyőzte az esetleges kételkedőket is, hiszen végre megint alkotni lehetett. Azóta eltelt 27 munkás esztendő. Megszámlálhatatlanul sok turné, fellépések itthon és külföldön, díjak, elismerések – az első három évtized méltó folytatásáról szólnak az együttes évkönyvei, sőt, annál jóval többről is. Egy olyan kiteljesedésről, amely a jövőbe mutat, amely a megmaradást szolgálja, és amely egyértelműen Erdélyi Ágnes érdeme. Nem tudom, akad-e még egy amatőr felnőtt kórus az országban, amelynek karnagya olyan kitartó céltudatossággal és annyi szeretettel nevelgeti az énekkar utánpótlását, ahogyan ő teszi. Zeneiskolai tanárként határozta el, hogy a szolfézsóráin meg fogja szerettetni a gyerekekkel az éneklést. A most körülbelül negyventagú Vokál, a vegyes kar „ifjúsági tagozata” rá a bizonyság, hogy sikerült.

A nyíregyházi Erdélyi családban – bár a szülők egyike sem volt profi muzsikus – mindig központi helyen állt a zene. Ági a Szabó Dénes vezette Cantemus Kórusban nőtt föl, útja magától értetődően vezetett a debreceni konziba, majd a Zeneakadémiára. Öccse és húga ugyanezt az utat járta be, mindketten hangszeres muzsikussá váltak, míg ő az emberi hang, a „kórushangszer” értő megszólaltatója lett. Karvezetőként nemcsak zenésznek, de pedagógusnak, pszichológusnak, lelki gondozónak és még ki tudja mi mindennek is kell lennie, hiszen az ő hangszerének 50–80 élő, érző, szubjektív „alkotórésze” van. Civil foglalkozású párja a vegyes kar tenor szólamát erősíti több mint húsz esztendeje, nem véletlen, hogy két lányuk és a fiuk ugyanúgy az együttest tekinti második családjának, mint az a sok „kórusszerelemből” született fiatal, akiknek a szülei az énekkarban találtak egymásra. Természetesen mindhárom gyermeküket „megfertőzte” a muzsika, édesanyja nyomdokain járva egyikük a győri egyetem zeneművészeti karán tanul. Visszatekintve az elmúlt hatvan évre, hosszan sorolhatnánk a hasonló történeteket, és csak azért nem tesszük, nehogy véletlenül kimaradjon valaki a példát mutató elődök közül. Legendás generációk nevei bukkannak elő – testvérek, vők, sógorok és menyek, szülők és gyerekek, nagyszülők és unokák álltak, állnak ma is együtt a színpadon, igazolva Ágit, aki szerint az a család, ahol életforma-szerűen van jelen a zene, nagy valószínűséggel muzsikusokat „terem”.

Erdélyi Ágnes és unokaöccse, Erdélyi Dániel, a Műegyetem Zenekarának vezetője, aki ma Kodály Budavári Te Deumát vezényli

Erdélyi Ágnes és unokaöccse, Erdélyi Dániel, a Műegyetem Zenekarának vezetője, aki ma Kodály Budavári Te Deumát vezényli

Ma délelőtt sokan lesznek a Hangvillában, mert a vegyes kar ünnepi közgyűlésére minden egykori kórustag meghívást kapott. Lesz kiállítás, könyvbemutató és közös ebéd, ám a nap fénypontjának a délután ötkor kezdődő koncert ígérkezik, amelyre már elfogytak a jegyek. A hangverseny első felében az együttes életének emlékezetes darabjai szólalnak meg vegyes kari előadásban, de a férfiakból verbuválódott Kadarkar, a női kar és a Vokál is bemutatkozik, ily módon reprezentálva a kóruscsalád törzsét, lombját, virágát. A szünet után Kodály Zoltán Budavári Te Deumát adja elő a régi, már nem aktív tagokkal kiegészülő kórus és a Műegyetemi Zenekar. A Kodály-művet Erdélyi Dániel, Ági öccsének a fia vezényli.

Hozzászólások

hozzászólás