Utáljuk. A befogadást, a kirekesztést, a kisebbséget meg a többséget. A migránsokat, a cigányokat, a zsidókat, a katolikusokat, a muszlimokat, az ateistákat. A pártpolitikusokat meg a függetleneket, a szavazókat és nem szavazókat, az egyre fokozódó nemzetközi helyzetet, Radnótit és Wass Albertet, meg a mindig föl-földobott követ.

Utáljuk Virág és Bástya elvtársat, a vasárnapi nyitva és zárva tartást, a kopaszokat, a Voldemort nagyurat, a korrupciót, a feledésbe merülő tisztességet, a visszautasíthatatlan ajánlatokat. A népszavazást is, meg amikor a fejünk felett döntenek, rólunk, nélkülünk, adóhivatalt, választási és pártirodát, ellenzéket, Mészáros Lőrinceket meg Kubatovokat.

Utáljuk az orvoshiányt, a nővérhiányt, a vécépapírhiányt, a hálapénzt, a várólistát, a magánrendelő tarifáit, az omladozó kórtermeket, az elitnek járó luxusegészségügyet. A szemellenzőt, a süket füleket (meg dumát), azt, akinek mindenhez jó gyomra van, aki a tyúkszemünkre lép, aztán a pofánkba röhög, aki kinyitja a száját, aki csendben van, aki tüntet, aki ellentüntet, aki fotelforradalmár, aki miatt mehetünk vissza a balettba ugrálni.

Utáljuk nyáron a tanárt, télen a diákot, az oktatási reformokat, a kockás inget, a klikesedést, a terem nélküli tornát, az ész nélküli átszervezést.

Utáljuk a „rozsdás vasdarabot” a körforgalomban, meg a körforgalmat is az aluljáróval együtt, a reggeli-esti dugót, a buszt, a késő vonatokat, az autóst, a biciklist, a gyalogost. Az uszodát, amely még meg sem épült, a 8-as út soha el nem készülő bővítését, a szentkirályszabadjai reptérre soha le nem szálló gépeket. A lármás fesztiválokat meg az üresen kongó belvárost. A kínai térkövet.

Utáljuk, aki üzletet nyit a belvárosban, akinek üresen áll a boltja, vagy aki megszépíti a kirakatot. Aki bódékat állít a belvárosban, aki kivágta a hársfákat, aki fákat ültet az ablakunk alá. A fotóst, a tévést, az internetes portálokat, a nyomtatott újságot. A háttérhatalmakat, a gyíkembereket, a híradót, a királyi televíziót meg a kereskedelmit, Szulejmánt és a valóságshow-kat. A kormánypárti meg az ellenzéki sajtót, az „üzenünk Brüsszelnek”-et, és Bayer Zsoltot meg a kurva anyját. Utáljuk, hogy mindent átlátunk, de befekszünk, morgunk,

Utáljuk a dohányost, a szinglit, a melegeket, a homofóbokat, a nagycsaládosokat, a holtomiglant, a hűségest és a hűtlent, a zöldeket és várépítőket. A fiatalt, az öreget, a középkorút, az élőt és holtat. Aki elmegy, aki itt marad, az utolsót, aki majd lekapcsolja a villanyt.

Utáljuk, ha nagy, ha kicsi, ha közepes. A kerek csokoládét, a szögletest, a hosszú csokoládét. Az édeset meg a keserűt, hogy hagymát eszünk hagymával. A habos tortát, ami nem élet. A túl hideget meg a túl meleget, az eső után köpönyeget.

Utáljuk azt a kurva kerítést, mindegy, hogy szögesdrótból készült vagy szivárványból, de utáljuk a szürkét is, mind az ötven árnyalatával együtt. De legfőképpen az örökké kukacoskodókat.

És utáljuk, hogy utálunk.

Drahos Nikolett

Hozzászólások

hozzászólás