Dorothea Benton Frank Első feleségek klubja című regénye azt a kérdést boncolgatja, meddig tűr egy feleség, hol a kiszolgáltatottsága határa, miért és hogyan lázad fel és komfortzónájából kilépve hogyan fordul szembe mindennel és mindenkivel, aki a házasság 30 éve alatt meghatározta cselekedeteit, mozgatórugóit.

Leslie és Wesley a hatvanadikat tapossák. Lányuk apa nélkül neveli gyermekét, sikertelen ingatlanügynök, fiuk egy szekta tagjaként próbálja megváltani a világot. Egyik barátjuk megözvegyült, és egy feltűnően fiatal nő mellett kóstolgatja az élet örömeit, másik barátjuk pedig elválik feleségétől, és ő is egy Barbie mellett köt ki. Úgy tűnik, fenekestől felfordult a világ…

Nyílnak-e új utak életünk utolsó éveiben? Újrakezdhetjük-e volt iskolatársunk oldalán? Átélhetjük-e a korábbi nagy, beteljesületlen szerelmeket idősebb korunkban? Vagy épp egy fiatal latin táncos oldalán találjuk meg a boldogságot? Létezhet-e barátság két ember között, miután elváltak? Átvállalhatjuk-e gyerekeinktől nagyszülőként unokáink nevelését? Elvárhatjuk-e a fiataloktól a felelősségteljes, felnőtt életet, ha azt sem tudjuk, a sajátunk merre tart?

És egy igazi Benton Frankes befejezés: Minden jó, ha a vége jó… A későn érő, felnőtt gyerekek megtalálják hivatásukat, fiatalok és idősebbek a párjukat, a konfliktusokra a megoldásokat. Ki a kórházban, ki a templomban döbben rá, hogy élni mindenképpen jó.

Dorothea Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivan-szigeten nőtt fel. New Yorkban él férjével.

A könyv itt megrendelhető.

Dorothea Benton Frank-Elso-felesegek-borió

 

Hozzászólások

hozzászólás