Vad szenvedély és sóvárgó vágyakozás, könnyed játékosság és szívfájdító dráma hangjai töltötték be szerda este Veszprémben a Hangvilla koncerttermét. Gyöngyözve-csilingelve áradt a muzsika az első hegedűsök vonói alól, komolyan felelgettek rá a brácsák meg a másodhegedűk, és az egész gyönyörűséget a csellók meg a nagybőgő bársonypuhasága ölelte körül. De ha az ember kinyitotta a szemét, a vonósegyüttes helyett egyetlen szál embert látott a színpadon, egy jó kiállású, leginkább szoftverfejlesztőnek látszó férfit, aki valami fura formájú, piros-kék zongora pedáljait nyomkodta, miközben ujjai lazán száguldoztak a billentyűzeten.

Mi ez? Varázslat? A nézőtéren – kár, hogy nem voltunk többen – pisszenés sem hallatszott, csak a végén a vastaps, amely egyaránt éltette Slawomir Zubrzyczki krakkói származású zongoraművészt és Leonardo da Vinci géniuszát.

Da Vinci hangja – Egy titokzatos hangszer története címmel hirdették meg a szervezők a rendkívüli hangversenyt, amely egy rövid filmvetítéssel kezdődött. Ebből tudhattuk meg pontosan, hogy a viola organista elnevezésű hangszer megalkotásának gondolata a nagy polihisztortól származik. Megtervezte, lerajzolta, de soha nem építette meg. Slawomir Zubrzyczki érdeklődését 2009-ben keltette fel a billentyűkkel működtetett „vonószenekar” – elnézést a profiktól a vulgáris leegyszerűsítésért –, akkor döntött úgy, hogy da Vinci tervei szerint saját kezűleg elkészíti és játszani fog rajta. 2013 októberében Krakkó nemzetközi zongorafesztiválján debütált a viola organistával, előadása óriási művészi és médiasiker volt.

Szerda esti veszprémi fellépésén 16–18. századi szerzők műveivel szerzett emlékezetes perceket a közönségnek, a végén pedig még azt is lehetővé tette, hogy közelről, szabadon vehessék szemügyre az egyetlen példányban létező különleges hangszert és feltehessék kérdéseiket.

Hozzászólások

hozzászólás