Ha ő van a színpadon, izzik körülötte a levegő, és a közönség tagjaiban is felszabadítja az adrenalint. Ezt a veszprémiek is megtapasztalhatják, ha jegyet váltanak Szentpéteri Csilla zongoraművész november 25-ei koncertjére. A művésznővel ez alkalomból beszélgettünk.

(Azok között, akik a Veszprém-kukac Facebook-oldalán megosztják az interjút, és szintén azon az oldalon
üzenetben megírják Szentpéteri Csilla koncertjének címét, páros belépőt sorsolunk ki az eseményre. A sorsolás időpontja: november 22-e.)

Temperamentumos, öntörvényű, megzabolázhatatlan, ezek a jelzők illenek önhöz.

Huhh, ezt jól megfogalmazta, mintha drága Apámat hallanám. Való igaz, hogy koncertjeinken nagy a hév, a mediterrán életöröm, zenésztársaimmal sokszor belekergetjük egymást Forma–1-es tempókba. Valahogy a koncerthangulathoz kell ez a felspannolt állapot, ahogy átadjuk egymásnak a szólókat és közben összenézve érezzük, hogy mi már egy egészen más dimenzióban vagyunk, ahol nincsenek szabályok, határok, ahol szertefoszlik a hétköznapok szürkesége, s ünnep lesz egy-egy keddből, szerdából. Azért a nagy dinamizmust és pozitív életörömet átélő lélek mögött ott van még számos másik arcom is, a törékeny, vágyakozó, filozofikus, merengő, titkokkal teli, aki a világ káoszát, harácsolását, a háborúkat, szegénységet, gyermekek elvesztését nehezen dolgozza fel, s a gondolatait, tiltakozását, fájdalmát a hangokon keresztül tolmácsolja a közönségnek. A 100 perces koncertshow-nak mindig vannak katartikus pontjai, ha ezeket átéltük, utána meg kell nyugodnunk egy kicsit, hogy újra tüzet tudjunk csiholni.

A Szentpéteri Csilla & Band koncertjei nemcsak a fülnek, de a szemnek is varázslatosak

A Szentpéteri Csilla & Band koncertjei nemcsak a fülnek, de a szemnek is varázslatosak

Minden bizonnyal a komolyzenei kereteket is szűknek érezte, azért indult el a saját útján, kereste meg a saját stílusát. Jazz, blues, latin, rock, világzene. Hogyan jött az ötlet, hogy így szólaltassa meg a régi szerzőket?

A komolyzenei keretek egy zongoristának sosem szűkösek, hihetetlen repertoárt hagytak ránk a szerzők, van miből csemegézni. Az én esetemben nem arról volt szó az ezredforduló idején, hogy nincs már mit játszani, s nincs hova fejlődni. Szó sincs erről. A mai napig hatalmas a tanulási vágyam, a fejlődés nálam lételem. Egyszerűen szerettem volna sajátos hangon szólni, kialakítani egy olyan zenei birodalmat, amely csak rám jellemző, és úgy fürdök ebben a közegben, ahogy én szeretnék, zenei sorompók, ezt így írta Beethoven, így kell játszani kijelentések nélkül. Eljátszottam az időutazás gondolatával, hogy ha ma élne Mozart, Chopin, Liszt, Brahms és a többiek, vajon hogyan hatna rájuk a XX. század rengeteg izgalmas zenei műfaja, mint a jazz, a latin, a rock, a blues, a világzene, a bossa nova és így tovább. Én a régi értékek között éltem 2000-ig, ami a zenei utamat illeti, s szerettem volna egyfajta innovációval, kreativitással megpróbálni egy új irányt, amelyben múlt és jelen fuzionál. Magyarországon jómagam voltam az első, aki nagy tisztelettel, de formabontó módon mutattam be az eredeti műveket, folytatva saját zenei gondolataimmal, kalandozva stílusokon, korszakokon át. Rengeteget kísérleteztem azzal, hogy például Vivaldihoz milyen stílus illene, ha most élne köztünk. Szentül hiszem, hogy rock, ahogy Paganini, Rossini a latin zenéért rajongana, Brahms a világzenét, Mozart a bossa novát kedvelné, Beethoven himnikus, patetikus slágereket írna. Liszt Ferenc most is a legkülönlegesebb lenne, minden műfajban remekelne. Ezt az átirataimban próbálom megmutatni.

Olvastam egyik interjújában, hogy jobban eligazodik a számítógépek világában, mint a saját sminktáskájában.

Hát utóbbiban nem egyszerű! Kevesen tudják a mai napig, hogy ezek az átiratok tőlem erednek, én agyalok rajtuk, én formázom, alakítom át az eredeti műveket. Számítógépes zenei programokkal dolgozom, a basszusgitártól a dob-percussion ritmusokon át a szólóhangszerekig mindent én találok ki, aztán jönnek a zenésztársaim, s amit lehet, lecserélünk élő hangszerre, amit nem, az marad egy technikai rendszeren. Sokszor kaptam komoly elismerést jó nevű hangmérnököktől, amikor kérdezték, hogy honnan vannak ezek az izgalmas, különleges effektek, amelyeket beleírok a művekbe. Én meg mondtam nekik, hogy nem kell leállni a hangkártyán található első öt hangszínnél. Én éjszakákon át Búvár Kundként keresgélek, s találok! Aztán addig keverem ezeket, míg lesz egy saját.

A Szentpéteri Csilla & Band októberben Wachingtonban lépett fel. A kép a Fehér Ház előtt készült. Fotó: Fülöp Csaba

A Szentpéteri Csilla & Band októberben Washingtonban lépett fel. A kép a Fehér Ház előtt készült. Fotó: Fülöp Csaba

Mindig hangsúlyozza, hogy nagyon fontosnak tartja a zenésztársait. Kikkel zenél együtt?

Remek zenésztársak játszanak a koncerteken, gyakorlatilag 10–12 év óta ugyanazok, akikhez alkalmanként csatlakoznak további kitűnő muzsikusok. Az alapzenekarban Kormos Janó gitározik, Kovács Öcsi Ferenc jazztrombitán és hegedűn, Szendőfi Balázs basszusgitáron, Kovács Norbi dobon, Takács Marci, Czibere József ütőhangszereken játszik.

Koncertjeinek látványvilága nem megszokott. Mire számíthat a veszprémi közönség?

A zenén túl páratlan látványelemekkel gazdagodott a produkciónk. LED-falakra komponált, lélegzetelállító látványvilággal érkezünk Veszprémbe. A színpad négy különböző pontján négy nagyméretű LED-falon látványos, kreatív vizualizációk, egyedi kisfilmek, mesés kompozíciók követik a zene dinamikáját, atmoszféráját. Ezeket a filmeket férjem, Fülöp Csaba készítette, különös gondossággal, aprólékos munkával, elképesztő képi világgal megfűszerezve minden dallamot. Lehet azt mondani, hogy komplex audiovizuális élményben lesz része mindenkinek.

Két koncerttel érkeznek Veszprémbe, az estit megelőzi egy délelőtti: diákoknak mutatják be a Láttad-e már a zenét? című látványkoncertet. Miért tartja fontosnak, hogy őket is megszólítsa?

Sokat gondolkoztam azon, hogyan lehetne gazdagítani, színesíteni a zeneoktatás rendszerét, kilépni az elefántcsonttorony ajtaján, milyen módon mutathatnám meg a fiataloknak az együtt muzsikálás örömét, a zene felszabadító arcát. Missziómnak érzem kihangsúlyozni: a zene a mindennapjaink része kell hogy legyen, és minden zenei stílus elengedhetetlen alapja a klasszikus zenei képzés. A sok-sok zenei stílus megmutatásával azt is bebizonyítjuk, hogy ha bármelyik gyermekben megcsillan a különböző műfajokra a nyitottság, akkor széles látókörű, segítőkész tanárokkal bárkiből lehet Chick Corea, Diana Krall, Al Di Meola, Mark Knopfler, Oscar Peterson, vagy épp magas színvonalat produkáló DJ.

Eddig 17 városban jártak ezzel a sorozattal, mit tapasztalt, mit éltek át a diákok?

Óriási visszhangja van a mai napig. Minden városból rengeteg levelet kaptunk diákoktól, osztályoktól, tanároktól. Soha ilyen formában nem találkoztak a klasszikus zenével és a különböző műfajokkal, nem beszélve a látványról. Kitaláltunk egy olyan képi világot, amely egészen különös módon mutatja be a korszakokat, és a mai, modern stílusban előadott művek lenyűgözték őket. A programnak fontos pillére az is, hogy a tehetséges helyi diákok fellépnek velünk, együtt muzsikálunk, ezzel is példát mutatva társaiknak, barátaiknak. Az élménybeszámolókból az is kiderült, milyen fokon nyitották meg a LED-falakon látható filmek a gyerekek képzeletét, hogyan mozgatták meg a fantáziavilágukat. Az instrumentális zene hatására képesek voltak megfogalmazni saját gondolataikat, érzelmeiket, s nem utolsósorban komoly motivációt kaptak a zenélésre, zeneszerzésre. Túlléptünk a megszokott, kőbe vésett tananyagon, felismerve azt a tényt, hogy az internet és az okostelefonok századában milyen szintre emelkedett a mai gyermekek ingerküszöbe. A Láttad-e már a zenét? zenei közegben úgy találkoznak a diákok a zenével s a hozzá tartozó képi világgal, ami a médiából áradó, értékrendhiányos világot képes kompenzálni. A folyamatos interaktivitás és a kvízjátékok derűt, oldott légkört teremtenek, vastapssal, felugrálásokkal és bravózva köszönik meg, hogy láthatták a zenét.

Szentpéteri Csilla nagyon élvezte a washingtoni kirándulást. Fotó: Fülöp Csaba

Szentpéteri Csilla nagyon élvezte a washingtoni kirándulást. Fotó: Fülöp Csaba

A zenében én kikapcsolódni, feltöltődni szeretnék, és így aposztrofálom a koncertjeimet is, nyilatkozta egy másik interjúban. A közönség tagjai biztosak lehetnek abban, hogy egy Szentpéteri Csilla-koncerten ők maguk is ki fognak kapcsolódni, fel fognak töltődni. Ezt miért tartja fontosnak?

Én azt vallom, hogy a zenét nem érteni, hanem élvezni, érezni kell. Nekem legfontosabb lelki táplálékom, amelyet nem azért fogyasztok, hogy megtudjam, milyen összetevőkből áll, ki főzte, elemezzem, darabokra szedjem, hanem, hogy élményt nyújtson, adott lelkiállapotomban szétáradjon minden sejtemben, behatoljon lelkembe, testembe, borzongjak, sírjak, nevessek, táncoljak, szeressek. Repítsen, szórakoztasson, elgondolkoztasson, vágyakat, álmokat fogalmazzon meg, titkokat tegyen még titkosabbá, utazzak általa olyan szférába, amelybe halandó emberként eljutni lehetetlen.

A Szentpéteri Csilla & Band november 25-ei Color of Music című látványkoncertje este hétkor kezdődik a Hangvillában. Kedvcsinálónak néhány zeneszám itt, itt és itt.

Szentpéteri Csilla idén ősszel már járt Veszprémben. Az erről szóló tudósításunk itt olvasható.

Hozzászólások

hozzászólás