A Parlament előtt van az ország jövő évi költségvetése, amelyhez több, Veszprémet érintő módosító indítványt nyújtottam be. Ezek elsősorban azokat a fejlesztéseket célozzák, amelyeket a kormányfő a Modern városok programban személyesen ígért meg a veszprémieknek, de amelyeknek egy részét a kormány visszavonta, más részéhez pedig nem rendelt forrásokat – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Kész Zoltán országgyűlési képviselő.

Hangsúlyozta: javaslata előteremti a pénzt a 8-as és a 82-es út összekötőjének megépítésére, ezzel automatikusan értelmet nyerne az uszodaberuházás, amelyhez egyelőre megoldatlan a közúti összeköttetés. Van forrás a veszprémi déli elkerülő négysávossá építéséhez, az aranyosvölgyi hídberuházáshoz, és Hajmáskéren végre megépülhetne a sokszor megígért tornaterem.

Az általam javasolt veszprémi fejlesztések fontosságát nem kell hangsúlyozni, ezt mindig megtette a Fidesz is, amikor bizalmat kért és ígérni kellett – mondta Kész Zoltán. A 2018-as költségvetéssel most van az utolsó lehetőségük, hogy be is tartsák az ígéreteiket. Mindössze némi önmérsékletre lenne szükség a Fidesz részéről.

Hozzátette: a beruházások forrásait könnyen elő lehet teremteni, ezeket a parlamenti módosító indítványában pontosan részletezte. Javaslata radikálisan csökkentené a kormánypropagandát közvetítő MTVA költségvetését, megszüntetné a propagandaminisztériumot, és indítványa szerint nem kellene állami hirdetésekre sem költeni, mert azok a Fidesz pártpolitikai érdekén kívül semmilyen nemzeti érdeket nem szolgálnak.

Kész Zoltán felszólította a város fideszes vezetőit, érezzék át, mit jelent az adott szó, kérjenek támogatást pártjuk parlamenti frakciójától a javaslat befogadására, és ily módon járuljanak hozzá a veszprémi fejlesztések tényleges beindításához!

Hozzászólások

hozzászólás