Nahát, ez aztán egy jóravaló Mikulás! Szombaton  még arra is volt ideje, hogy vért adjon, ráadásul nem akárhol, hanem egy hangulatos kiskocsmában, a várhegy tövében!

A régi tárgyakkal otthonosan berendezett, családias hangulatú hely tavaly augusztusban nyitott. Tulajdonosa, Egresi Szabolcs nem csinált reklámot neki, úgy gondolta, továbbadják majd a hírét azok, akik betérnek és jól érzik magukat.

Pontosan így történt, mára stabil törzsközönsége van, akik beszélgetni, információkat csereberélni, jó zenét hallgatni járnak ide. Ők maguk is hoznak időnként egy-egy régi holmit, gyerekjátékot, kerámiakancsót, régi lemezt. Mert a régi tárgyak eszmecserére, emlékek, érzések, gondolatok megosztására inspirálnak, és ebben a kocsmában leginkább erre van igény.

2015-12-05 15.11.56

A véradás ötlete pár héttel ezelőtt született meg, nagyjából akkor, amikor Szabolcsék kisfia, Bendegúz. Annyi mindent láttam ott a kórházban, ezzel talán segíthetek egy kicsit – magyarázta minden pátosz nélkül, miközben megszabadult izzasztó Mikulás-szakállától. Kitalálta, megszervezte, közzétette a Facebookon és Mikulás-ruhába öltözködve várta a felhívásra érkezőket délután kettőtől ötig. Többen voltak, szeretettel jöttek, jó volt. Köszönet érte!

Hozzászólások

hozzászólás