Összeomlás. Mint amikor valamilyen katasztrófa hirtelen megállítja az életet és minden visszazuhan önmagába. Szerdán Veszprémben installálták Bernar Venet világhírű francia alkotó harmadik nagy szabadtéri fémszobrát is. A jezsuita kolostor melletti téren a mester vezényletével kerültek helyükre a hatalmas fémszelvények. Személyesen segítette létrehozni a formát, megszólalni az anyagban rejlő hangokat.

Bernar Venet nagy szerepet tulajdonít a véletlennek az alkotásban, szinte az „automatikus írással” hozza kapcsolatba Összeomlás című munkáját, amikor a véletlen révén élet és halál leglényegéhez nyílhat meg az út. Hagyja, hogy létrejöttekor a mű vezesse, megbízik benne.

Lukács Viola, a veszprémi Venet-kiállítás kurátora elmondta, a mester maximálisan elégedett az eredménnyel, csakúgy, mint a helyszínnel. Sem itt, sem a másik két szobránál nem használ posztamenst, azt akadémikus csökevénynek tartja, ezért kiiktatta, közvetlenül a földön, a természettel érintkezve helyezi el szobrait. Kiszabadította magát mindenféle kötöttség alól.

Az illusztris vendég nem először jár Veszprémben, korábban már szemlézte szombaton 11 órakor nyíló kiállítása helyszínét a Modern Képtár – Vass László Gyűjteményben. Részben rajzokat, részben pedig maketteket állít ki MetaMetria címmel három nagy köztéri alkotásával egyetemben.

„E kisméretű, finom kidolgozású műveket ugyanaz az intelligencia és integritás jellemzi, mint nagyobb társaikat, de megvan bennük az a sajátos vizuális intimitás, mely könnyebbé teszi befogadásukat. Ugyanakkor valamennyi alkotás közül ezek a kísérleti miniatűrök állnak legközelebb a művész ideáihoz” – olvasható a kiállítás kísérőszövegében.

Július 18-án, a veszprémi kiállítás napján este hatkor a Latinovits–Bujtor Játékszínben performanszszerű előadást is tart a művész. Egyébként ma budapesti sajtótájékoztatón jelentik be a jelentős veszprémi művészeti eseményt. A budapesti Március 15. téren szintén felállítanak egy Venet-szobrot.

(Korábbi írásunkat a kiállításról itt olvashatják.)

Hozzászólások

hozzászólás