Ez a címe Sárdi Krisztina kiállításának a veszprémi Szilágyi László Utcagalériában: Arcomra vagy írva. Veszprémi emberek portréi láthatók a kinagyított fekete-fehér képeken. A fotós szerint ők a magyar átlag. Szerintem annál azért érdekesebbek. Szinte mindegyikük hordoz magán valami megkülönböztető jegyet.

Egy keddi, piaci napon a veszprémi aluljáróban készítette a fotókat Sárdi Krisztina, véletlenszerűen válogatva a felbukkanó emberek között.

aluljáró1

Sárdi Krisztina azt mondta, hogy a fotográfia tulajdonképpen legálissá teszi a művész számára a bámészkodást

Elmondása szerint a magyar átlagot kereste bennük. Ennek ellenére nagyon érdekes a merítése, van, amelyik tekintet mögött egész életregény húzódik meg. A társadalmi ember arca fölrajzolódik a biológiai ember homlokára. Megörökített például egy futballistát, akire a veszprémi labdarúgás aranykorából emlékezhetnek a nézők, és aki most szemmel láthatóan nagyon szűkös körülmények között él. Mindegyik alanyának van valami különös ismertetőjegye, vagy különösen szabadon öltözködik, vagy tetoválva van, vagy a tekintete akaszt meg bennünket. Az jut eszembe róluk, hogy ezeknek az embereknek sorsuk van, amit vállalnak, legalábbis a tekintetükből én ezt olvasom ki. Igaz lenne, hogy aki Kelet-Közép-Európába születik, annak sorsa van? Nyugat-Európában csak élete? Itt még mindig működik az a történelmi kényszer, ami persze a sajátos katarzisok és megújulások forrása is egyben.

A fotós a kiállítás címével kapcsolatos kérdésünkre válaszolva arról beszélt különben, hogy a művésznek is van egy koncepciója, amikor fényképez, és nyilvánvalóan a néző is rá fogja vetíteni a saját sztereotípiáit a képekre.

Sárdi Krisztina, aki sokáig Londonban élt, most pedig ingázik Budapest és Veszprém között, azt mondta portálunknak e portrésorozata kapcsán, hogy a fotográfia tulajdonképpen legálissá teszi a művész számára a bámészkodást. Azzal, hogy kamera van a kezében és nagy fehér vásznakra kivetíti a képeket, szabadon pásztázhat a tekintete az embereken, amit különben nyilván furcsállanának.

Sárdi Krisztina, Dohnál Szonja és Áfrány Gábor, a Művészetek Háza kurátora a megnyitón

Sárdi Krisztina, Dohnál Szonja és Áfrány Gábor, a Művészetek Háza kurátora a megnyitón

Dohnál Szonja művészettörténész a Művészetek Háza által szervezett kiállítást megnyitó beszédében kiemelte a tökéletes technikával készült fekete-fehér fotók szinte monumentálissá növelt dimenzióit, amelyek mindennek ellenére azonban nem idealizált képek, a dimenzió megnövelése csupán felnagyítja a befogadó elé tárt élményt. A fotós az emberre összpontosít, fehér háttér elé állítja, minden mást eltöröl mögüle, ezzel felerősíti a személyiségvonásokat. Nem kommentál. Úgy mutatja meg őket eszköztelenül, azon frissiben, ahogyan találta. Tulajdonképpen dokumentumfotókat látunk, kissé a realitás fölé emelve. Úgy is mondhatnánk, a tömegből kiemelve. Túl a konvenciókon. Íme, az ember, 2015-ben Veszprémben.

Hozzászólások

hozzászólás