A harcedzett, kiképzett magyar kézilabda-szurkoló már hosszú évtizedek óta tudja, hogy a sportágban nagyot alkotni nemzeti együttesünknek az olimpián van leginkább esélye.

Igaz, odáig nagyon göröngyös út vezet. A legnagyobb megmérettetés az Európa-bajnokságon sikeresen szerepelni, mert voltaképpen ebben a mezőnyben vannak a legjobb, legképzettebb, legerősebb csapatok. Az arany középutat a világbajnokság jelenti a vegyes felkészültségű és tudású együttesek részvétele miatt.
Nos, a magyar férfiválogatott most az utóbbira készül. Mondhatni kedvező sorsolással, hiszen Svédország az egyetlen európai gárda a hatos csoportban. Katar, Egyiptom, Argentína és Angola nem véletlenül részvevője a sportág január elejei ünnepének, amely először közös rendezésű dán és német projektben, de nem számítanak a legerősebb vetélytársaknak. Az erőviszonyokat tovább elemezgetve a folytatás is ígérhet sikereket a középdöntőben. Vagyis elérhetőnek tűnik a legjobb nyolc közé jutás, ahonnan az első automatikusan megy a tokiói olimpiára, míg a 2–7. helyezett megküzdhet az ötkarikás játékokon való részvételért.
– Egyértelműen az olimpiára való kijutás a cél, ez az Magyar Kézilabda Szövetség elvárása velünk szemben – mondta Csoknyai István szövetségi kapitány, aki Vladan Maticcsal „társbérletben” irányítja a válogatott szakmai munkáját.

Azt is hozzátette, hogy a sorsolás senkit se tévesszen meg, mert gyilkos keménységű, nehéz összecsapások várnak a csapatra.
Csak kicsit vagyok elfogult Csoknyai Istvánnal szemben. Ezt a majd három évtizedes ismeretség, a róla írt könyv, a hétvégi közös kávézások, na és persze a legfontosabb: a játékosként pályán nyújtott teljesítménye, szívóssága, küzdeni tudása, vezéregyénisége, valamint a Balatonfüreden edzőként végzett kiváló szakmai munkája támasztja alá.
Most másodszor kapott bizalmat. Megdolgozott érte, és bizonyított is a kispadon. Először nemtelenül elbántak vele, amikor úgy erőszakolták rá a válogatott vezetését, hogy addig nem volt edzői tapasztalata, hiszen éppen Mocsai Lajos segítője volt a Veszprémnél. Akkor ígéretet kapott arra, hogy megkapja a legjobb játékosokat. Ám nem csak a Spanyolországban játszó Nagy László, de a klubjában kézilabdázó Carlos Pérez sem volt a keret tagja, és Mocsai Tamás is kiszállt a felkészülésből. Majd amikor édesapja lett a válogatott első embere, újra játékra jelentkezett. Talán ezek a furcsaságok is közrejátszottak abban, hogy azon a kontinensbajnokságon „megégett” a kapitány és a válogatottja is.

Azóta azonban nagyot változott a világ. Csoknyai megszerezte a legmagasabb edzői végzettséget. Öt évvel ezelőtt veszprémi fiatalokkal „agyonverte” az NB I/B-s mezőnyt, ezzel újabb élvonalbeli kvótát szerezve a megyeszékhelynek, amivel nem élt a város. (Most ez a Telekom Veszprémnél igényként Éles József másodosztályú klubjával szemben fogalmazódott meg. Van még rá két évük). De ami leginkább szembetűnő edzői munkájával kapcsolatban, hogy a Balatonfüreddel négy éve ott van a magyar élmezőny közvetlen közelében. Bronzérmet nyert a Magyar Kupában, és kétszer is kiharcolta csapatával a második számú európai kupában a csoportküzdelmekben való részvételt. Méghozzá úgy, hogy minden bajnokság végén elvitték tőle a legjobb játékosait, de ő mindig talpra állt belőle. És ebben benne van a motivációs készsége, képessége, amely a szakmai tudáson kívül a legnagyobb, legfontosabb vezetői kvalitások egyike a sportban.
Csoki és Matke nagy kihívás, ugyanakkor óriási lehetőség is. Egy fontos kérdésre azonban még nincs válasz. Nagy László ugyanis nincs ott a huszonegy készülő között, de a tizennyolcas utazóban sem lesz benne. Viszont elutazik a világbajnokságra. Majd megtudjuk, szükség lesz-e a játékára, hiszen lehet cserélni a keretben menet közben.
Ha a mestereknek van, lesz egy kis sportszerencséjük (by Mocsai Lajos), megcsinálják a hétbe kerülést és utána kijutnak Japánba, akkor győztek! Ha nem, elbuktak.
Ugyanúgy, mint Talant Dusebajev és Ljubomir Vranjes. De biztos, hogy nem olyan haszonnal, mint az elődök…

Donát Tamás

Hozzászólások

hozzászólás