Jó érzés volt újra látni az arénában a legutóbbi bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes, a Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat között viszont nagyot botló Telekom Veszprém férfi kézilabda csapatát, amely felkészülési találkozón 35 : 18-ra legyőzte az elmúlt idény negyedik helyezettjét, kupa bronzérmesét, a Csoknyai István edző vezette Balatonfüredet.

Mindenki tudja, hogy ennek semmilyen jelentősége nincs, mert ez így lesz a következő idényben is. Mint ahogy azt is, hogy a MOL Pick lesz a veszprémiek legnagyobb vetélytársa a hazai aranyéremért folytatott versengésben.

Sokkal érdekesebb volt azt látni, hogy mekkora taktikai merítési lehetősége van a rekord magyar bajnok szakvezetőjének. Ha van bőség kosara, akkor ez bizony az. Válogathat, keresgélhet benne kedvére Ljubomir Vranjes. De ez biztosan megy majd neki, hiszen egyértelműen kijelentette egy sajtóbeszélgetésen, hogy ez már az ő csapata. Érdemes egy kicsit azon is merengeni, hogy tegnap különböző okok miatt nem volt a keretben Sterbik, Marguc, Ilic, Nenadic és René Toft-Hansen sem.

Ez azonban remek alkalom volt arra, hogy kiderüljön, milyen arany tartalékai vannak, lehetnek a svéd mesternek a következő tíz hónapra. Különös tekintettel a legrangosabb nemzetközi kupára. Hiszen évek óta sok milliárd forintért sem sikerült még magasba emelni a hőn áhított trófeát, aminek helye ott van a serlegteremben.

Nos, megtudhattuk, hogy a kapuban nagy baj esetén talán lehet majd számítani a fiatal Djurdjevicre és a jobbszélső Dörnyeire is – de nem a BL-ben. Egyértelmű, hogy a balszélen a Manaskov, Strlek páros megoldja a feladatát. Jó tudni, hogy Mackovsek és Mahé ésszel is játssza a kézilabdát, nem csak erőből. Accambrey felépülése fontos, de nem biztos, hogy főszereplő lehet és ez a helyzet Jamalival is.

Ezért aztán Ljubomir Vranjesnek legalább két nehéz szakmai feladata van. A Bajnokok Ligája rajtjára úgy összerakni a keretét, hogy mindenki kompatibilis legyen a pályán a játékostársával védekezésben és támadásban egyaránt. Ne érhesse semmilyen váratlan meglepetés szükséghelyzetben a csapatot a forró hangulatú, kiélezett pillanatokban a nemzetközi porondon, mint legutóbb. És az sem lesz könnyű feladata az edzőnek, hogy ezt a sok klasszist egy idényen át úgy motiválja, tartsa meccsről meccsre tűzben, hogy mindenki duzzogás nélkül kézilabdázzon.

Továbbra is meggyőződésem, hogy legutóbb illett volna bajnoki címet védeni és Final Fourba jutni. A cél ezzel a kerettel még egyértelműbb 2019 júniusára.

Ráadásul – mint olvastuk, hallottuk a mestertől – ez már az ő csapata, és persze Veszezüst érmesprémé is, de legfőképpen, a miénk, a szurkolóké

Donát Tamás

Hozzászólások

hozzászólás