Folyik a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. Ne gyújtsa! Gyűjtse! elnevezésű közös kampánya. A programra azért van szükség, mert a háztartási hulladék kezelésének problémái és az emberi életeket is követelő szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek az eddigieknél is erőteljesebb fellépést sürgetnek.

A kampányt az élet védelméért és a környezeti biztonságért szervezték, melynek célja, hogy hangsúlyozzák a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát és ösztönözzék rá az embereket.

A tűzmegelőzési feladatokra és az élet védelmére fókuszáló kampányban új partnerekkel és módszerekkel közvetlenül a családokat szólítja meg a katasztrófavédelem. Nemcsak a veszélyre figyelmeztetnek, hanem megoldási javaslatokat, módszereket is nyújtanak ahhoz, hogy senki ne váljon áldozattá. A tudatosabb életvitel hozzájárul az öngondoskodáshoz, a szemléletváltás az emberek felelősségérzetének erősítésében ugyancsak fontos. Ehhez nagyban hozzájárul a megfelelő jogi környezet megteremtése, illetve az is, hogy a lakásokban minél szélesebb körben terjedjen el a szén-monoxid érzékelők használata. Alkalmazásuk által ugyanis csökken az emberi mulasztásból származó káresetek száma. A megelőzésben nemcsak a prevenciós eszközök és a technikai berendezések használata, hanem a környezetvédelem is kulcsszerepet játszik. A szennyezett levegő több mint nyolc hónappal rövidíti meg az emberek életét. A levegőszennyezésért a lakossági fűtés, a kerti égetés, az épületek fűtésigénye és a járműhasználat is felelős.

A kampány ráirányítja a figyelmet a lakástüzek megelőzésére is. Alapvető és egyszerű szabályok betartásával elkerülhető, hogy otthonunk a lángok martalékává váljon. Nemcsak arra érdemes figyelni, hogy háztartási gépeinket szabályosan használjuk, vagy az otthoni elektromos hálózatunkat ne terheljük túl, de az őrizetlenül hagyott mécsesek is kiemelt veszélyforrásnak számítanak. Emellett persze a kémények állapotára is hangsúlyozottan figyelmet kell fordítani. A kéménytüzek jelentős része ugyanis a kémények kátrányosodására, a nem megfelelő tüzelőanyag használatára, vagy éppen a szabálytalanul megépített kéményekre vezethető vissza. Sok helyen elmarad a fűtőberendezések karbantartása is, de nagyon gyakran már eleve rosszul szerelik be az új készülékeket.

A katasztrófavédelem munkatársai a következő hetekben is igyekeznek eljutni a lakosság minél szélesebb köréhez az intézményekben, lakossági fórumokon, iskolai szakmai tájékoztató napokon tartandó tematikus előadásokkal, szóróanyagok kihelyezésével. A kampány figyelemfelkeltő rádiós felhívása és reklámfilmje országszerte megszólítja az állampolgárokat, és hangsúlyozza a tudatos életvitel fontosságát, sürgeti a szemléletváltást.

A Ne gyújtsa! Gyűjtse! kampány keretében az iskolás korosztálytól kezdve lakosságfelhívó anyagokkal fókuszálnak a megelőzésre és a prevenciós teendőkre annak érdekében, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon a tűzmegelőzés, a szelektív gyűjtés és a személyes felelősségvállalás fontossága és az emberek ne égessenek el mindenféle hulladékot, hanem gyűjtsék azokat szelektíven.

Mindenki felelős ugyanis azért, hogy egészséges környezetet teremtsen maga körül és azt is hagyjon az utódokra, a következő nemzedékre. Ennek érdekében tegyen meg mindent, és első lépésként ne gyújtsa, hanem gyűjtse a szemetet szelektíven!

A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nagy hangsúlyt fektet a fűtési szezonban a lakás- és kéménytüzek megelőzésére, valamint a szén-monoxid-mérgezések kiküszöbölésére. Ezért a Ne gyújtsa, gyűjtse szelektíven! kampány keretében – a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetével együttműködve – október 29-én, hétfőn Veszprémben, az igazgatóság épületében füstérzékelőket ad át rászoruló és hátrányos helyzetű családok részére.

Hozzászólások

hozzászólás