Manapság az internet és a digitális technológia használata szinte elengedhetetlen a mindennapokban. Hatalmas segítséget jelent, hogy a távolból is kapcsolatban lehetünk. Ezen kívül az online megoldások megkönnyítik a bevásárlást, banki ügyintézést, számlák befizetését, valamint a szórakoztató médiumok elérését is – különösképpen a koronavírus-járvány idején.

Jelenleg ráadásul minden korábbinál szélesebb skálán mozog azon szolgáltatások köre, amik döntő részt interneten keresztül érhetőek el. Ha eddig szerettünk járt valamilyen csoportba, érdemes rákérdezni, hogy tartanak-e online alkalmakat. Sok testmozgási forma vagy könyvklub például digitális formában bonyolódik manapság.

Mindez természetesen azt jelenti, hogy eljött a tökéletes pillanat arra, hogy idős hozzátartozónkat megerősíthessük az online világban való tájékozódásban.

Talán a legkézenfekvőbb a videóhívások megtanítása, hiszen ennek segítségével szinte úgy lehet beszélgetni a családtagokkal-barátokkal, mintha ott lennének velünk. Érdemes megfontolni egy interneteléréssel rendelkező eszköz beszerzését erre a célra.

Gondolkodjunk el rajta, hogy milyen célokra is használná szerettünk az eszközt és mi lenne a legkényelmesebb, legkönnyebben használható opció számára! Az idősek egy része például ódzkodik az érintőképernyős megoldásoktól, ugyanis nem feltétlenül rendelkeznek a kis képernyőn történő navigáláshoz kellő szintű kézügyességgel.

Ha szerettünk nem rendelkezik interneteléréssel otthon, jó ötlet lehet egy adat-SIM kártyát alkalmazó kisebb eszköz segítségével kapcsolódni az online világhoz. Feltétlenül olvassunk alaposan utána a lehetőségeknek, mielőtt kiválasztanánk a legkényelmesebb megoldást!

A következő tippek segíthetnek abban, hogyan is támogathatjuk legjobban idős hozzátartozónkat az internet világában:

Már a legelején tűzzük ki a legfontosabb céljainkat, és ne bonyolítsuk túl a dolgokat.

Bizonyosodjunk meg arról, hogy mi magunk is magabiztosan tudjuk használni az eszközt. Számtalan internetes videó ad részletes használati utasításokat, bátran forduljunk ezekhez, ha szükséges.

Ne feledjük, hogy az emberek különféle tanulási stílussal rendelkeznek, és igyekezzünk megtalálni az egyensúlyt a bemutatás, az instrukciók adása és az egyén kérdéseinek megválaszolása között.

Semmilyen előzetes tudást nem érdemes feltételezni a tanulási folyamat kezdetén.

Legyünk türelmesek, lassan adagoljuk az információkat, és igazodjunk a szerettünk ritmusához.

Készüljünk fel rá, hogy egy-egy leckét többször is át kell vennünk és ugyanazokra a kérdésekre kell választ adnunk, amikor szerettünk önállóan kezdi felfedezni az eszköz működését.

Ne használjunk szakszavakat vagy zsargont – nem mindenki tudja mit jelentenek az applikációk, vagy hogy hogyan klikkeljünk rá valamire.

Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy járjunk utána mi magunk a legalaposabban a lehetőségeknek, keressük meg a szerettünk számára legegyszerűbb eszközöket, és igyekezzünk türelemmel lenni a tanulási időszakban.

Forrás: felejtek.hu

 

Hozzászólások

hozzászólás