Szeretem a húsvétot. Mert ilyenkor akár vad örömmel is ünnepelhetjük az újjászületést, a feltámadást, a győzelmet a halál fölött. Kivirágozzuk a házat, azért is kiülünk a zsenge zöldbe, még ha majd megfagyunk is. Ilyenkor kötelező kimenni az ébredező természetbe, és ezt meg is tehetjük, mert hála a hagyománynak, nem nyomaszt bennünket a sütés-főzés kényszere és holmiféle ajándékozgatás terhe sem, hiszen mi sem egyszerűbb, mint megfőzni a szokásos sonkát, kolbászt, tojást, lereszelni a tormát, és legalább három napig ezt enni feltámadástól locsolkodásig. Ajándékot meg csak a gyerekek kapnak, többnyire csokinyuszi és piros tojás formájában.

Atyaisten, micsoda túlpörgetett kavalkádja a különféle kultúráknak és mitológiáknak! Most nem is csak arra gondolok, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás? Majdnem azt írtam, a nyúl volt előbb vagy a tojás? A nyúl úgy kerülhetett a húsvétba, mint Pilátus a krédóba. Állítólag magyarításkor összetévesztették a gyöngytyúkkal, merthogy a németek húsvétkor gyöngytyúkot ajándékoztak egymásnak, azaz Haselhuhnt. A nyúl pedig Hase németül. Könnyű félrefordítani. Ezzel szokták magyarázni, miért éppen a nyúl tojja a húsvéti tojást. De szerintem az jár jól, aki nem sokat töpreng az ünnep eredetén, hanem élvezi az egészet minden furcsaságával együtt: a pogány tavaszünnepet és a keresztény feltámadást.

A keresztények az emberré váló Istent és az Istenné váló embert ünneplik ilyenkor, a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon. Már az ünnepnap kiválasztása is milyen misztikus, vagy legalábbis metafizikai, nem kevésbé a történet Krisztus keresztre feszítéséről és feltámadásáról. Ővele és őbenne kicsit mintha az Abszolútummal szállnánk szembe, amely ugyan mindannyiunkat, akik megszülettünk, a halálba vet, de aztán föl is támaszt. Legalábbis az írás szerint. Az ember hiába hallja ezt és látja évről évre újra és újra bemutatni a misztériumot, azért csak ott marad bennünk a halál miatti szomorúság és fájdalom, amit legalább ilyenkor húsvétkor igyekszünk mindenféle vad dologgal legyőzni, beleértve a pálinkázást és a locsolkodást is. Akin még a hideg vízzel nyakon öntés sem segít húsvéthétfőn, az már tényleg súlyos eset, azt már tényleg beszippantotta a lét miatti aggodalom, azaz a harc a halandóság ellen. Mert ha valakit szeretünk, logikusan azt akarjuk, hogy ne haljon meg. Mindent azért teszünk, annak rendelünk alá, hogy éljen, velünk együtt, boldogan, ami legfeljebb egy darabig szokott sikerülni. Mert az ontológiai kezdet a halálunkat is magában foglalja. Ez minden. És benne néhány szép ünnep.

Hozzászólások

hozzászólás