Egyetlen izgalmas pontja volt a ma délelőtti közgyűlésnek a veszprémi Városházán. Katanics Sándor képviselő napirend előtti kérdésben fordult Czaun Jánoshoz, az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnökéhez, hogy pontosan mikor fogják bezárni a királyszentistváni hulladékkezelőt. Ebből aztán elég kemény szóváltás kerekedett.

A képviselő kíváncsi volt arra is, hogy a bezárás után hová szállítják majd Veszprémből a háztartási hulladékot, és a változás hogyan fogja befolyásolni a szolgáltatás költségeit.

Czaun János éles felütéssel kezdte a válaszadást. Örömét fejezte ki, amiért végre Katanics Sándor is belátja, hogy rossz helyre került a hulladékkezelő. Annak helyszínét – mondta – annak idején egy baloldali miniszterelnök-jelölt „castingolta”, majd a társulás korábbi vezetése jelölte ki és vásárolta meg néhány héttel a 2006-os önkormányzati választások előtt, sebtében és korrupciógyanús módon. Ezt követően megpróbált a kérdésre érdemi választ adni, de nem igazán sikerült. Annyi derült ki csupán, hogy az elnök-vezérigazgatóból államtitkárrá avanzsált Weingartner Balázs továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet, a probléma megoldásán többen is dolgoznak, de döntés még nem született.

Katanics Sándor a választ nem fogadta el, emlékeztetett rá, hogy a választási kampányidőszakban Ovádi Péter és Kontrát Károly is a telep két hónapon belüli bezárását ígérte. A két hónap eltelt és továbbra is ezrek, tízezrek szenvednek amiatt, ahogyan (!) a hulladékkezelőt működtetik. A helyszín kiválasztására reagálva megjegyezte: a környékbeli települések és az ott élő lakosság Európa legkorszerűbb hulladékkezelőjének ígéretét kapták, ami a mostani helyén se okozhatna problémát, ha ennek megfelelően működne.

Hartmann Ferenc képviselő is reagált az elhangzottakra. Megjegyezte, hogy a beruházás egy rekultivált területen, közbeszerzés keretében és csak részben a 2006-ot megelőző időszakban valósult meg. A korrupciógyanút visszautasította és a társulás elnökéhez fordulva így szólt: – Czaun János jól tenné, ha itt és most megkövetne!

Ez persze nem történt meg, az elnök inkább ujjongott egy kicsit azon, hogy a megjegyzése nem maradt reakció nélkül. Át nem adott iratokról beszélt, majd a működésről még annyit elmondott, hogy a szakhatóságok véleménye szerint a telepen minden rendben zajlik. Hartmann Ferenc szerint minden szükséges irat elérhető volt, nem mellesleg pedig Czaun János is ott ült azon a társulati ülésen, ahol a hulladékkezelővel kapcsolatos döntések megszülettek. Végül még egyszer leszögezte: nem a hol-lal, hanem a hogyan-nal van a gond.

Szerkesztőségünkhöz eljutott az alább közölt, április végi keltezésű hivatalos tájékoztatás, de okosabbak ettől se vagyunk. A közgyűlés egyéb témáiról külön írásban fogunk beszámolni.

Hozzászólások

hozzászólás