Pedig meggyászolná becsülettel. Az a sír gondozva lenne. Kijárna hozzá, beszélgetnének. Virágokat vinne a kertből. Már nemigen jönnek virágért. Nincs messze a temető, legalább sétálna. Persze, ha rossz az idő, akkor otthon beszélgetnének. Közben hímezne. Mindenki dicséri a kézimunkáját. Több ideje jutna a kézimunkára, az biztos. A gyerekek is többet jönnének. Vagy ő menne hozzájuk.

De nem akar megpusztulni az „öreg”. Az ördög bújt belé: újabb és újabb gyógyulási terveket sző. Kenőcsöt rendel utánvéttel. Újságot böngész, rádiót hallgat. Megtudta, hogy van egy professzor, aki gyógyítani tudja a fekélyes lábát. Már beszélt is vele telefonon. Tisztelettel várja. Kilencven százalék a páciens esélye a sikerre, ha a professzor úgy dönt, hogy vállalja a műtétet.

Igaz, megkéri az árát: másfél milliót. Amit félretettek, el is vinné a műtét. És ha nem sikerül, akkor is ki kell fizetni. Nem tudja, hogy normális-e az „öreg”, ám ha így akarja, így lesz. Maholnap járókerettel is alig bír közlekedni. De milyen bőkezű lett hirtelen! Bezzeg, ha ő, a felesége szorulna ilyen költséges műtétre, hamar megkapná: Miért nem vigyáztál jobban a lábadra? Az a pénz másra lett eltéve!

Egyelőre egészséges. Vajon meddig? Most már saját magára is gondolnia kell. Még nem gyűlöli a férjét. Meggyászolná becsülettel.

Domján Gábor

Hozzászólások

hozzászólás