Októberben lesz 115 éve, hogy megnyitotta kapuit a Veszprémi Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely, a későbbi Heim Pál Megyei Gyermekkórház.

Az Ybl Miklós és Ybl Lajos tervei szerint megvalósult épület lassan negyed százada (!) üresen áll és csoda, hogy még áll egyáltalán. Átvészelt két világháborút, nem törte meg ötvenhat vihara és a szocializmus évei sem, de félő, hogy a 21. századba belepusztul. Sokan már a lebontását vizionálják.

1_korhazlepcso

A város igényli, az állam nem adja

2007-ben megkapta az egyetem, de a hasznosítása elmaradt, végül állami tulajdonba került. Az önkormányzat 2015 februárjában úgy döntött, hogy megpróbálja ingyenesen visszaigényelni a város egykori büszkeségét, amelyben a szükséges felújítást követően egy új, komplex gyermekgyógyászati ellátást nyújtó intézményt szerettek volna létrehozni. 2015 májusában együttműködési megállapodást írtak alá a Heim Pál Alapítvánnyal egy gyermekegészségügyi, mentálhigiénés és életmód központ (úgynevezett Mesekórház) létrehozására, amihez a város az épület használati jogát kívánta adni. Benyújtották a visszaigénylésre vonatkozó kérelmet, de a kormány válasza elutasító volt.

2_gykórház1

Árverés: Senkinek sem kellett

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. viszont 2016-ban és 2017-ben többször is meghirdette árverésre az ingatlant, nem egészen 500 millió forintért. Erről itt írtunk. Az önkormányzat vételi ajánlatot az árveréseken nem tett, továbbra is az ingyenes tulajdonba adást, esetleg a vagyonkezelői jog megszerzését szorgalmazta.

3_kórház26

Azóta eltelt csaknem két esztendő és nem történt semmi. Az épület egyre siralmasabb állapotba kerül, a veszprémiek pedig találgatnak. Vajon kire vár az ingatlan, vagy ki vár arra, hogy a végén fillérekért egy értékes építési területhez juthasson? Lehet, hogy már meg is van az új tulajdonos? Kérdéseinkkel Porga Gyula polgármesterhez fordultunk, írásbeli válaszait változtatás nélkül adjuk közre.

Kapott az önkormányzat értesítést a 2017 májusi árverés eredményéről?

Tudomásunk szerint 2016.10.25-én történt az első meghirdetés az MNV Zrt. elektronikus aukciós rendszerében, majd ezt követően még három kör volt, de mind a négy eljárás eredménytelen volt, vagyis nem kelt el az ingatlan. Egyébként a meghirdetési ár folyamatosan csökkent. Jelenleg nincs folyamatban ezzel az ingatlannal kapcsolatban semmilyen eljárás.

Van az önkormányzatnak tudomása arról, hogy az épületnek jelenleg ki a tulajdonosa?

Az ingatlannak ma is a Magyar Állam a tulajdonosa a földhivatali nyilvántartás szerint.

4_gykórház18

Hamvában halt a Mesekórház

Ha továbbra is az állam a tulajdonos, folynak-e egyeztetések az ingatlan sorsának rendezéséről a vagyonkezelő és az önkormányzat között? Mikor és milyen tartalommal fordult utoljára az önkormányzat hivatalos megkereséssel az MNV Zrt.-hez ebben az ügyben?

Az MNV Zrt. helyi irodájával különböző ügyek mentén folyamatos a kapcsolattartás, hivatalos megkeresésre ezért ebben a témában nem került sor az elmúlt évben. Az ismereteink szerint mindig vannak tájékozódók, érdeklődők, de egyelőre nem komolyak, vételi szándék pedig nem fogalmazódott még meg.

Él-e még az önkormányzat és a Heim Pál Alapítvány 2015-ös együttműködési megállapodása?

A megállapodás az aláírt tartalommal hatályban van.

Ha igen, van-e közös elképzelés arra, hogy a tervezett Mesekórház miként valósulhatna meg?

A Mesekórház projekt alapfeltevése az volt, hogy az önkormányzat az ingatlan megszerzésével biztosítja az infrastrukturális feltételeket a projekthez, miután az ingatlan tulajdonjogának a megszerzésére tett kísérletek nem vezettek sikerre, és erre jelenleg sincsenek biztos kilátások, jelenleg a projekt nem rendelkezik ütemezéssel.

Ha esetleg új tulajdonosa van az ingatlannak, ki az és mik a szándékai vele?

Új tulajdonosról nem tudunk, nincs ilyen változás a hivatalos nyilvántartások szerint.

Korábbi írásainkat a gyermekkórházról itt, itt, itt és itt olvashatják el.

Hozzászólások

hozzászólás