Régóta betegeskedett, Sümegen ápolták. Két hónappal ezelőtt bátyja, Miklós, a Nyíregyháza, az Újpest és a Tatabánya korábbi mestere mesélte el testvére szomorú történetét. Ma reggel felesége, Rózsika telefonon közölte a tragikus hírt, hogy férje, Temesvári Tibor hetvenhét éves korában, tegnap este meghalt.

A veszprémi futballcsapat egykori edzője NB I-es játékos volt. Játszott a Debrecen és az Ózd élvonalbeli csapatában. Tagja volt a Dorog, az Eger és a Videoton bajnokcsapatának, amelyek feljutottak a legmagasabb osztályba.
Legnagyobb edzői sikerét a királynék városában érte el, amikor huszonhárom ponttal megnyerték az NB III-at. A veszprémi győzelem után 11-es rúgásokkal Dunaújvárosban kiharcolták az egycsoportos, húszcsapatos NB II-be jutást, ahol a hatodik helyen végeztek. Együttesében játszott többek között Palla Antal, Baranyi Sándor, Lechner Károly, Karsai László. Voltaképpen abban az időszakban fejlődött a legtöbbet a megyeszékhely futballsportja, amelynek végén, 1988-ban az NB I-be jutott a Veszprém.
Temesvári Tibort Miskolcon helyezik örök nyugalomba.

Donát Tamás

Hozzászólások

hozzászólás