A görög államcsőd rémétől hangos a sajtó már öt éve. Azóta sem tudom kiverni fejemből akkori utam legtanulságosabb tapasztalatát: egy hétig minden görög, akivel a szállodában, a boltban, a hajón vagy a történelmi romok között találkoztam, egyfolytában azt magyarázta, becsapják Európát, ők, a görögök nem lusták. Higgyék el, ennél többet már nem tudunk dolgozni – állította például az athéni háromcsillagos szálloda recepciósa.

A recepciós kora reggel már mosolyogva segítette ellenőrizni az elutazóknak irataikat, táskáikat, délután mentaleveles hideg vizet kínált a városnézésről megérkezőknek az előcsarnokban (magánszorgalomból, ingyen, műanyag pohárban), este megmutatta, hogyan igazodhat ki a térképen a háromgyerekes osztrák házaspár, hogy megleljék az ajánlott tavernát – miközben természetesen ellátta a munkaköréhez tartozó feladatokat.

Nikosz tőzsgyökeres athéniként kék-fehér papírzászlóval integetett a felvonuló tiltakozóknak, biztosítva őket szolidaritásukról. Egy hibája volt csak az ötvenes éveiben járó férfinak: minden bejelentkezett turistának elmagyarázta, hogy a görögök szeretnek dolgozni, szorgalmasak, nem ők tehetnek a válságról. Korruptak a vezetőink, offshore cégekbe mentik a vagyonukat. Választások előtt ígérnek fűt-fát, aztán a vége mindig ugyanaz. „A híres görög demokráciát Európa tőlünk tanulta, de ma mire megyünk vele? Bennünket újra és újra be lehet csapni! Csupa olyan ember jelentkezik a választásokon, akiből hiányzik a hübrisz. A vétség, ami látszólag hiba, bűn, mert ellenszegül a törvénynek, de végeredményben mégis ettől ember az ember! Biztosan olvasta az Antigonét. Az a lány a király és az istenek parancsa ellenére temette el az apját, pedig tudta, halál jár érte. A halottakat pedig el kell temetni – ez meg az emberi törvény.   Az emberi törvényeket követő vezetők kellenének nekünk, de honnan szedjük őket?”

gorog

Felvonulók egy görögországi tüntetésen. A politikusokat hibáztatják

Tavaly ősszel Maria mesélt ennél keserűbben. Idegenvezető, az ókori olimpiák színhelyén kalauzolta negyvenfős csoportunkat. Hazafelé a buszon elpirult vallomása közben, de állta a csoport tekintetét: „Varsóban, az egyetemen ismertem meg a férjem, ő is közgazdaságtant tanult. Családja népes, olajbogyót termesztenek és értékesítenek, Andrea a családi vállalkozást akarta fellendíteni. Az adók, az elvonások olyan helyzetbe hozták őket, hogy megfeszülhetnek, akkor sem jutnak egyről kettőre. Három gyermekünk van, muszáj volt mégis munkába állnom, 86 éves anyósom vigyáz a kicsikre. Naponta 140 kilométert autózom, hogy a csoportokat reggel 9-kor átvegyem, este 7-kor átadjam, s kezdjek neki a kötelező adminisztrációnak.” Andrea büszkeségből és felelősségérzetből nem hagyja itt szülőföldjét. Küszködik négy testvérével együtt. Mégsem ez a legnagyobb baja: a szégyen tönkreteszi a lelkét. Mindegy, melyik tévéadót nyitja ki, melyik internetes oldalra tekint, a görögök semmirekellőségével szembesül. De azok, akik a parlamentben ülnek, azokból hiányzik a szégyen… „Alig adóznak, szemérmetlenül költekeznek. Emlékszik még Zorba táncára? Ma nem találna férfit, aki méltósággal eljárná!”

Pedig Zorba sokaknak adott erőt, hitet egész Európában.

Földvári Éva

Hozzászólások

hozzászólás