Szeiler József védte a Veszprém kapuját harminc évvel ezelőtt, amikor a királynék városának futballcsapata – történelmet írva, a sportág történetében először – bejutott az NB I-be.

A jubileumi eseményre természetesen a Ferencváros egykori kapusát is meghívta a volt csapattárs, az eseményt szervező Csik Ferenc, ő azonban – nagy bánatára – nem tudott eljönni. Érdekelt, vajon mi lehetett az oka, hiszen korábban Balatonalmádiban, kedvenc kávézójában – ahol Petry Zsolttal és Brockhauser István kapuslegendákkal is találkozik időnként – jeleztem neki, hogy készüljön a találkozóra.

Nagyon bánatos vagyok, hogy nem lehettem ott, pedig nagyon készültem a találkozóra az egykori játszótársakkal – szomorkodott Szeiler József. – Pedig Bikával és Gazsival (Horváth László és Gáspár Zoltán) a veszprémi piacon többször beszélgettünk róla, hogy focizunk egy jót és nosztalgiázunk is a feljutás örömteli pillanatairól.

Aztán győztek a rómaiak…

Sajnos, igen. Petry Zsolttal már korábban eldöntöttük, hogy a válogatott szünetben elrepülünk Rómába. Mindent elintéztünk, lefoglaltuk a repülőjegyeket. Három nappal később jelzett Csik Feri, hogy mikor lesz a találkozó. Sokat gondolkodtam, hogy mitévő legyek, de Zsolttal sem akartam kiszúrni, így végül elmentünk Rómába.

Pedig fantasztikus volt a hangulat, többek megkönnyezték a megemlékezést.

Igen, hallottam róla. A Motor (Vajda György, a Nemzeti Sport újságírója) is ott volt, és utólag azt mondta: Józsi, sajnálhatod, hogy nem voltál ott, mert szem nem maradt szárazon, Mikó István szenzációsat alakított a színpadon az egyszemélyes darabban.

Ezek szerint Veszprém a szívéhez nőtt.

De még mennyire. Életem egyik meghatározó négy hónapja volt. Andorka Gabi mellé kerültem a keretbe, mert nem volt másik kapus. Az ő lábtörése miatt védhettem az utolsó négy mérkőzésen. Köztük az utolsó, a bajnoki címet eldöntő Nyíregyháza elleni összecsapáson. Glázer Róbert edző szokásos értékelése szerint nem NB I-es, hanem válogatott formában védtem azon a találkozón. De meggyőződéssel vallom, hogy szinte egyenértékűen kezelem a Bajnokok Ligája menetelésünkkel a Ferencvárosban. Szívesen maradtam volna, hiszen huszonkét évesen NB I-kapus lehettem volna. De milyen a sors? Zsiborás Gabi lábtörése miatt a Fradi visszahívott, ezért nem tudtam maradni.

Ezzel viszont megnyitotta az utat egy saját nevelésű, veszprémi fiatal kapus előtt.

Az akkor szárnyait bontogató Végh Zoli volt a társam. Mindig azt mondogatta, hogy szeretnék olyan jó kapus lenni, mint te, Józsi. És Pipa bizonyított is. Hatszáz NB I-es meccsel és huszonöt válogatott találkozóval zárta a pályafutását.

Megígértem Szeiler Józsefnek, hogy a hétvégén viszek neki Varga Róbert A 88. perc című írásából egy példányt.

Donát Tamás

Hozzászólások

hozzászólás