Szamosi Zsófia, Szőke Abigél, László Panna és az esemény házigazdája, Till Attila – csak néhány abból a közel 50 filmes alkotóból, akikkel személyesen találkozhat a közönség a szeptember 3–5. között zajló Veszprém–Balaton Filmpikniken. Az ingyenes rendezvényen két városban, öt helyszínen közel negyven magyar filmet vetítenek majd.

23 film alkotóival találkozhatnak azok, akik szeptember 3–5. között Veszprémet és Balatonfüredet választják, hogy a nyarat kicsit meghosszabbítva hangulatos környezetben, közel a Balatonhoz, díjnyertes magyar filmeket nézzenek. Szeptember 3-án 15 órakor a Hangvillában a Piedone nyomában című dokumentumfilm vetítésével veszi kezdetét a Filmpiknik. Király Levente rendező – akivel a film után beszélgethet is a közönség – nem titkolja, hogy egy rajongó szemszögéből mutatja be az olasz mozisztár, Bud Spencer életét. Ezt követően, 17 órakor Bodzsár Márk Drakulics elvtárs című szatírája pereg, mely nemcsak a vérszívómítosszal játszik el, de a szocializmus blődségét is megidézi. A vetítés után a közönség találkozhat több alkotóval is, köztük a rendezővel.

Csütörtökön 17.45-kor a balatonfüredi Balaton moziban Tasnádi István Egy másik életben című alkotása fut, mely az idén megkapta a legjobb tévéfilmes forgatókönyvnek járó Magyar Filmdíjat. A vetítés után beszélgetés az alkotókkal. A tévéfilm a legjobb vágónak járó díjat is elnyerte az idei Magyar Mozgókép Szemlén. A nyertes, Mezei Áron is jelen lesz. Utána 20 órakor ugyanott – és pénteken 20.30-kor a Hangvillában – lesz látható a FOMO. Hartung Attila filmje a Z generáció nyelvén mesél a közösségi média sötét oldaláról. A nézők mindkét vetítés után találkozhatnak az alkotókkal, köztük a rendezővel, a női főszereplővel, László Pannával, aki a Filmpiknik idei arca – és szombaton – a főszereplővel, Yorgos Goletsasszal is.

A rendezvény hivatalos nyitófilmje a Valan, melyet csütörtökön 19.30-kor a Várban vetítenek. Bagota Béla a skandináv krimik komor, fagyos hangulatát erdélyi környezetbe emelte át. A vetítés után az esemény házigazdája, Till Attila beszélget az alkotókkal., köztük a rendezővel és Krisztik Csaba főszereplővel.

Szeptember 4-én 18.30-kor a Balaton moziban hat animációs filmet láthat a felnőtt közönség, s utána beszélgethet az alkotókkal. 22 órától az Expresszóban lesz látható Miklauzic Bence Nino bárkája című tévéfilmje, mely az előítéleteket szeretné mérsékelni, közelebb hozni a nézőkhöz a sérültek világát – mindezt azonban humorosan és esendően. A vetítés után a közönség találkozhat az alkotókkal.

Az idén Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása kapta a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat, sőt az Oscar-díj tízes szűkített listájába is beválogatták a filmet. A Filmpikniken pénteken 20 órakor a Várban, majd szombaton 19.30-kor a balatonfüredi Tagore sétányon vetítik. Mindkét alkalommal beszélgethet a közönség Muhi Klára forgatókönyvíróval és F. Várkonyi Zsuzsa íróval. Szombaton a film női főszereplője, Szőke Abigél is jelen lesz. Szombaton 14 órakor a Hangvillában fut Szabó Réka számos díjat nyert A létezés eufóriája című dokumentumfilmje, mely után a nézők beszélgethetnek a rendezőnővel, a 95 éves Fahidi Éva pedig online csatlakozik a találkozóhoz. Ezt követően, 16 órától két doku is pereg ugyanott: Szalay Péter filmje, a Néhány mondat a szabadságról és Mohi Sándor alkotása, az Ott legbelül dal van. Mindkét rendezővel beszélgethet is a közönség. Végül szombaton 20 órakor a Várban lesz látható az idei év legjobb tévéfilmje, Deák Kristóf Foglyok című alkotása. A vetítés után a közönség találkozhat az alkotókkal, köztük Szamosi Zsófiával.

Két városban, öt helyszínen közel negyven magyar filmmel – három tévéfilm, nyolc nagyjátékfilm, hét dokumentumfilm, négy kisjátékfilm, a teljes Alvilág sorozat, hat magyar filmklasszikus, hét animációs film és egy gyermekfilm válogatás –, huszonhárom közönségtalálkozóval várja a közönséget a Veszprém–Balaton Filmpiknik.

www.filmpiknik.hu

Hozzászólások

hozzászólás