Veszprémet sokan sokféle jelzővel illetik: a Királynék városa,a Bakony fővárosa, esetleg a VKSZ szlogenjével élve a szolgáltató város, de kedd reggel óta sokan a „tréfa városaként” fognak rá gondolni.

Egy igen rossz tréfa elszenvedői voltak az autósok hétfő délutántól, a távolsági busszal utazók kedden reggel. A vidékre igyekvők közül azok, akik a vas-műszaki megállóban szoktak buszra szállni, és csak kicsit is figyelmetlenek voltak, vagy csupán rutinból közlekedtek, furcsa dologgal szembesültek: valami „ördögi terv” folytán összeértek a kivitelezési munkálatok, és a fél várost megbénították.

Az autósok már hétfőn, a délutáni csúcsforgalomban láthatták, hogy a Strabag építőipari cég járda- és úttestfelújítást végez a Mindszenthy/Budapest út egyes szakaszain, és emiatt a nagy körforgalom után a kivitelező lezárta az útnak a városból kivezető szakaszát. A tömegközlekedést a szokásokhoz híven az Ady Endre utcára terhelték. A tervbe viszont némi hiba csúszhatott, már ha volt előzetes terv, ugyanis eközben a Cholnoky egy részén éppen csapadékcsatorna rekonstrukció zajlik. Mindez úgy, hogy szakemberek felvonulnak, kiásnak egy-egy munkagödröt, majd hetekre magára hagyják. Ezek a munkagödrök nagy magányukban nemigen tudnak nemesebb célt szolgálni, mint azt, hogy akadályozzák a forgalmat.

Jelen esetben is ez történik a forgalom által legjobban leterhelt Ady utcában, ahol egy ötméteres szakaszon félpályás lezárás van, épp egy ilyen munkagödörnek köszönhetően, amelyet a szembejövő forgalom mellett kerülgetnek a Mindszenthy/Budapest útról ide terelt buszok és gépjárművek. Nagy bölcsen a kivitelezők még arra is gondoltak, hogy ha már leterhelnek egy városrészt, azt professzionálisan hajtsák végre, ennek köszönhetően sikerült minden „egérutat”, kerülőt elvágni a közlekedők elől. Szinte egy időben zárták le a párhuzamosan futó Kabay, Rózsa, Diófa és Balaton utcákat, hogy esély se legyen kerülni, a kialakuló dugót megúszni.

Nem lenne teljes a történet, ha nem beszélnénk a tájékoztatás hiányosságairól. Reggel a Mindszenthy József úti buszmegállóban várakozók tőlünk tudták meg, hogy itt hiába ácsorognak. El kell sétálniuk a Vilonyai úti megállóhoz, ugyanis oda helyezték az erre közlekedő távolsági buszok ideiglenes megállóját. Tény, hogy a megállót jelző tábla alá kiragasztották az illetékesek a tájékoztatót, de aki reggel rutinból utazik, nem olvasgatja a menetrendet.

Okosabb lett volna a buszokon is elhelyezni már a múlt héten a változásról szóló tájékoztatót – veti fel az egyik utas.

Sokan felrótták, hogy sem a megyei napilap, sem az ingyenes hetilapok nem számoltak be a több ezer embert érintő változásról.

Ki téríti meg a kárunkat? – kérdezte az egyik utas.

A Volán munkatársától megtudtuk, hogy a vállalat sem igazolást, sem kártérítést nem tud adni, ők – szerintük – a megfelelő tájékoztatást a megfelelő időben és módon megtették.

Azzal, hogy megtették, nem is szállhatunk vitába, fotóink bizonyítják, hogy ez így van, viszont a módja és ideje hagy némi kívánni valót maga után. Amit biztosan tudunk, hogy ez a helyzet legalább november közepéig eltart.

Nyéki Roland

(A fotógaléria bármelyik képre kattintva kinyílik.)

Hozzászólások

hozzászólás