Felfedeztük, na jó, újra felfedeztük a Lovas határában húzódó őskori festékbányát, ami szenzációszámba megy, hiszen Európában ez a legrégibb, hozzá fogható csak Afrikában van!

Már többször nekifutottunk a keresésének, mert izgatott, hogy itt van a falu határában, mindenki beszél róla, de igazából senki sem látta, így nem is tudják megmondani, hogy pontosan hol van, annak ellenére, hogy jelzik a turistatérképek.

Kicsit úgy éreztük magunkat Ottóval, mint Róbert Gida és Micimackó, akik elindulnak a hősi expedícióra, az Északi-sarkot felkutatni. Mi azért kitartóbbak voltunk Milne mesehőseinél, úgyhogy április 5-én délután megtaláltuk az őskori festékbányát(!!!!) Lovas felett, a Nosztori felé az erdőben. Nem tudom elképzelni, hogy miért nem jelöli meg legalább egy útjelző táblával a megyei múzeum. Hacsak nem azért, hogy a nyitással, tömeges turizmussal (majd ha egyszer újra lehet) nehogy megsemmisüljön ez az elzártság konzerválta archaikus világ. Azért úgy gondolom, meglenne a módja, hogy megvédjék a lelőhelyet, miközben láthatóvá teszik Magyarország és Európa legrégebbi bányáját, amit mára jócskán visszafoglalt a természet, de azért a látvány alapján egy kis fantáziával elképzelhető, milyen volt, amikor szarvasagancsból, kőszáli kecske szarvából és más állati bordákból készült vésőkkel és egyéb szerszámmal vörös követ fejtettek itt. Ezek az egyes források szerint 30–40 ezer éves, a szénizotópos vizsgálat szerint 11 ezer éves szerszámok a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum leletanyagát gazdagítják a turisztikai kiadványok szerint, illetve a lovasi faluházban megtekinthető állandó tárlaton is van belőlük másolat. Amint vége a karanténnak, ezt is meg fogom nézni. A bányához azért merészkedtünk ki a karanténból, mert úgy gondoltuk, ember nem jár arra, tehát nem sértjük meg a szabályokat. Azért voltak túrázók, gyerekeket levegőztetők, részben mert közel a Nosztori, részben meg másnak is eszébe jutott ez az elhagyatott hely. Perlaki Klaudiával és a férjével találkoztunk, ők is a bányát keresték, de nekik kiváló telefonos segítségük volt, Palágyi Sylvia régész, úgyhogy egyből ott fordultak le autóval a veszprémi útról, ahol kell.

Hetven évvel ezelőtt fedezték fel az őskori festékbányát a régészek, amikor dolomitmurvát fejtettek itt és az alig 3–4 méter mély gödörből előkerültek a már említett csonteszközök. Mészáros Gyula régész tárta fel az európai, sőt világszenzációnak számító helyet. A dolomitrétegek közötti vörös agyagrétegből port készített az ősember, amivel a holttesteket szórták be, az életet szimbolizálva a piros színnel. Zsírral összegyúrva olyan festékhez jutottak, amivel az arcukat, a maszkokat, illetve a vadász szerszámaikat is ki tudták festeni szintén kultikus, mágikus céllal.

Azért, hogy legyen fogalmunk, mennyi az a 11 ezer év, megsúgom, hogy körülbeül akkor keletkezett a Balaton. Szóval, tényleg megérdemelne egy táblát és útjelet ez a régészeti lelőhely. Én most jobb híján kiszalagoztam a trafótól a magasfeszültségű vezeték alatt. Kis kék szalagokkal, ám azonnal leszedem, amint lesz civilizáltabb megoldás.

Na és a lényeg! Hogy lehet odatalálni? Ha Veszprém felől érkezünk autóval, akkor a veszprémfajszi behajtó után balra a magasfeszültségű kétlábú villanypóznák mentén a trafóig gurulunk, ott le lehet parkolni, onnan gyalog a magasfeszültség vonalán gyalog be az erdőbe, és kb. a harmadik-negyedik pózna környékén elénk tárul a murvabánya krátere. Mögötte balra helyezkedik el az őskori festékbánya.

Mi Csopak felől közelítettünk, értelemszerűen a veszprémfajszi behajtó előtt jobbra fordultunk a magasfeszültségnél, onnan aztán ugyanaz.

Megközelíthető a Nosztori kalandpark elől indulva is, ahol megállnak a távolsági buszok is. Onnan hosszú sétával, a veszprémi úttal párhuzamosan futó szekérúton érjük el a trafót, és ott jobbra lefelé.

Érkezhetnénk Lovasról vagy Felsőörsről gyalogosan is Királykút felől, a szekérútra felérve balra kanyarodva menni, menni egészen a trafóig. Ez a legrizikósabb. Erről könnyű eltévedni. Ami persze nem olyan nagy baj, hiszen kellemes a séta az erdőben és a lassan kizöldellő tisztásokon. A madarak már intenzív páros életet élnek, sőt hozzáláttak a fiókaneveléshez. Lepkét még keveset látni, de sokfelé virít a sárga gólyahír és a lila ibolya a naposabb helyeken az út mellett. Itt, kint az erdőben olyan természetes minden és vidám. Még ez a titokzatos bánya is, különleges, annyira elhanyagolt, hogy már-már úgy érezhetjük, hogy felfedezetlen, de legalábbis újra felfedezésre váró. Élmény. Kis időre el is feledkeztem a járványról.

Hozzászólások

hozzászólás