Száz esztendeje, 1916. május 21-én hunyt el Görgey Artúr. Jó 150 évig árulónak bélyegezték, a történelemkönyvekben is ez szerepelt róla.

Nem volt az. Kora legkiválóbb katonáinak egyike, hadvezére volt. Napóleoni tehetséggel bírt, annak túlzott ambíciói nélkül. Ő csak végezte a dolgát, azt, amihez értett, s amivel a közakarat felruházta. Gondoljunk rá az igaz hősöknek kijáró tisztelettel!

Szóljon helyettem Móricz Zsigmond! Ő még az 1910-es években találkozott az idős Görgeyvel, aki 98 évet élt.

Négy nap alatt, a legrenitensebb módon, fővezére (Perczel Mór) parancsainak sutba dobásával az ő munkájának eredménye a Jellasich erejének szétszórása. Perczel október 6-án főbe akarja lőni. Október 8-án ezredessé léptetik elő. Három nap múlva Kossuth személyesen fogadja, s megbízza azzal, hogy azonnal menjen a feldunai hadakhoz, amelyek Bécs ellen indulnak, titokban tábornokká kinevezve s az összes magyar hadak fővezéri megbízásával. Egy hónap alatt a névtelen senkiből a legmagasabb polcra jut, a dicsőség és a hatalom maximumát éri el, aminél többre nem is viheti.”

Egy évig verhetetlen, ahol csatába száll, ott győz. Egy év múlva kapitulál Világosnál, mert nem tehet mást.

Móriczcal folytatva: „Leteszi a fegyvert, de hogy teszi le. Leteszi, mint katona, s mint a politika analfabétája. Leteszi, mert nem szereti a vért feláldozni, ha van menekülésre lehetőség. Hiszen, ha hősi harcban el akarta volna veszteni a hadseregét, számtalanszor megtehette volna, de ő mindig megmentette a hadat. Megszökött a leglehetetlenebb kelepcékből. Aradon sem akar tizenötezer embert lemészároltatni, mert szüksége van az emberre a hazának. S leteszi a fegyvert az orosz kezébe. Megvető szavakkal illeti az osztrák hadsereget, amelyet mindig tönkre csépelt, bárhol is találkozott vele: az osztrák hadsereget, amelyet soha úgy senki meg nem alázott, mint ő. És ezzel örök és végzetes sebet üt az osztrák hatalom szívében. Leteszi a fegyvert, mint egy kondottieri, akinek a kard becsülete mindennél fontosabb. Letehette volna úgy, hogy békejobbot nyújt a hatalomnak, amely itt marad felettünk, akinek napok múlva ki vagyunk szolgáltatva.”

Véleményem szerint ezzel a gesztussal sem menekültünk volna meg Haynautól, s legalább ez egyszer megmutatkozott a magyar virtus. Görgey nem elárulta a szabadságharcot, hanem megmentett 15 ezer magyar életet.

Szelestey P. Attila

Hozzászólások

hozzászólás