Azt tudtam, hogy néptáncosok lépnek fel az Equusban, de az meglepetésként ért a szombat esti bemutatón a Pannon Várszínházban, hogy a szereplők egy része kockás inget visel. Éppen aznap tetőzött a kockásing-revolúció a Facebookon. Az élet nagy rendező, ugyanis mint sejteni lehet, a lovászlány, a lovászfiú nem másért, mint cowboy ikonográfiai jelként visel kockás inget a darabban.

A néptáncosok meg – hiába finnyáskodnak az esztéták – egészen jól beleillenek a képbe az őserőt képviselve. Az más kérdés, hogy a jelmezük és a hajpántjuk ciki. De arról nem ők tehetnek.

Megelőzte a híre Vándorfi László Equus-rendezését, konkrétan, hogy néptáncosokat alkalmaz benne. Első pillanatra tényleg zavarba ejtőnek tűnik a néptánc egy pszichológiai kamaradrámában, de meg kell hagyni, egészen jól funkcionál Krámer György és a Herceget táncoló Kádár Ignác koreográfiájában. Az őserőt, az eksztázist testesítik meg a néptáncosok, csak a jelmezüket el lehetne felejteni, amelyben olyanok, mint a hetvenes évek műhippijei. Nem volt elemében Justin Júlia jelmeztervező, de a színpadképtervező Kovács Yvette Alida is igénytelenül hordott össze léckerítést, dézsát (ami egyben a pszichiáter íróasztala), kórházi ágyat, Thonet-széket, óriási lovas posztert a Pannon Várszínház különben hagyományos felfogású, jó előadásában. Tudom, hogy a pénzszűke miatt, de akkor már szerencsésebb lenne az üres tér, úgyis a képzelet, az álmok, a múltban megtörtént dolgok folyamatos felidézése zajlik intenzív színészi játékkal, amely önmagáért beszél.

Alen (Szelle Dávid) és Martin, a pszichiáter (Blaskó Péter)

Alen (Szelle Dávid) és Martin, a pszichiáter (Blaskó Péter)

Mi is történik valójában a darabban? Peter Shaffer 1973-ban írt drámájának színtere egy pszichiátria, ahova bevisznek egy szerencsétlen fiút, Alent, aki megvakított öt lovat az istállóban, ahol hétvégenként dolgozott. Kiszúrta a szemüket egy patakéssel. Egy neves pszichiáterhez kerül az ügy, aki – miközben megpróbálja megfejteni a véres tett okát – önmagának is egyre több kényes kérdést kénytelen feltenni, fokozatosan átveszi páciense problémáit, rávetíti a saját életére az érzelmi terheket. Szinte személyiséget cserélnek. A végén már nem tudni, ki kérdez kit. S a végszóban a pszichiáter azt mondja: „itt a számban a kemény zabla”. A zabla, mint a társadalmi normák és elvárások, erőszakos parancsok, dresszúrák összessége.

Nehéz darab az Equus. Felkavar és meghökkent. A pszichiáterrel együtt mi is feltesszük magunknak a kérdést, végül is mi a „normális” és mi az „abnormális”? Hol vannak a szenvedély és a bűn határai? Vajon normális-e az anya vallásos rajongása, illetve az apa földhözragadt bunkósága? A szülők, bár a társadalmi normákon belül maradnak, de a mesterkéltségük és a hazugságaik mély nyomokat hagynak a fiú lelkén. A maguk módján falvédőszövegeket ismételgetnek ők is, akárcsak a tévében a reklámok.

Blaskó Péter, Oravecz Edit az anya, Kiss T. István az apa szerepében, valamint Szelle Dávid

Blaskó Péter, Oravecz Edit az anya, Kiss T. István az apa szerepében, valamint Szelle Dávid

Nehéz eldönteni, ki bolond és ki normális. Keserű tanulság: sose tudni, mivel indítja el az ember a másikban akaratlanul is a lavinát, ami mindent maga alá temet. Az emberi természetben váratlan erők rejtőznek – érzékelteti Vándorfi László. Rendezésének a profi szereplővezetés mellett ez a legnagyobb érdeme. A főszerepekre olyan színészeket választott, akik hitelessé teszik és sikerre viszik a darabot. Blaskó Péter szinte eszköztelenül, belülről hozza nagyszerűen a pszichiáter figuráját, mindvégig fogva tartva a figyelmet. Szelle Dávid Alenje az ellenpont: megszállottság a józanság tükrében. És ez a tükör érdekesen kezd változni. A fiatal színész nagy bravúrja ez az alakítás, már-már a természetében hordja a lovászfiú kényszeres mozgását, a teljes fizikumával játszik. Oravecz Edit (anya), Kiss T. István (apa), Staub Viktória (Juli), Pap Lívia (bírónő) alakítása jól beágyazódik az előadás természetes folyamatába. A Herceget alakító Kádár Ignácé és a további lovakat megszemélyesítő néptáncosoké (Csánitz Márk, Kubriczky József, Lakatos Ferenc, Rumi Benjamin) a katartikus pillanat, amikor velük száguld Alen. A néptáncból sarjadt kopogós, férfias, kemény gesztusokkal, látványosan összefogódzva. Dacos dobbantásaikkal, fejük kemény hátravetésével fogcsikorgató erőt, elszántságot mutatnak. Az éneklő, doboló kórus (Farkas-Csányi Attila, Punk Péter és Szente Árpád Csaba) az előadásnak a mitikus dimenzióját erősíti.

equus6084

 

Hozzászólások

hozzászólás