Ismeretlen autó állt a parkolóban. Éppen főztem és közben nézelődtem. Megnéztem, hogy nem a fűre állt-e? A „füvünkre”. A közterületnek ezen a részén mi nyírjuk a füvet, megelőzendő a traktor méretű fűnyíró kerekeinek garázdálkodását. A parkolásban semmi kifogásolnivalót nem találtam, annál idegesebb lettem az autó gazdája láttán. Az almafánk felől bukkant fel, s a legrövidebb úton iparkodott a kocsijához. Nyomában egy kisfiú loholt.

Kertészkedési buzgalmunkban – bokrok, virágok mellett – almafát is ültettünk a közterületen. Pár éve terem. Most is csábítón és csomókban piroslik ágain a jonatán.

Az ősz hajú, sovány, konszolidált külsejű férfi két jókora almát igyekezett maga mögé rejteni, amikor kikiabáltam az erkélyről, hogy kár volt még leszedni őket, éretlenek. A kissrác a zsákmányát a hasához szorítva gyorsan eltűnt a kocsiban. Ha a másik oldaláról dézsmálják a fát, szebbeket találtak volna, persze akkor a lebukást is jobban kockáztatják.

Bocs! – intett cigarettázó kezével a (véletlenül sem roma) férfi. De ennyivel már nem értem be. Prédikáltam kicsit a gyümölcsfanevelés fáradságos munkájáról, metszésről, permetezésről, majd – a magam számára is váratlanul – feltettem a költői kérdést: lopni tanítja a fiát?!

Na, de uram! – emelte fel a hangját és tett egy lépést a társasház felé. A társasház meg sem rezzent.

Még magának áll feljebb? – tettem rá a hangerőre, és simán hagytam, hogy az új Suzuki akadály nélkül kigördüljön a parkolóból.

Leballagtam, hogy megszemléljem a kárt. Kellemesen csalódtam. Nem törtek le ágat. Az öt-hat szem alma elrablásával még meg is könnyebbült a fa. Pedig már kétszer ritkítottam, de így is roskadásig telve.

És van itt még valami… Gyümölcsöt én is loptam gyerekkoromban. És később is. Postásként évről évre fosztogattam a járda fölé hajló ágakat, a drótkerítésen át elérhető epret. Egyszer sem szóltak rám, noha tudtam, hogy látnak, ahogy én is megláttam almafánk tolvajait.

Az alma utóérő. Ha nagyon féltem, leszedhetem és tárolhatom a pincében.

Én is utóérő vagyok, csak utólag érnek meg bennem a dolgok.

Domján Gábor

Hozzászólások

hozzászólás