Klárika balról, Frici jobbról, kettejük között Veszprém Város Vegyeskara. A szoprán meg a basszus színpadon sosem kerül egymás mellé, de az élet összehozza őket, aztán van úgy, hogy házasság lesz a vége. Amikor még itthon volt az idősebbik fiuk, Gyuszi, ő is évekig énekelt a kórusban. Neki, bariton lévén, nagyjából középen volt a helye. A családi tabló így hármukkal lenne teljes, de hiába böngésztem végig a vegyes kar honlapján elérhető összes fotót, egyet sem találtam, amelyen együtt szerepelnének. Kár, mert most jól mutatna itt.

Kóruscsalád, kórusszerelem, kórusgyerek – ezek a fogalmak megszokottan, otthonosan hangzanak ebben a hatvan éve alakult együttesben. Nagy Ferenc és Neruzsil Klára nem az elsők, nem az utolsók és nem is az egyetlenek, akik a próbák alatt, hangversenyre, koncertkörútra készülődve szerettek egymásba. És persze Gyuszi sem az első kóruscsemete. Szülők és gyerekek, menyek, vejek, sógorok és sógornők, testvérek és szerelmespárok, gyakran több generáción át adták, adják egymásnak a stafétabotot, de ritka az a páros, amelyikből olyan énekesi pálya indult volna el, mint Nagy Gyuláé, aki idén szeptembertől a londoni Covent Garden ösztöndíjasa.

Klári és Frici a kórusban szeretett egymásba

Klári és Frici a kórusban szeretett egymásba

Sok év óta ismerem a Nagy házaspárt, kedves, végtelenül szerény emberek. Most is nehéz szóra bírni őket, zavarban vannak. Hiába a régi barátság, én most az újságíró vagyok, aki az életükre kíváncsi, pedig hát átlagos életút az övék. Vagy mégsem? Van bennük, árad belőlük valami, amit sok helyen már hiába keres az ember. Ez pedig az életöröm, a kiegyensúlyozottság, a közösség iránti elkötelezettség, a kötelességtudat. Nem szólamokban, hanem megélve. Olyan természetesen, ahogyan lélegzetet veszünk. Talán a muzsika szeretete teszi…

A veszprémi születésű Klári negyedikes korában kezdett el egy iskolai kis kórusban énekelni és azóta – pár rövid szünetet nem számítva – mindig énekkari tag volt valahol. Sopronban végzett óvónőként, majd hazajött és munkába állt. Két évvel később Zámbó István hívta a vegyes karba. Akárhogy is számoljuk, ez több mint negyven éve történt. Frici Kassán látta meg a napvilágot, a háború utáni, lakosságcserének nevezett kitelepítés miatt került a család Tokaj és Zalaegerszeg után végül Veszprémbe. Énekelni már Egerszegen elkezdett, majd amikor a veszprémi vegyipari technikumba 1954-ben beiratkozott, az iskola énekkarában folytatta. Két évvel később, a Zeneakadémián frissen végzett Zámbó István végigjárta a város középiskoláit, hogy az újonnan szerveződő kórusába tagokat toborozzon. Így lett Frici Veszprém Város Vegyeskarának alapító tagja hatvan évvel ezelőtt, bár épp az alakuló ülésre nem tudott elmenni valamiért. Ezt azóta is bánja.

Veszprém Város Vegyeskarának egyik családi koncertjén

Veszprém Város Vegyeskarának egyik családi koncertjén

Óvónőként, vegyésztechnikusként élték a fiatal veszprémi párok hétköznapjait. Klári közben ének-zenetanári diplomát szerzett Pécsett, de nem hajtottak másra, nem akartak többet annál, mint amire mindig vágytak. Ezt Klárinak a gyerekzsivaj – hatéves korában már tudta, hogy gyerekekkel szeretne foglalkozni egész életében –, Fricinek a kémcsövek, lombikok világa jelentette, közös örömükként pedig a próbák, fellépések, hazai és külföldi kórustalálkozók. Rengeteg élmény, csodálatos, összetartó baráti társaság – mi kellett volna még? Megoldották akkor is, amikor megszülettek a fiúk, előbb Gyula, majd az öccse, Péter. Természetesen mindkét gyerek volt zeneiskolás, Gyuszi harsonán, Peti trombitán tanult. A kisebbik is el-eljárt a vegyes karba, ám ő végül civil pályát választott, ma biológus végzettséggel Győrben dolgozik. A bátyját viszont végérvényesen a hangok ejtették rabul.

Nagy Gyula Georg Friedrich Händel Oreste című operájának próbáján...

Nagy Gyula Georg Friedrich Händel Oreste című operájának próbáján…

...és előadásán Filotete szerepében (The Royal Opera and Jette Parker Young Artists © 2016 ROH. Photograph by Clive Barda)

…és előadásán Filotete szerepében (The Royal Opera and Jette Parker Young Artists © 2016 ROH. Photograph by Clive Barda)

– Lovassysta korában volt egy zenekaruk, abban ordibált – legalábbis mi azt akkor ordibálásnak hallottuk, ezért javasoltuk neki, hogy kezdjen el éneket tanulni. Valahogy így kezdődött – szedegetik össze az emlékmorzsákat. – Ezt követően tíz éven át Ötvös Károly magánénekes tanítványa volt. Érettségi után felvették a Pannon Egyetemre, de halasztott, helyette eltöltött egy évet a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Onnan ment el felvételizni a Zeneművészeti Egyetemre, ami sajnos nem sikerült. Hazajött, diplomát szerzett angol nyelv és irodalom, valamint színháztörténet szakon, majd amikor végzett, elment tanítani a Lovassyba. Szerette, ám változatlanul vonzotta az énekesi pálya, számára az volt az igazi cél.

Meglepődtek, boldogok voltak, aztán kicsit megijedtek, amikor a fiuk egy nap azzal állt elő, hogy az interneten való keresgélés után beadta a jelentkezését a dublini zeneakadémiára. A meghallgatása eredményes volt, ezzel új korszak kezdődött mindannyiuk életében.

– Gyuszit sokan segítették – itthon ugyanúgy, mint Írországban –, de ő maga is keményen megdolgozott azért, hogy arrafelé tarthasson, amerre az álmai vezetik. A Royal Irish Academy of Music nappali tagozatára járt, mellette egy élelmiszerboltban kereste meg a tandíjra, megélhetésre valót. Pénzt összesen egyszer kért itthonról a négy év alatt. Nagyon nehezen engedtem el, hiszen amikor először elindult itthonról, még szállása sem volt igazán – meséli Klári.

Aztán megszokták, hogy telefonon, most pedig már interneten, webkamerán keresztül kommunikálnak. Elfogadták, hogy ritkán látják, mert ahogy Frici fogalmaz: – Azt csinálja, amit szeret, és ez a legfontosabb! A felesége magyar lány, Máté Judit orgonaművész, aki többek között a dublini St Jude-templom orgonistája és zeneigazgatója. Őt is kint ismerte meg.

– Nekünk már az is óriási dolog, hogy a mi fiunk eljutott idáig, de ezt azért a helyén kell kezelni és nincs miért elszállni, egyszerűen csak boldogok vagyunk – veszi vissza a szót Klári. – A Covent Garden ösztöndíjprogramjába négyszáz jelentkező közül ötödmagával választották ki Gyuszit, így most újabb két kemény év következik Londonban. Tanulás, fellépések, szerepek… Karácsony után pár napra hazajönnek, nem lesz túl sok időnk együtt, de ennek is nagyon örülünk.

Visszakanyarodunk végül a vegyes karhoz is, ahhoz, hogyan lehet ezt csinálni évtizedeken át. Hetente két este próba, ha esik, ha fúj, hóban is meg napsütésben is menni kell. Kórustársuk voltam néhány éven át, tudom, néha mennyire nincs kedve az embernek elindulni, aztán mégis felhúzza a cipőt és kocsiba, buszra ül. Kötelességtudatból is persze, de nem csak azért. Olyasmit kap cserébe, amiért megéri. Klári 63, Frici 77 esztendős. Hatvanhétnek látszik.

– Bevásárolok, főzök, takarítok, meg hát ugye, a jó feleség… De a viccet félretéve, tudom, hogy vén vagyok, viszont ami hátravan, azt jól szeretném eltölteni. Néha eszembe jut, abba kéne hagyni már az éneklést, kiöregedtem belőle, aztán mégis maradok. Nagyon sokat jelent nekem a kórus, a kóruscsalád.

Mindketten ráhúztak a nyugdíjkorhatárra. Frici az egyetem szerves kémia tanszékén lett nyugdíjas, de az egyetemen, majd az erdőrendezőség talajlaboratóriumában még évekig dolgozott. Klári a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskolában tanított tovább egészen idén szeptemberig, előtte tizenegy évig az iskola megbecsült énektanára volt. – Most kezdjük szokni egymást, azt, hogy egész nap együtt vagyunk. Úgy hiszem, menni fog – villantja a férjére gödröcskés mosolyát. Eltartott egy ideig, de oldódik végre a feszültségük. Pont, mire az interjú végére értünk.

Hozzászólások

hozzászólás