Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész, animációs filmrendező rajzolta a rendszerváltás szimbólumának számító Tovarisi konyec plakátot. Az alkotást beválasztották a világ száz legjobb plakátja közé.

Néha kínosnak érzi, hogy a mai napig úgy mutatják be egy-egy kiállítása alkalmából: ő rajzolta 1989-ben a Tovarisi konyec plakátot, a rendszerváltás szimbólumát. Viseli ezt a hírnevet szakmailag rangosan, nemzetközileg is elismert grafikái és animációs filmjei mellett. Valahogy úgy érezheti magát, mint Mick Jagger, aki nem szerette volna a Satisfactiont énekelni negyvenöt évesen, de még a mai napig is ez a dal a Rolling Stones emblematikus száma. Orosz István neve is hasonlóan fonódott össze a jól ismert plakáttal, a tányérsapkás katonatarkó fölötti egyértelmű cirill betűs üzenettel. Ez a plakát vastapsot kapott a litván parlament megalakulásakor, veszélyes utakat bejárva kikerült Kubába is, sőt, amikor elkészült, orosz tisztek álltak érte sorba a régi MDF-székháznál, hogy haza tudjanak belőle vinni néhány példányt.

Orosz István: Az 1980-as évek végéig a plakát fontos, meghatározó vizuális üzeneteket, információkat hordozó szerepet töltött be a társadalmakban

Orosz István: Az 1980-as évek végéig a plakát fontos, meghatározó vizuális üzeneteket, információkat hordozó szerepet töltött be a társadalmakban

Rendszerváltónak tartja magát?

– A plakát miatt sokan annak gondolnak, de nem tartom magam annak, meg nem is szeretem ezt a szót. Nem voltam én olyan mélyen benne a politikában, a képzőművészet és az irodalom jobban érdekelt. Nagy Gáspárral például többet beszéltünk a fociról, mint a politikáról.

Azt olvastam, hogy nem sorolja kiemelkedő alkotásai közé ezt a plakátot. Még akkor is így érzi, ha ez vált a magyar és a kelet-európai rendszerváltás szimbólumává?

– Ez a plakát nem attól járt be ilyen utat, mert annyira jól rajzoltam meg. Egy olyan mondanivalót hordozott magában 1989-ben, amely az 1956-os magyar forradalom legradikálisabb, legbátrabb üzenete volt,  ’56 folytatását szimbolizálta. A szabadságvágyat, a függetlenséget, a megszállás elleni kiállást közvetítette. Ami pedig hozzájárult  a hatásához, az az, hogy egyetlen éjszaka alatt olyan nagy mennyiségben ragasztották ki az országban, amire szerintem azóta sem volt példa. Mindenütt ezt látták az emberek az utcákon, bárhová is mentek.

Eltelt 25 év a rendszerváltás óta. A jelenlegi magyar viszonyokat szemlélve ön ezt várta az új világtól a plakát sikere után?

– Összetett kérdés ez. Akkoriban mindenkiben ott élt a kétely, nem volt távoli vízió, csak bizakodás, remény és sok kérdés, hogy mi változik majd. Én a plakáttal párhuzamosan készítettem egy rajzfilmet, Vigyázat, lépcső! címmel. Ennek helyszíne egy pesti bérház. Egy szekrényt cipelnek az emberek egy olyan lépcsőházban, ahonnan nincs kiút. Nem látni az alagút végét és a labda örökké körbejár.

Ez is egyfajta vízió volt…

– Talán csak egy történelmi parabola. Van, amit szeretek az 1989 utáni világból, akad, amitől kimondottan viszolygok. A plakát sorsa és karrierje bizonyíték arra, hogy mennyire túlpolitizált társadalomban élünk. Ha egy műalkotásnak politikai vetülete van, arra mindenki odafigyel, ha nincs, lehet bármilyen esztétikai értéke, fütyülnek rá.

Önt nem próbálta meg bedarálni a politika?

– Érdekes ez. Tagja vagyok a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának is. Mindegyikbe meghívtak, nem jelentkeztem egyik helyre sem. Egyik ugye a jobboldalhoz köthető társaság, a másik pedig a baloldalhoz. Amikor az MMA elődje, a Makovecz-akadémia létrejött, akkor rövid ideig ügyvezetője voltam annak és nagyon hittem, hogy betölthetem a híd szerepét. Valahogy nekem ez nem sikerült. Mindkét oldalon inkább a sértettségüket ápolgatták, semmint nyitottak volna. Le is mondtam. Az utódaimnak, úgy látom, nálam is kevesebbet sikerült tenniük a hídépítés terén.

És meggazdagodnia sikerült a világhírű plakátjából?

–  Nem kértem pénzt azért a plakátért akkor és azóta is legföljebb néhány másodlagos felhasználásáért kaptam. Ha kérik, hogy valahol fel akarják használni és általam vállalható a cél, akkor természetesen megadom a jogot. Szerepelt az alkotás a Time-ban, könyvek, folyóiratok címlapján. Egyszer egy amerikai könyv borítóján a tudtom nélkül jelent meg, amikor írtam nekik, akkor küldtek tisztességes honoráriumot. Bekerült a plakát 1992-ben a Smithsonian Institution kiállítására Washingtonba, majd később a New York-i MOMA gyűjteményébe. Ezért sem fizettek.

Bánja?

– Ezeknek nem anyagi, hanem a szakmai jelentősége van. A plakátnak, mint műfajnak a megbecsülését jelzi, ha néhány komoly múzeum ilyesmit is beválaszt a gyűjteményébe.  Az 1980-as évek végéig a plakát fontos, meghatározó vizuális üzeneteket, információkat hordozó szerepet töltött be a társadalmakban. Az itteni forradalmak voltak az utolsó olyan események, amelyeknél a plakát jelentős szerephez jutott. Azóta már nem az utcán szerzik be a híreket az emberek, más, frissebb, gyorsabb médiumokból tájékozódnak.

És az nem zavarja, hogy manapság is látni még a Tovarisi konyec plakátot, nemrég például Putyin elnök látogatása alkalmából került fel az internetre?

– Ez a plakát negyedszázada önállóan él, különböző arcokkal, internetes feldolgozásokban, de azokhoz már természetesen semmi közöm. Ez is az alkotás útjához tartozik, befolyásolni nem tudom, nem is akarom.

Ha most kellene terveznie egy plakátot a hazai viszonyokról, mit rajzolna?

– Alig hiszem, hogy hatásosan egyetlen képben meg tudnám ragadni a mai állapotokat. Felfalt bennünket a politika. És az, amit vizuális bummnak hívnak. Hiába lenne az a plakát radikális, asztalcsapkodós, kemény vagy bátor, az emberek átlépnének rajta. Meg aztán, ha már egyszer valaki tengelyt akasztott a világ legfélelmetesebb hadseregével, csak nem fog csip-csup ügyekkel bajlódni.

Orosz István Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikusművész, Érdemes művész, Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező 1951. október 24-én született Kecskeméten. A Magyar Iparművészeti Főiskola grafika szakán szerzett diplomát 1975-ben. A hetvenes évek második felében díszleteket tervezett, majd animációs filmeket kezdett készíteni a Pannónia Filmstúdióban. Autonóm és alkalmazott grafikával, plakáttal és illusztrációval pályája kezdete óta foglalkozik. Munkáival rendszeresen részt vesz nemzetközi képzőművészeti tárlatokon, grafikai biennálékon és filmfesztiválokon. Tagjai közé választotta az Alliance Graphique Internationale, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, valamint a Magyar Művészeti Akadémia. 2002-ben az Iparművészeti Egyetemen habilitált mesteri diplomát kapott. 2004-től 2014-ig a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének tanára volt. Szépirodalommal is foglalkozik, két verseskötete, egy novelláskötete és két esszékötete jelent meg.

Hozzászólások

hozzászólás