– Fántyuk van? – Hogy milyen tyúk? – Hát fántyuk! – Ja, fánk? Az nincsen. Valahogy így kezdődött, vagyis nem pontosan. Kicsivel előbb, az Utas és holdvilág antikváriumban, ahová egy zirci sírásó állított be 2015 végén két Buddha-szoborral meg egy rettenetesen ronda, elefántot formázó, de leginkább zsiráfra emlékeztető faszoborral.
– Azt kérdezte, el tudnám-e adni, mert nagyon kellene a pénz. Mondtam, hagyja itt, majd megpróbálom – emlékezik Molnár Sándor, az antikvárius. – Másnap visszajött, hogy a Buddhákat inkább elviszi Budapestre, de az elefántot nekem ajándékozza. Tettem ide, tettem oda, hiába. Mindenhol útban volt, és mindenhol csúnya volt. Boldog-boldogtalannak felkínáltam, vigyék, ha tetszik, ingyen adom, de valahogy nem szerettek bele. Végül egy baráti iszogatás közben született meg az ötlet: csináljunk belőle vándordíjat, így soha nem lesz itt és mégis megmarad.
– Persze ha már díj, azt el is kellett nevezni. Akkor jött elő Süle Zsolt fántyukos sztorija, ami a buszpályaudvari kis büfénél esett meg. Kicsit az Arany Medvére is asszociálva lett végül Arany Elefántyuk, vagyis az elefánt-juk az arra érdemeseknek. Dilinek indult, de végül komollyá vált, hiszen a díjat olyan személyeknek ítéljük oda, akik sokat tettek Veszprém kulturális, művészeti életének gazdagításáért. A díjazottak egy-egy hónapig birtokolhatják az elefántot – tudjuk, hogy nekik sincs hová tenniük –, majd személyesen adják át az utánuk következőnek.
– A semmilyen hivatalos státusszal nem rendelkező baráti körnek mindössze két rendes tagja van, Süle Zsolt és Trócsányi Gergő, viszont egyre több elnöke. A kitüntetettek ugyanis automatikusan elnökké válnak maguk is, és tehetnek javaslatot, illetve részt vehetnek az utódjuk megszavazásában. Ez egy nagyon demokratikus társaság. Az Elefántyuk átadási-átvételi ceremóniáját minden hónap 23-án tartjuk itt, az antikváriumban, amelyre az összes elnök és a két tagunk is hivatalos. No meg persze a szimpatizánsaink, belőlük is akad néhány. Némi összedobott harapnivaló meg pár üveg bor mellett jókat beszélgetünk, és ebben az egészben ez a legfontosabb. A mostani felgyorsult világban mindenki rohan, mindenki elfoglalt, kevés az időnk egymásra, de 23-án este ez a ronda faszobor újra meg újra összehoz egy gyarapodó létszámú baráti társaságot.
– Az első Arany Elefántyuk-díjas Debreczeny Zoltán festőművész volt, február 23-án pedig dr. Ságodi László orvos-zenész vihette haza a megnemesült rondaságot. A kettejük elismerése között eltelt időben Tóth Loon színművész, dr. Herth Viktória művészettörténész, Hegyeshalmi László festőművész, Brassai Zoltán irodalmár, Benczédi Sándor színművész, Kováts Péter hegedűművész, Horváth Lajos festőművész, Praznovszky Mihály irodalomtörténész, muzeológus, Módri Györgyi színművész, Ács Anna muzeológus, dr. László Péter egyiptológus, Bozsik Péter író, szerkesztő és a Rock Kanok együttes kerülgette egy-egy hónapon át. Március 23-án Kvári Sinkó Zoltán írót, a megyei napilap Kolozsvárról áttelepült egykori munkatársát, többünk személyes, néhai jó barátját idézzük meg magunk közé egy posztumusz elismeréssel. A baráti kör történetében először és valószínűleg utoljára történik ilyen, de régi tervem volt, hogy Zoli nevét valahogyan megőrizzük és ne hagyjuk a munkásságát feledésbe veszni. Biztosan tudom, hogy ha élne, nagyon jól érezné magát közöttünk.
Korábbi írásaink a díjról itt és itt.
