Eláztak a papírok, ezért nem tudta az Új Nemzedék Központ Kft. előkeríteni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatához. Városunkban azért robbant nagyot a hír, mert Siklódi Levente, a szervezet korábbi ügyvezetője, fideszes volt önkormányzati képviselő és Mihalovics Péter, fideszes volt országgyűlési képviselő, a programért felelős volt miniszteri biztos, jelenleg a Bakony–Balaton térségéért felelős miniszteri biztos is veszprémi.

Az ÁSZ az ügyészséghez fordult, mert nem tudta végrehajtani az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. számvevőszéki ellenőrzését, ugyanis a cég egyszerűen nem bocsátotta rendelkezésükre a szükséges dokumentumokat. A távirati irodához eljuttatott szerdai közlemény szerint az Új Nemzedék Központ 2011 és 2014 közötti vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységét vizsgálták volna. Az ÁSZ az ellenőrzés indoklásában azt írja, „az állami tulajdonú gazdálkodószervezetek a nemzeti vagyon részét képezik. Minden közpénzt, közvagyont használó szervezettel szemben társadalmi igény, hogy tevékenységükről elszámoljanak”. Az ellenőrző szerv feljelentést tett az ügyészségen.

Az Új Nemzedék illetékesei szerint több mint 3500 oldalnyi dokumentumot adtak át elektronikus formában a számvevőszéknek, a maradék azonban károsodott, egészen pontosan elázott egy tavaly augusztusi viharban. Erről írásban tájékoztatták az ÁSZ-t, és kérték a leadási határidő meghosszabbítását.

Röpködtek a milliárdok

A korábban zánkai, jelenleg budapesti székhelyű kft. alaptevékenységébe az ifjúsági turizmushoz, az oktatáshoz, szabadidős, egészségturisztikai-rehabilitációs, sport- és rekreációs programokhoz, valamint szakképzéshez és felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatások tartoznak. A cég a 2014-es évet négymilliárd forintos veszteséggel zárta, ám egyszeriben rendkívüli bevétele támadt: hárommilliárd forintos összeget uniós pályázaton nyert egy igen csinos elnevezésű projektre: Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelésére. Tavaly ősszel újabb projektjük nyert további ötmilliárdot.

Minden út Veszprémbe vezet

Egy ideig a cég a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hatáskörében ügyködött, majd átkerült az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi), amely átvilágította a szervezetet. A vizsgálat után lecserélték az ügyvezetőt és a felügyelőbizottság tagjait, az új vezetők pedig további személycseréket hajtottak végre. Akkor az Új Nemzedék Központ ügyvezetője a veszprémi Siklódi Levente volt, a Fidelitas oszlopos tagja, 2010– 2014 között a Fidesz–KDNP színeiben önkormányzati képviselő és egyben a városstratégiai és városmarketing bizottság elnöke is.

Az Új Nemzedék Központ másik szálon is kötődik Veszprémhez, méghozzá Mihalovics Péter révén. A Fidelitas egykori alelnöke, 2006–2014 között Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő, 2010–2014 között országgyűlési képviselő 2011 októberében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kabinetfőnöke lett, és egyúttal az Új Nemzedék Jövőjéért Program kormányzati koordinációjával kapcsolatos teendők ellátásáért felelős miniszteri biztos is, egészen a 2014-es új kormány megalakulásáig.

Az ügyben szerettük volna szóra bírni Mihalovics Pétert, de ő távirati stílusban annyit válaszolt, mivel közel két éve nincs köze a központ működéséhez, nem tud érdemben nyilatkozni arról, hogy most hogyan kezelik az iratokat. Hozzátette azonban, hogy „a vizsgált időszakban az ÁSZ semmi elmarasztalót nem állapított meg”. Arra azonban már nem tudott válaszolni, hogy mikor is lehetett ez az ÁSZ-vizsgálat (ennek nyomát egyébként a szervezet honlapján sem találtuk), és úgy fogalmazott, tudomása szerint eddig soha semmilyen vizsgálat nem marasztalta el a cég működését, és most is csupán az a gond, hogy bizonyos iratokat az ÁSZ nem kapott meg.

Még egy szálon érintheti Veszprémet az Új Nemzedék-ügy. Ovádi Péter, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője a vehir.hu portálon az idei költségvetés ismertetése során kihangsúlyozta, hogy „2016 a fiatalok éve lesz Veszprémben, ennek koncepcióját a Lélektér Alapítvánnyal és az Új Nemzedék Központtal együttműködésben dolgozták ki. Ennek részeként a Veszprémi Ifjúsági Közalapítványon keresztül tízmillió forinttal támogatnak ifjúsági kezdeményezéseket, civil szervezeteket, diákönkormányzatokat.”

Jó ismeretség, sikeres pályázatok

A 444.hu 2015 nyarán írt egy alapos elemzést arról a bizonyos hárommilliárdos pályázatról, amely jelentősen csökkentette a cég 2014. évi hiányát. Információit a portál egy nem nyilvános átvilágítási anyagra alapozta, amelyet még 2014-ben az Emmi, mint a központ „új gazdája” rendelt meg. A cikkben úgy fogalmaznak, az uniós pályázat „sok tekintetben állatorvosi lónak tűnik, az EU-s pályázatok körüli kavarások és pénzlesések tanulságos példájának”. Ahogy írják, országosan húsz Új Nemzedék Kontaktpontot is működtetnek: a megyeszékhelyeken, valamint Budapesten. Ezek működtetését és a rendezvényeiket figyelembe véve a lap szerint „nyilván vannak valós költségei a programnak. Ám a legnagyobb jóindulattal számolva sem reális, hogy hárommilliárd forintot emésszen fel ez”.

A most nyilvánosságra került adatok szerint tízmilliók, sőt százmilliók jutottak kommunikációs, marketing- és médiamegjelenésekre, kampányokra, megvalósítási tanulmányra, szakértőkre, jogi és más tanácsadásokra, határon túli magyar programokra és azok szervezőinek és lebonyolítóinak költségeire – valamennyi szabályos pályázatok és közbeszerzések lebonyolításával. A milliárdok pedig elcsordogáltak az olajozottan összehangolt, kedvezményezett politika közeli szereplők céghálózatain keresztül, ki tudja hova.

drahosgombás

Hozzászólások

hozzászólás