Annak örömére, hogy Veszprém lehet az Európa Kulturális Fővárosa 2023-cím birtokosa, óriási bulit rendeznek, amelyre mindenkit, különösképpen a veszprémieket és a régióban élőket szeretettel várnak! Minden program ingyenes. Emiatt szombaton forgalomkorlátozás lesz a Szabadság tértől az Óváros térig.

Az Európai Unió Bizottsága által delegált nemzetközi szakértői testület a pályázó városokban tett múlt heti látogatásai után úgy döntött, hogy Veszprémet javasolja 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa címre. A pályázatot készítő csapat szerint a cím elnyerése óriási lehetőség, megtiszteltetés, és hatalmas munka is egyben, amely végül azt eredményezheti, hogy olyanná formálják Veszprémet és a balatoni régiót, amilyennek a három éve készülő pályázatukban megálmodták.

A programok nagy részében az összefogás, a közösségteremtés célkitűzése dominál. Szeretnék, ha ezt a győzelmet és ezt a lehetőséget minden veszprémi és minden, a balatoni térségben élő ember magáénak érezné. Fontos tervük az is, hogy a kicsit felemás turisztikai szezont kibővítsék, és elfogadottá tegyék, hogy nem csak nyáron tud izgalmakat és szépségeket kínálni Veszprém és a Balaton.

Mindezek miatt és határtalan örömük okán is, első lépésként mindenkit arra buzdítanak, hogy jöjjön ki a veszprémi belvárosba, élvezze programjaikat és engedje meg magának, hogy a pályázó csapattal együtt örüljön Veszprém Európa Kulturális Fővárosa pályázaton elért győzelmének!

December 22-én, szombaton Veszprém belvárosában 11 helyszínen lesznek programok.

1) Party Beyond+ Foodtruck Show és fényfestés (Szabadság tér – Óváros tér)
18:00 – 01:00
Egy utcai zenés megmozdulás kicsit kócosan és másként, mint ahogy megszokhattuk. Ha tetszik, amit látsz, abba sem hagyjuk öt éven át. De ehhez el kellene jönnöd és örülnöd velünk Veszprém és a Balaton közös sikerének.

2) Nyitott Műterem (Óváros tér 26.)
10:00 –11:00 Közös „KÉPMUTATÁS”
Face Time 2023. Fotós aktivitás. Szakadj ki a buliból egy percre, és a város fotográfusainak segítségével mondd bele a nagyvilágba, te mit vársz 2023-tól!

3) Nappali (Óváros tér 25.)
18:00–tól
Egy közös tér mind fölött. Gyere és használd úgy, mintha már meg is épült volna. Melegedj, töltődj, csocsózz, pihenj, de mindenekelőtt segíts az ötleteiddel, hogy 2023-ra álmaitok 
nappaliját” adhassuk át nektek.

4) Pop-up Táncház (Szabadság tér 9.)
18:00-tól
Mindenkinek saját plázát! Magyar, moldvai és gyimesi táncház a Zsikó és Szigony zenekarokkal, Vastag Ricsiék táncos közreműködésével.

5) Kirakat Mozi (Szabadság tér 7.)
Mozit a kirakatba? Bármi lehet már vetítőterem, ezért egy este erejéig most ez lesz az. Miközben örülünk a melegnek és a Bluppoknak, nem feledjük az ígéretünket sem, miszerint 2023-ra Veszprém nem maradhat plázafüggetlen kultmozi nélkül. Nézz be!
Filmek:
18:30 Eszeveszett mesék (spanyol vígjáték-dráma, 122 perc)
21:00 Tesó (magyar vígjáték, 84 perc)
23:00 Fejvadászok (norvég thriller-akció, 104 perc)

6) Írók, költők, szlemmerek (Szabadságtér 13., Utas és holdvilág Antikvárium)
18:30-tól
Can Togay rendező
Fenyvesi Ottó költő, író
Kilián László író
Likó Marcell énekes
Varga Richárd költő
Bodó Gergely költő, szlemmer

7) Jazz-sarok (Szabadság tér 13.)
Milyen lenne, ha a városban működne a világ legkisebb élőzenés klubja? Próbáld ki, és döntsünk együtt! Ami biztos, hogy 2023-ban Veszprémben nem múlhat el nap élőzene nélkül. Hangolódj rá!
18:30 Palásti Máté
21:00 Quiet Chords Duó
23:00 Czeglédi Nagy Zsófi trió

8) Utcazene Instant (Kossuth Lajos utca 5., Incognito Kávézó)
Instant Utcazene – beltéri atmoszféra. Milyen lenne kedvenc fesztiválunk, ha a fal adná a másikat? Hét óra, négy trubadúr, negyven néző. Kalandra fel!
18:00 Dávid Roland
20:00 Kama
22:00 Magnus Måløy
0:00 Hangácsi Márton

9) Karácsonyi Slágerhullás #2 (Karácsonyi vásár)
19:00
21:00
A nagy sikerű múlt heti Slágerhullás után, ezen a szombaton ismét találkozzunk a Kossuth utcai karácsonyi vásárban! Ajándékokkal, meglepetésekkel és a ’80-as és ’90-es évek legjobb zenéivel készül a Méz Rádió csapata ezen a hétvégén is!

10) Bran ír táncház, koncert (Hangvilla Kávézó)
21:00-tól
Hajdanában, nagyanyáink korában a Bran zenekart még az is szerette Veszprémben, aki pedig nagyon nem. Legendássá vált kocsmakoncertjeik már 1993-ban felvillantottak valamit mindabból a lelkesedés szőtte közösségből és utánozhatatlan hangulatból, aminek meghonosítása az Európa Kulturális Fővárosa program legnagyobb feladatainak egyike.

11) 12 fal kiállítás (Szeglethy József utca 2.)
A Design hét programsorozat legnagyobb attrakcióinak egyike a Paradigma Ariadné Építész Stúdió által megrendezett 12 fal kiállítás, amely a régi Ének-Zenei Általános Iskola épületének falait óriás festővászonnak használva, egyedi vizuális élménnyé alakítja az egyébként is kíváncsiságot keltő épület bejárását. A különleges tárlat – a Petőfi Színházhoz való kapcsolódásból ihletet merítve – Medgyaszay István különleges, ornamentikus építészeti munkásságára reflektál.
Tárlatvezetés: 18:30, 20:30 – Smiló Dávid, kurátor, építész

 

Hozzászólások

hozzászólás