Ellenzéki tagok delegálásának lehetőségét várja Porga Gyula polgármestertől Hartmann Ferenc és Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projektet bonyolító és felügyelő szervezetekbe – jelentették be mai sajtótájékoztatójukon.

Hartmann Ferenc (MSZP) kiemelte, hogy az EKF 2023 programsorozatában a közösségépítő, kulturális törekvéseknek kell előnyt élvezniük, amihez azonban elengedhetetlenek az infrastrukturális fejlesztések, beruházások. A tervek megvalósítására Veszprémnek több tízmilliárd forint áll rendelkezésére, a pénz felhasználásába viszont az ellenzéknek semmilyen érdemi beleszólási lehetősége nincs. A képviselő szerint a semmiről nem döntő és semmilyen hatáskörrel nem rendelkező, információk átadására is csak töredékesen szolgáló Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 Munkacsoport erre nem alkalmas. A polgármestertől az átláthatóság növelése érdekében azt kérik: legkésőbb a 2021. márciusi közgyűlési döntések során teremtse meg annak lehetőségét, hogy a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. igazgatótanácsába és felügyelőbizottságába, valamint a Veszprém 2030 Műszaki Infrastruktúra Fejlesztő Kft. felügyelőbizottságába az ellenzék tagot delegálhasson.

Gerstmár Ferenc (LMP) arra figyelmeztetett, hogy az EKF keretében megvalósuló fejlesztéseknek hosszú távon is működőképesnek kell maradniuk, ezért olyan programelemek megvalósulását támogatják, amelyeknek a fenntartása nem emészt fel jelentős önkormányzati forrásokat a kiemelt év után. Nem lenne szerencsés – mondta –, ha a naprakész információkból és a valódi döntésekből kizárnák az ellenzéket, hiszen az EKF 2023 projektet helyi és parlamenti szinten kezdettől támogatta a két párt, és a mostani javaslataik is a konszenzusos folytatást szolgálják.

Hozzászólások

hozzászólás