A Füred Dixieland Band koncertjét hallhatják a műfaj kedvelői szeptember 29-én, pénteken este hét órától az Agórában.  Az est vendégművésze Falusi Mariann lesz. A 2017-ben alakult zenekar az autentikus dixieland-swing hagyományait követi, amely – akárcsak egy magával ragadó időutazás – a 20-as, 30-as, 40-es évek Amerikájának zenei irányzatait mutatja be.

A zenészek elhivatottságuknak érzik, hogy a korszak kiválóságainak – Louis Armstrong, Benny Goodman, Glenn Miller, Ella Fitzgerald, Lionel Hampton – legismertebb és legtöbbet játszott dalait továbbvigyék, valamint a kevésbé ismert, ámde kiemelkedően virtuóz szerzeményeiket is megismertessék a közönséggel. Kötelességüknek tartják, hogy zenei munkássága bemutatásával emléket állítsanak Benkó Sándornak, a magyar és nemzetközi dixieland koronázatlan királyának is. A produkció vezetője Dervalics Róbert, aki az elmúlt években a Louis Armstrong Show keretein belül többször is együtt zenélhetett vele.

A zenekar tagjai: Potesz Tamás – zongora, Bér Zsolt – trombita, Mike Krisztián – harsona, Németh Csaba – dob, Nagy Ferenc – nagybőgő, Szász Dávid – gitár, banjo, Dervalics Róbert – klarinét, szaxofon, Mr. Louis Armstrong, Zabos Regina – ének

Jegyek elővételben már kaphatók az Agóra Veszprém VMK jegypénztárában.

Hozzászólások

hozzászólás