A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 29-én rendezi meg az Európai Diáksport Napja Magyarország című programot, amely hazánkban tavaly közel ezer iskolát és kétszázötvenezer gyereket mozgatott meg. Veszprémből a Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola és a SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma diákjai vesznek részt a saját iskolájukban a szabadon választott tartalmú, legalább kétórás iskolai sportprogramon.

Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap 2016-ban egész Európában összesen húsz országban zajlott, másfél millió iskolás részvételével. A Európai Diáksport Nap tavalyi, magyar eseményein több gyermek vett már részt, mint a második legnépesebb városunk, Debrecen lakossága. A közös programelem, a 2016 méter lefutása során pedig a magyar gyerekek több mint 500 ezer kilométert tettek meg, vagyis váltófutásban 13-szor futották volna körbe az Egyenlítőt.

Az Európai Diáksport Napja (European School Sport Day®) magyar kezdeményezésből közel tíz év alatt nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé.

Bízunk benne, hogy a csatlakozó iskolák száma idén akár az ezret is eléri – mondta a szervező Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Balogh Gábor. – Szeretnénk, ha a diáksport napjának tradíciója a lehető legtöbb iskolában meghonosodna, és a gyerekeknek minél több élménydús sportprogramban, játékban lenne részük. Ha ugyanis a mozgáshoz, a sportoláshoz élmények társulnak, akkor nagyobb eséllyel alakul ki a fiatalokban a rendszeres mozgás iránti igény.

A sportnap idén is az Európai Bizottság által kezdeményezett, szeptember 23-a és 30-a között zajló Európai Sporthét (European Week of Sport) keretein belül valósul meg. Az egész Európára kiterjedő kampány arra ösztönzi a kontinens lakóit, hogy ezen a héten mozogjanak minél többet, és azután maradjanak is aktívak egész évben, sőt, lehetőség szerint egész életükben.

Hozzászólások

hozzászólás