Önkormányzati választások ide vagy oda, a királyszentistváni hulladékkezelő bezárásáért Veszprémben tüntetők nem győzik hangsúlyozni: a demonstrációnak semmiféle politikai célja és háttere nincs. A telep működése évek óta megkeseríti az életüket, az augusztusi tűz pedig felette az i-re a pontot.

Akkor határozták el, hogy az eddigi, visszhangtalanul maradt akcióiknál komolyabb tiltakozást szerveznek, a közelgő választásoknak ehhez semmi köze. A múlt héten ráadásul azzal kellett szembesülniük, hogy a fejük fölött – és az érintettek kötelező tájékoztatását ezúttal is elmulasztva! – született egy módosító határozat, ami 2031 végéig a tevékenység folytatására és kibővítésére ad engedélyt. Becsapva érzik magukat, hiszen a legutóbbi országgyűlési választások kampányidőszakában a létesítmény bezárására kaptak ígéretet.

Ámde hiába volt a múlt hét keddi, egész napos figyelmeztető megmozdulásuk a Kossuth iskola előtt, hiába várták oda a hulladékkezelési szolgáltatást igénybe vevő 158 önkormányzat társulásának elnökét, némi szelíd erőszakkal – egy délutáni lakossági fórumon hívatlanul megjelenve – csak annyit sikerült kicsikarniuk, hogy megkezdődött az érintetteket egy asztalhoz ültető egyeztető megbeszélés szervezése. Erre tegnap – szigorú regisztráció és beléptetés után – a telep irodahelyiségében került sor. Kontics Mónika, a tiltakozás egyik szervezője este a fűzfőgyártelepi művelődési házban számolt be az érdeklődőknek arról, hogy mi történt, ki milyen álláspontot képviselt.

Higgadt beszélgetés zajlott, de Czaun János, a társulás elnöke többször is elmondta, hogy a bezárás nem opció. Ugyanezt a tájékoztatást kaptam hétfőn délelőtt a kormányhivatalban, ahol az illetékes kijelentette, nincs alternatíva a hulladék átirányítására, ezért nem lesz olyan döntés, hogy bezárják a telepet. Fontos leszögezni, mi nem azt kérjük, hogy vigyék a szemetet máshova és szagolják mások, máshol a bűzt. Továbbra is azt akarjuk, hogy ezt zárják be és építsenek helyette egy arra alkalmas és gondosan kiválasztott helyen egy valóban korszerűt és szabályosan működőt. Czaun Jánostól azt várjuk, hogy a társulási tanácsban, annak elnökeként terjessze elő a királyszentistváni létesítmény bezárásának megfontolását.

A szépszámú hallgatóság arról is értesülhetett, hogy a módosított engedélyben szereplő és elég komoly riadalmat keltett évi 50 ezer tonna szennyvíziszap tételét „kihúzták”, mert ahogy a társulási elnök fogalmazott, az a működtető kérelmében nem is szerepelt, és csak egy általános formanyomtatvány alkalmazásával, véletlenül került a határozatba. Ezt az információt gúnyos derültséggel nyugtázták az emberek, megkérdőjelezve az egész engedélyezési eljárás komolyságát.

FB_IMG_1569586881334

A szervezők azt kérték a telep működését elszenvedő települések lakóitól, hogy tartsanak ki, mert a tiltakozás folytatódik. A balatonfűzfői és a királyszentistváni önkormányzat az engedélymódosító határozatot megfellebbezte, és különböző eljárásjogi szabálytalanságokra hivatkozva magánszemélyek is fellebbezést fognak benyújtani. A demonstrációhoz pártállástól függetlenül egyre többen csatlakoznak. Polgármesterek és polgármesterjelöltek, képviselők és képviselőjelöltek, horgászegyesületek, civil szervezetek is az ügy mellé álltak. A hivatalos útvesztőkben való eligazodást támogató szakértők segítik.

Veszprémben, amely a szolgáltatást legnagyobb arányban igénybe vevő település és a társulási tanács székhelye, a jövő héten minden reggel utcára vonulnak, de már nem csak a Kossuth iskola előtt, hanem a hét közepétől a Házgyári úton is félpályás útlezárással szándékoznak a forgalmat lassítani. Később az Almádi és a Füredi útra is sor kerülhet, mert a tiltakozók egyre többen vannak és a végsőkig elszántak. A helyszínek rendőrségi engedélyeztetése folyamatban van. A veszprémiektől türelmet, megértést és szolidaritást kérnek, belátását annak, hogy a Balaton és a környezet megóvása mindannyiunk közös ügye, felelőssége.

Hozzászólások

hozzászólás